REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Rock és szöveg.

2014/12/05. - írta: Gyökösi Attila

Nils és Jurij, Gozsdu Manó klub, 2014 12. 04.

Arról már született több poszt itt, milyen az, ha jó a zenekar és jó a közönség. Arról is, milyen, ha jó a zenekar, de nincs közönség. A mai írás viszont - ha nem vigyázok - arról fog szólni, milyen az, ha jó a zenekar, de nagyon fáradt a poszt írója... Épp ezért ez most egy rövid beszámoló lesz csak. 

Az úgy történt, hogy a mai kiruccanásom fő célja egy hangtechnikai (nagyon-) gyorstalpaló elvégzése volt. A Gozsdu Manó klub koncerthangosításáért felelő Kozma Istvánnal beszéltünk meg egy találkozót, hogy kicsit beavasson a klubkoncertek hangosításának világába, megismertessen a nehézségekkel, a lehetséges hibákkal, és persze az alkalmazott megoldásokkal. Ez meglehetősen jól is sikerült, és bár volt elképzelésem egy pincéből alakított hosszúkás terem hangosításának nehézségeiről, mégis sok új információt is megtudtam a témáról. Erről a jövő hét elejére születni is fog itt egy-két poszt.

nils0.jpg

Hanem, ha már ott voltam, persze meghallgattam a mai két előadót is. Elsőként a Nils lépett fel, majd utána Jurij. Mindkét csapat érdekes zenét csinál, amelyet szerintem nem túl nagy bátorság egyszerűen rockzenének nevezni. De lássuk kicsit részletesebben:

nils2.jpg

A Nils a Wikipédia szerint egy magyar alternatív rockegyüttes. Azt is írják, a zenekar szöveg-centrikus, modern alternatív rockzenét játszik, melyben a pozitív értelemben vett popzenétől (?) a drum'n'bass-ig felfedezhetőek stílusjegyek, hatások, egyedi, sajátos értelmezésben visszaadva.

No. Hát ez a hallottak alapján akár igaz is lehet, bár az ilyen lexikon szerű kategorizálás mindig nyűgös. A banda meglehetősen kisszámú közönség előtt kezdett játszani, persze tudjuk, csütörtök van, és azért a terem hátsó részében voltak, csak előre nem jutott ember megint. A kezdés elég tempós volt, sőt a folytatás is. Hallgatható, nem túl bonyolított zene, néha egész jó szövegekkel. Közben azért lassan gyűlt a nép is. Megjegyzem, a hallgatható minősítés abszolút nem pejoratív részemről, a Nils rockzenéje nagyon rendben van. A szövegeik kapcsán eszembe is jutott a koncert közben, hogy az utóbbi időben mennyi magyar csapatot hallgattam, akik saját szerzeményeiket játszották, és bizony igen sok tényleg jó dalszöveget írtak maguknak. Szóval nem halt meg a költészet, csak átalakult. De ne kalandozzunk el... A koncert menetrendje is jól lett összerakva, a hangulat jó tempóban emelkedett, feltűnő megtorpanás sem volt benne. A dalokat először hallottam, de igazából azért folyamatosan járt az ütemükre a lábam. A játszott számok listája a poszt végén olvasható.

A rövid összegzés az lehet, hogy a Nils igen korrekt koncertet adott, a hangulattal sem volt baj, ha a közönség nagyobb számban van jelen, megint kétséges lehetne, hogy a két mai együttes közül melyik is volt a fő produkció. Az mondjuk szemet szúrt, hogy a közönség - legalábbis az aktívabb, mozgós-táncolós része - főképp lányokból állt. (Rockzenésznek kellett volna menjek. De mindegy már...) 

A gyors helycsere után (erre is visszatérek majd a jövő heti hangtechnikás írásokban) a második fellépő a 2001-ben alakult, nyíregyházi illetőségű Jurij volt. Ők a saját bevallásuk szerint 'szocrock'-ot játszanak. (Komolyan, annyira mókásak a műfaji besorolások manapság...)

jurij1.jpg

Az ő koncertjük már jó félházzal indult, és folyamatosan jöttek is újabb nézők. Az első két szám volt talán bemelegítés, aztán már működött a buli. Az szinte minden e blogon megírt koncertbeszámolóban elhangzik, hogy az énekes megpróbálja a színpad elé csalogatni a közönséget. Ez most is így volt, azonban azt most láttam először, hogy ha ez szép szóval nem akar működni, akkor az énekes fogja magát, leugrik a színpadról (közben a banda játszotta tovább az aktuális dalt) és saját kezével tolja előre a színpad elé a közönséget. Amelyik ezek után - talán a meglepetéstől - ott is ragadt, a koncert végéig. A terem közepe persze így kiürült (onnan tolódott előre a nép) aztán a hátsó harmad, meg a terem két széle megint tele volt. Táncoltak is sokan, és mindenki mozgott a dalokra. Az általam olvasott korábbi kritikák kiemelték, hogy a Jurij bizony tud olyan igazi, tombolásra-táncra alkalmatos rockzenét játszani. És ez tényleg így is van. Igaz, a – zömében megint csak nőnemű - közönség rajongókból állt, akik bizony kérték és várták a kedvenc számaikat (például az, ahogy láttam igen kedvelt 'Szomszédok' című nótát), de aztán nem is volt gond a megmozgatásukkal. Ugyanakkor volt azért pár kevésbé tempósabb dal is. És ezek kicsit mintha befékezték volna a korábbi tombolósabb zenék hatását. Mindenesetre a koncert jó volt, a közönség és a zenekar kapcsolata működött, a koncert végi visszatapsolás valódi volt, a ráadás számok tényleg közönségigényt elégítettek ki. Ahogy azt a 'Világ tetején' című dalukban hallhatjuk:

Van úgy hogy minden rendben,
Nincs kritikus a tömegben,
Neked táncolnak a lányok,
Egyszer mind megtaláltok,
A világ tetején.

Az már az én bajom, hogy valahogy nekem mégis hiányérzetem volt a koncert végén, igaz, eddigre már nagyon álmos voltam és a derekam is fájt. És az ekkorra megszaporodott közönségtől már leülni sem igen volt hova. Szóval alighanem meg kell majd hallgatni még egyszer a két csapatot, mert ha egyszer jó szövegeik vannak, jól is zenélnek, akkor nem járja, hogy ne ragadjon magával a koncertjük. Különösen, hogy mindkét zenekar esetében ott motoszkált a fejemben, hogy mennyire 'igazi' zenekarok is ezek. Klasszikus felállás, dob, gitárok, ének (jó, a Nilsben billentyűs is van). Semmi extra, semmi trükk. Csak néhány hangszer, ének és zene. Vajon nem épp erről szól a rock?

Nils tracklist:

  • Itt a lift
  • Ott a pont
  • Diszkómarci
  • Maradéktalan
  • Sohanem
  • Nyisd ki
  • Nyár volt
  • Léghajó
  • Találkozz
  • Benne vagyok
  • Helló

Jurij tracklist most nincs, majd bepótolom...

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr826958487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása