REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Profizmus

2015/09/22. - írta: Gyökösi Attila

Mystery Gang, Gozsdu Manó klub, 2015.09.19

A koncertet megelőző este beugrottam a Gozsdu Manó klubba, ahol is Isti, kedvenc hangtechnikusunk, elmesélte, hogy a másnapi Mystery Gang koncert érdekes lehet, ugyanis ez azon kevés csapatok egyike, ahol minden, a fellépést megelőző tevékenységet profi színpadmunkások csinálnak, még a beállást is. Erről volt már szó itt a blogon, de kétségtelen, hogy a klubkoncerteken fellépő csapatok túlnyomó részére ez nem nagyon jellemző.

mister4.png

Így aztán szombaton fel is kerekedtünk a lányommal, hogy meglessünk egy igazi rockabilly koncertet, és persze lássuk, hogyan is dolgoznak a profi színpadtechnikusok. A profi road-ok alkalmazása persze sokak számára lehet csábító, bár kétségtelen, hogy vannak akik kicsit hasonlóan nézik ezt a területet is, mint a menedzserek kérdését. Vagyis azt mondják, miért fizessünk valakinek olyasmiért, amit magunk is meg tudunk csinálni? És persze az is biztos, hogy a klubkoncerteken elérhető fellépti díjakból a legtöbbször nem nagyon lehet kigazdálkodni egy profi színpadmunkás csapat költségeit.

Hát, ezen az estén láthattam, hogyan is néz ki ez, ha valahogy mégis kigazdálkodják. Három főt számlált a háttérmunkások csapata. (A hangtechnikus is a csapattal jött, Isti ezen az estén a háttérben maradt.) Gyakorlatilag mindent ők csináltak, a becuccolást, a hangszerek elrendezését, a gitárok behangolását, sőt, magát a beállást is. Úgy tűnt, maguk a zenészek a pontosan megszokott helyekre elhelyezett, pontosan behangolt hangszerek közé érkeznek meg, tényleg csak a közönség szórakoztatása lesz a dolguk.

mister2.png

Egy csapat, amelyik így gondolkodik, nyilván a részletekre is ügyel, itt például volt szép nagy molinó a színpad mögött, sőt, két zászló is a koncertterem bejáratánál. Apróságok, nem is kerülnek sokba, mégis sokat hozzáadnak a koncert hangulatához.

Szóval ez rendben volt. Ami kevésbé, az a koncert kezdő időpontja. Ezen az estén csak egy fellépő volt, így nem kellett figyelni arra, hogy minden fellépő kellő műsoridőt kapjon és az átállásra is maradjon idő. Így aztán húzódott is a kezdés rendesen. A facebook event eredetileg fél kilences kezdést írt (mint később kiderült, ez közben 21.15-re lett módosítva), ehhez képest vagy fél tíz körül jelentek meg a fiúk a színpadon, ahol a már említett, roadokkal történt beállás ellenére mégis pár perces gitár- és gitárerősítő tekergetés következett. A közönség eddigre egész szép számban összejött, bő félház volt, ami mindenképp 100 körüli vendéget jelent, ami, - tekintve hogy azért jó páran táncoltak is - meg is töltötte a termet. De nem ez a fontos persze, hanem hogy milyen is volt maga a koncert. 

mister3.png

Az bizony jó! Ezek a fiuk igen jól érzik ezt a fajta zenét, egészen magukkal ragadó módon nyomták a rákendrollt. Igaz, a közönség túlnyomó többsége rajongóból állt, de például az én társaságomban is volt két olyan vendég, akik nem ismerték a csapatot, és különösebben a stílusra sem voltak rákattanva, mégis egészen lelkesen tapsoltak, és tényleg élvezték a koncertet. Egri Péter, a frontember már 10 évvel ezelőtt is a stílus királya volt, és valóban, nehéz nála hitelesebb és komolyan vehetőbb rockabilly figurát elképzelni. A dalok, az előadásmód, a közönséggel való kapcsolattartás mind-mind abszolút hitelesek. Pontosabban nem is ez a jó szó, hanem inkább az, hogy valódiak. Egy ember, aki mintha valahogy átaludta volna az eltelt vagy 50-60 évet, és most itt nekünk csinálja ugyanazt, amit anno a saját idejében. Tényleg. 

Az már az én, itt a blogon többször előhozott becsípődésem, hogy ráadásul ez pont az az előadás, ahol három ember, pusztán három valódi hangszerrel csinál igazi zenét. Semmi plusz hókusz-pókusz, semmi trükkös elektronika. Van viszont nem kicsi hangszeres tudás, és életkedv, meg a stílus szeretete. Jó volt, na. Mindenki menjen, és lesse meg élőben a csapatot, ha teheti. Érdemes követni a facebook oldalukat, de a youtube csatornájukon is sok érdekesség lelhető.

Mutatóba ide is linkelek két videót, ezek ugyan nem ezen a koncerten készültek, de azért a hangulatból sokat átadnak:

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr647802746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása