Elköltöztünk, újabb írásaink keresd a www.klubkoncert.com portálon!

Amikor minden összejön...

2015/08/20. - írta: Gyökösi Attila

Blanka és Boti Acoustic Impro, Kék Ló Fashion Pub, 2015.08.19

Egy nagyon hasonló koncertről már írtam itt a blogon néhány hete. Blanka és Boti improvizációs dalai ugyanis rendszeresen hallhatóak a Kazinczy utcai Kék Ló Fashion Pub-ban. Azonban ez a tegnapi egy kicsit rendhagyó este volt, mert Tyukász Botond, a duó gitáros tagja épp tegnap töltötte be a 29. évét. De nem csak ezért sikerült ez a koncert sokkal jobban, mint a múltkori.

bllo2.png

Persze a szülinap kapcsán megjelentek barátok is, és valahogy a spontán közönség is egész jól alakult, így végre egy igazán jó hangulatú, a számok közt kellő hangerejű, így valóban lelkesítő tapssal bíró koncertet hallhattunk. Blanka is elemében volt, igazából ennyire jókedvűnek és felszabadultnak még talán nem is láttam koncerten. Korábban már írtam, hogy ezek az estek az improvizációról szólnak, most sem volt ez másképp, és most is ugyanúgy lenyűgözött a dolog, mint első alkalommal. Fantasztikus soul jellegű dalok, amelyek azonban ebben a formájukban sehol máshol nem hallhatóak, hiszen ott és akkor születnek. Nekünk, akik épp ott vagyunk. Nem remek?

A Kék Ló pedig tényleg érdekes hely. Szigorúan nézve messze nem ideális koncerthelyszín, azonban van egy mutatós és meglehetősen egyedi megoldásuk, ami nagyon hangulatossá tudja tenni az ottani koncerteket. Ez pedig a színpadról az utcára nyíló hatalmas kirakat-ablak. Aminek az az előnye, hogy a bent zajló koncertet az utcán elhaladók is hallják/látják. (A színpad pont az utca szintjében van.) És tegnap ez különösen jól jött ki. Szemben van ugye az ikonikus Szimpla, oda folyamatosan özönlik a nép, hordják a taxik a romkocsmaturistákat. És ezek közül sokan voltak, akik meghallván Blanka énekét, egy időre odaálltak a kirakatba hallgatózni, sőt, többen be is jöttek, meg is telt a hely hamar. De olyat is láttam, hogy az utcán guruló, és épp a kirakat előtt megállni kénytelen letekert ablakú autó sofőrje kezdett fülelni a zenére, és amíg tehette, kitekert fejjel hallgatta is a produkciót.

bllo5.png

És, bár időnként kicsit rákezdett az eső, de ez gyakorlatilag nem zavarta az utcán hallgatózó közönséget. Nyilván a szülinap okán is, de folyamatosan tűntek fel a kirakatban barátok-ismerősök, Blanka üdvözölt mindenkit. Úgy láttam, itt amúgy is divat az, hogy a törzsvendég 'beköszön' a kirakatban, aztán jön tovább az ajtóhoz. Az egész nagyon közvetlen és nagyon élő volt. Igazából ilyennek kellene lennie az összes klubkoncertnek. Épp ez a varázs az, ami miatt érdemes ilyenekre járni. Karnyújtásnyira játszanak a zenészek, szinte része lehet a hallgatóság a zenének. (A 'szinte' kifejezés esetenként el is hagyható, hiszen például Boti részt vesz az ugyanitt megrendezésre kerülő 'Song-óra' produkciókban, együtt zenélésekben is, ahol akár a közönség köréből is színpadra állhatnak a vállalkozóbb szelleműek.)

A koncert végeztével kivételesen még sorra került egy dal, amit a közönség vissza-vissza skandálására játszottak el, és ez adta az aláfestést a szülinapi torta átadásához is. Szóval ez megint egy kellemes este volt. És megint csak azt kell írjam, hogy minél többen menjetek, és hallgassátok meg élőben ezeket a koncerteket. Még pár hétig az idő is kellemes lesz, és esemény akad bőven, ide is biggyesztek pár ajánlót:

  • A legközelebbi Blanka produkció, ami egyben a Jimivel való együtt zenélés búcsúfellépése is lesz, most 25.-én esedékes a Margit utca 9.-szám alatt.  
  • Itt a Kék Ló Fashion Pub-ban rendszeresek a Blanka és Boti, illetve a Song-óra produkciók, érdemes figyelni Boti és Blanka facebook oldalait.
  • Lesz még - nem improvizációs - közös produkciója Blankának és Botinak szeptember 10.-én a Dobló Bárban, 11.-én a Treffort kertben. Ezekről is tájékozódhattok a fenti facebook oldalaikon.

bllo3.png

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr827720868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.