REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

A Pegazusok Isti szemével...

2015/04/17. - írta: Isti jelenti

Pegazusok nem léteznekGozsdu Manó klub, 2015.04.16

A tegnapi koncert kapcsán most először két párhuzamos poszt is megjelenik itt a blogon. Az első egy külső, mondjuk úgy a közönség nézőpontjából készült, az alábbi pedig Isti technikai megközelítésű, szakavatott helyzetjelentése lesz. 

Isti jelenti:

A tegnapi Pegazusok nem léteznek koncert remek alkalmat adott arra, hogy most 2 nagyon fontos dologról beszéljek nektek, amit nem biztos, hogy mindenki azonnal észrevesz, vagy sejt, vagy kitalál. A zenekar nehéz. Legalábbis hangosítani őket olyan körülmények között, ami a tökéletességtől csak egy hajszálnyit is távol áll. Zoli, a zenekar technikusa elmondta, hogy ez volt a 4. koncertje a zenekarral, és eddig csak egyszer nem volt gond, a Müpában. Ugye értjük, hogy miért... Zoli remek munkát végzett, jó volt a végeredmény. Igaz, ami igaz, ehhez 1 órás beállás kellett, ugyanis a zenekaron belül egy kisebb parázs vita alakult ki. Eszter az énekesnő, nagyon nagyon halkan énekel. Tulajdonképpen suttog. Ehhez párosul Ágoston rock dobolása, Robi kemény basszus groovejaival.

dscf8670.jpg

A vita arról folyt, hogy halkan kellene játszani, hogy legyen hallható ének. Többnyire ésszerűen elfogadták a döntést, de akadt aki úgy gondolta, hogy nem azért jött fellépni, hogy halk legyen, ő igenis rendesen odateszi magát. Legalábbis a hangerejét. A kialakult vita az egész estére rányomta bélyegét, szikrázott a levegő. Koncert közben folyamatos fricska egymás között, és mentegetőzés a közönség előtt. Kérdezem én, mint egyszerű de sokat látott (vagy inkább hallott) technikus, hogy hol van az a határ, ameddig azt lehet mondani, hogy nem halkitom le az erősítőmet, és nem dobolok halkan, mert nem szól akkor úgy a hangszerem ahogy kell? (Ez igaz, de akkor is...) Egy 200 fős klubban, ahol minden hangszer nagyon hangos hangosítás nélkül is, és egy ilyen zenekarnál, ahol egy nemlétező ének hangot kell hangosítani, tényleg az a legfontosabb, hogy az a csöves gitár vagy az pergő dob rendesen meg legyen hajtva, ütve? Vagy az, hogy hallható legyen az ének? Kíváncsian várom akár kollégák, akár zenészek, de leginkább a Tisztelt Közönség, koncertre járó publikum véleményét!

A másik téma sokkal egyszerűbb és tanulságos. Eszter, az énekesnő vezeték-nélküli fülmonitor rendszert használ. A koncert előtt friss elemet tettünk a készülékbe. Az elem 30-40 perc után feladta a szolgálatot, lemerült. Eszter ezt hangosan szóvá is tette Zolinak, a hangtechnikusnak, koncert közben, és meg is kellett állni ezért.

Kedves olvasók, ez csak egy pici kulissza titok, hogy lássátok, ha baki van koncert közben, az nem mindig valakinek a hibája, van hogy a technika ördöge. Illetve jelen esetben az elem gyártóé. Lehetett volna tartalék elem? Igen. Lehetett volna jobb minőségű elem? Igen. Történhetett volna akkor is baki? Igen. Viszont ettől lesz élő koncert, ettől lesz varázsa. Vagy inkább az a bizonyos ördög varázsol? Ezt mindenki döntse el maga! 

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr667375166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása