Elköltöztünk, újabb írásaink keresd a www.klubkoncert.com portálon!

YO-HO és rajongók

2015/05/24. - írta: Gyökösi Attila

Feiryn és The Scarlet, A38 hajó, 2015.05.23

Ez most egy kicsit hosszabb poszt lesz, egyszerűen túl sok gondolat van a fejemben a tegnapi este kapcsán...

Egy szülinapi koncerten jártam. A koncert az A38 hajón volt, egy esős nap szerencsére már esőmentes estéjén. (Lassan minden posztom időjárás jelentéssel kezdődik...) Az A38 tetőterasza egy nagyon jól kitalált koncerthelyszín, és ezen önmagában az sem változtat, hogy a hajó fedélzetéről felhallatszó zene néha kicsit furán hat mondjuk egy érzelmesebb, halkabb dal előadása közben. Az esti város fényei, a folyó illata egészen pazar atmoszférát hoznak létre, és ez egy egyébként jó buli esetében is pluszt jelenthet.

fsc4.jpg

Az este a The Scarlet zenekarról szólt, két éve zenélnek együtt, ez adta koncert apropóját. De előbb még az első fellépő, a Feiryn népes csapata állt a színpadra. Ezt a formációt még nem ismertem, de persze itt is volt néhány ismerős arc. Szerintem a Nagy Írzenei Titkos Társaság csak akkor bólint rá egy-egy csapat működésére, ha minimum két olyan tag is van a benne, akik máshol is játszanak. Nem mintha ez baj volna, persze.

Merthogy a Feiryn jó. Különösen a ének terén kiemelkedőek, voltak dalok, ahol akár öt lány is énekelt a színpad első részén. Az előadott dalok tradicionális hangzásúak, nagyon autentikusnak tűnőek, a hangszerek is hagyományosak, amolyan újkori huncutságokat, például dobszettet és elektromos gitárt nem használnak, hegedűből viszont rögtön kettő is van. A sok tagú csapat - a színpadon én 9 főt számoltam, de a facebook oldalukon 10-en mosolyognak a képen - tagjai azért nem minden dalban zenélnek együtt, inkább olyan a produkció, mint egy táncházban, vagy egy kötetlenebb baráti társaságban, úgy láttam, minden dalnak megvan a maga előadói stábja. Az egész egy nagyon élő és nagyon 'valódi' produkció. Be is ugrott a fejemben a szokásos kérdés, hogy miért nem ismeri ezt a csapatot mindenki? Persze vannak rajongóik, és az ír zene itthoni barátai biztos tudnak róluk, de szerintem sokkal-sokkal szélesebb körű ismertséget érdemelnének, mert az általuk előadott dalok nem csak mint 'ír dalok' jók, hanem amolyan 'műfajfüggetlen' mércével is azok, egyszerűen jól hangszerelt és tényleg nagyon jó énekhangokkal előadottak. Kötelezővé kéne tenni őket, például ha megjelennének egy iskolai énekórán, nagyjából bármit vernének a most ott folyó oktatásból, és tényleg kedvet tudnának csinálni a lurkóknak az énekhez és a zenéhez. (Ha anno én ilyesmit hallottam volna énekórán, biztos nem a negyedik X elmúltával kezdek el a gitárral barátkozni.)

fer4.jpg

fer1.jpg

Ajánlott, nagyon is!

Aztán jött a The Scarlet...

A klubkoncerteken megszokott, hogy a közönség bizony a terem hátsó és oldalsó részén gyűlik. A fellépők általában külön oda kell figyeljenek arra, hogy a nézőket a színpad első részére csábítsák. És ez nem szokott simán menni. Itt viszont már a beállás utolsó részénél is masszívan összezártak a rajongók a színpad előtt, a jövő-menő technikai személyzet is úgy kellett átvágja magát a rajongók sorain. Aztán az első dallam felcsendülésétől kezdve folyamatos volt az öröm. Együtt éneklés, ugrálás, zászló lengetés, minden ahogy a nagykönyvben meg van írva. Itt nincs a máshol látott bátortalan közönség énekeltetés. A frontember Dani, vagy épp a doboknál ülő Gábor első felhívására minden kéz a magasba lendül, mindenki énekel. Döbbenet! Az jutott eszembe, hogy Fekete-Szűcs Dániel nyugodtan abbahagyhatná a zenélést, és – nagyon sok pénzért – taníthatná a többi (gyakorlatilag szinte minden általam ismert) zenekarnak a rajongói tábor kialakításának mikéntjét.

fsc2.jpg

Bár azért talán még pár évig mégsem kéne meglépnie ezt, mert egészen döbbenetesen jól csinálják ám. A klubkoncert blog írása kapcsán láttam elég sok zenekart, de a Scarletben tapasztalt hozzáállás véleményem szerint unikum. Pedig biztos náluk is vannak holtpontok, de a fellépéseiken valami döbbenetes életkedv, vidámság tapasztalható. És jól is játszanak. Mindenki! A két lány, Dominika és Juli mindig lenyűgöz, a hegedű és a fuvola amúgy is varázslatos hangszer. Különösen akkor esik le az ember álla, ha mondjuk hozzászokott a komolyzenei előadásmódokhoz, néhány, zeneakadémián végig ült koncert után nem gondolnánk, hogy ez a két hangszer ilyen élő is lehet. A doboknál Gábor gyakorlatilag egy második frontember, nagyon jól tudja tüzelni és irányítani a közönséget pusztán a dalok dobolva előadott intróival. És szerény-csendes kinézetét (khmm...) meghazudtoló módon tud bizony frontembert is játszani. A gitárosok pedig amolyan igazi gitárosok, a basszeros Aurél hozza a mindig pontos, megbízható háttérjátékot, a szólógitáron játszó András pedig amolyan igazi rockgitáros stílusban nyomja. Sajnos már nem sokáig, ugyanis a gitáros poszton csere lesz, Tóth András élete máshogy alakult, ezért a svájci túra után elköszön - gitáros minőségében legalábbis - a zenekartól, erre még vissza is térek a poszt végén. Egyébként az egész csapatról nekem már többször eszembe jutott, amit a L'ecso című filmben a konyha válogatott, meglehetősen belevaló személyzetéről mondott az egyik szereplő: „mi művészek vagyunk, kalózok! Inkább, mint szakácsok...” Ezt érzem a The Scarlet esetében is, nagyon vagány, kellően őrült csapattagok jöttek össze, és alighanem ettől lett ilyen egyedi és magával ragadó az egész.

fsc3.jpg

No. Szóval ott tartottam, hogy dübörög a koncert. Egy hagyományos koncerten van ugye egy zenekar és van a közönség. Itt ez messze nem ilyen egyértelmű, legalábbis a közönséggel való kapcsolattartásban nincs ilyen felosztás. A nézők a zenekar részének érezhetik maguk, Dani akár a dalok közben is kommunikál velük, folyamatosan bevonja őket a zenélésbe. Tényleg épp csak a hangszereket nem adják a kezükbe. Például egy eleve tempós, ugrálósabb dalrészletnél kicsit befékez, megkérdezi a közönséget és a zenekart is, tudnánk-e ezt esetleg gyorsabban? És aztán ugyanazt megcsinálják még gyorsabban (fogalmam nincs, hogy lehet ilyen tempóban hegedülni meg fuvolázni...) a közönség pedig turbó fokozatra kapcsolva ugrál tovább...

A koncert végeztével pedig azt láttam, hogy Dani szinte mindenkihez odalép, megöleli őket, beszélnek pár szót, tényleg olyan érzéssel mehet haza minden megjelent résztvevő, hogy de jót koncerteztünk... együtt, a zenekarral. Érdekes élmény csak figyelni is, pláne részt venni benne.

A koncerten elhangzottak a Midnight Avenue album számai, és még egy jó csomó régebbi és új szerzemény is. Volt persze különlegesség is, a koncert vége felé vendégként beállt egy dal erejéig a Feirynben is tag Hajdú Krisztina, róla is esett szó már itt a blogon a The O'Neills csapat kapcsán. Krisztina hangja egészen varázslatos, a dal amit előadtak tökéletes szülinapi ajándék volt. (Mondjuk Kriszta is lehetne tananyag, ha már szóba hoztam...)

A koncert végén persze jött a búcsú, hiszen a tagok kötelező bemutatásakor egyszer csak sor került Tóth Andrásra is. Volt némi 'Auld Lang Syne' stílusú búcsúgitározás, épp csak az „András! Maradjatok együtt!” bekiabálás nem hangzott el. De lehet hogy az is elhangzott, csak én nem szúrtam ki. Szerencsére azért persze nem lett ez annyira gyászos-szomorú pontja a koncertnek. A jókedv és a hangulat maradt, és ezután jött a már említett 'keblünkre ölelünk mindenkit' jellegű levezetés, igazából mindenki boldognak tűnt, és tényleg olyan volt az egész, mintha az ott lévő, mondjuk 100 ember egy család, de legalábbis egy osztály lett volna. (Hmm. Még egy filmidézet, most a Verdákból: „szinte érezni, ahogy mindent átjár a szeretet” - oké, nem csak animációs filmeket nézek ám, de most ezek ugrottak be...)

Szóval, ez egy meglehetősen jól sikerült este lett, ráadásul hasonlóan a múltkoriban írott Barba Track-es koncertbeszámolóhoz, itt is külön bónuszpontokat jelentett az eső után ragyogó fényekkel csillogó város nyújtotta háttér. Nincs más megoldás, néha bizony ki kell mozdulni a klubok alagsori koncerttermeiből, különösen, ha erre a mostanihoz hasonló, szinte tökéletes csapatok és zenék kínálnak apropót.

Próbáljátok ki!

A koncert után volt egy amolyan szülinapi közönségtalálkozó is, cd dedikálással, beszélgetéssel, akár közös zenéléssel is. Ezen én már nem maradtam ott, de biztos jól sikerült, ha valakinek van kedve megírni, tegye meg, küldje el nekünk és kirakjuk azt is ide poszt mellé. Amúgy, ha valakinek feltűnt volna, bizony én is érzem, hogy ez így nem kerek, egy rendes koncertbeszámolón azért kritikusabb hang volna kívánatos. Legalább valamin kéne fanyalogni. Hát, sajnálom, de itt most nem volt ilyen. Jó csapatok, jó zenék, jó helyszín, jó idő... így jártunk. 

Ha Te is ott voltál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr637487134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.