REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Találkozás az ismeretlen énekesnővel

2015/10/05. - írta: Gyökösi Attila

avagy mi vagy te, Manőkken, Proletárz?

Azt gondolom legtöbbünk esetében vannak olyan zenekarok amelyeknek időtlen idők óta ismerjük a nevét, ugyanakkor valahogy a zenéjük kimaradt, de legalábbis nem dúdolgatjuk önkéntelenül a liftre várva... Valahogy rögzült a nevük, talán egy időben sokszor olvastuk a plakátokon, vagy sokszor hallottuk a rádióban. Számomra ilyen a Manőkken Proletárz. Valahogy mindig is tudtam hogy van ilyen nevű csapat, bár igazából nem ismertem a dalaikat. Mígnem idén májusban belefutottam egy koncertjükbe a GMK színpadán, írtunk is róla, rögtön két nézőpontból is...

Aztán most úgy alakult, hogy sikerült időt és módot találni rá, hogy énekesnőjük, Sugar Ka, (ismerősöknek és rajongóknak csak Sug) meséljen magáról meg a csapatról pár mondatot. Mint kiderült, a találkozóra a nyár legesősebb napján sikerült sort keríteni, de erre még visszatérek... Persze interjú előtt kicsit utánaolvastam a zenekarnak, mégse kérdezzek túl zöldeket. Érdekes módon messze nem találtam annyi cikket és írást, mint amennyire egy ilyen ismert nevű csapat esetében számítottam. A beszélgetést a facebookon egyeztettük, és igazából már akkor is feltűnt, hogy velem ellentétben Súg bizony nem barátja a féloldalas üzeneteknek, sokszor igenek, néha nemek és bónuszként időnként rajzolt szürke macskák jelennek meg a chat ablakban...

sug4_1.jpg

Ahogy elkezdtünk beszélgetni a Batthyányi tér melletti kávézóban, rögtön el is mondta, hogy nem idegen azért ez a fajta kommunikáció számára, csak sokszor egyszerre négyen-öten írogatnak - mindenki ugyanakkor ér rá leülni a gép mellé - és nem tud annyifelé figyelni. Eddigre persze már több dologra is fény derült. Például, hogy Sug helyesen nevet. Ez úgy volt, hogy az egyik első kérdésemre egy szimpla 'igen' választ kaptam, amire vélhetően önkéntelenül felvontam a szemöldököm, mire az említett nevetés közben annyit mondott: nem könnyítem meg a dolgod, meglátjuk mit hozol ki belőle...

Eredetileg azzal akartam kezdeni, hogy megtudom, hogyan is lett belőle ilyen zenész/énekesféle ember. Amire visszakérdezett: „erre most mit mondjak?” Elmondtam mit szoktak mondani mások (már az iskolában is kórustagok voltak, meg különben is kislány koruktól kezdve szerepelnek...) erre azt mondta, hasonló a története neki is.

Na jó. Szóval, Sug is kórustag volt, 9 éves korától 17 éves koráig. Járt énektanárhoz, aztán pár évig gitár oktatásokra is, mostanában megint énektanárhoz. Dalokat akart írni, aztán a dalokhoz összerakni egy zenekart. Az már közben alakult, hogy ehhez bizony sok más is kell. Miután nem volt ismerős a zeneiparban, és nem is ebből a közegből érkezett, mindent tanulni kellett, többnyire a saját tapasztalatokból és hibákból okulva. De ez az egész nem volt tudatosan átgondolt tevékenység, a kamaszkori vágyak-álmok valósultak meg apránként a valóságban. A zenekar maga is ezt a hozzáállást tükrözi, Sug a vezető és kitaláló ember, értelemszerűen ő írja a dalokat is, amelyek jobbára a benne kavargó gondolatokról és érzésekről szólnak.

Az egész - különösen kezdetben - sokkal inkább egy önszerveződő valami volt, mint egy tudatosan menedzselt profi projekt. Szóba is került, hogy akkor most vajon mennyire profi és ismert a csapat? Mint írtam, én valahonnan ismertem a nevüket, és Sug is sokszor találkozik ezzel, sokan hallottak már róluk, ugyanakkor ezek az emberek messze nem tekinthetők rajongónak, egy klubkoncert nézőterét ugyanolyan nehéz megtölteniük, mint a legtöbb hazai zenekarnak. Úgy látja, manapság igazából a médiában és főképp mondjuk a tévék főzős műsoraiban látható sztárolt zenekarokon kívül bizony nehéz a zenéből megélni. Ezeket a csapatokat persze komoly marketing és háttérgépezet segíti. Gyakorlatilag profi termékként vannak összerakva. És ezzel a Manőkkenhez hasonló 'önszerveződő' csapatok, amelyek igazából csak a zenére figyelnek, - sok esetben még igazi menedzserük sincs - nemigen tudják felvenni a versenyt. 

Ennek kapcsán persze jó hosszan elmerengtünk azon, hogy manapság járnak-e a nézők koncertre és hogy érdekes lehet-e egy ilyen zenekar a mai fiatalok számára? A Manőkken Proletarz azért nem ma kezdte, elvileg van is rajongótábora. Azonban egy-egy klubkoncertre mégis csak nagyon kevesen mennek el. És ekkor még csak a jelenlegi rajongókról beszélünk. Az utánpótlás, tehát azon tinédzserek esetében, aki most nőhetnének bele az itthoni zenekarok és a klubkoncertek világába még rosszabb a helyzet. Sug abban látja a fő gondot, hogy a mai instant tartalmak korában talán nincs is türelme egy fiatalnak végighallgatni egy három és fél perces zeneszámot. Nem érdekli, és nem is tud vagy akar odafigyelni ennyi ideig. Szerinte a tartalmasabb, mondanivalóval bíró, szöveg centrikusabb zene úgy általában vesztésre áll. A youtube-on a videó bloggereknek, meg a nulla információt tartalmazó tartalmaknak van keletje. Valaki rendszeresen feltölti mit csinált aznap, épp hogy issza a reggeli kávéját és ez több százezres követő és nézőbázist hozhat. Egy itthoni random zenekar pedig ír egy dalt, igényesen hangszerelik, stúdióban rögzítik, komoly invesztícióval csinálnak egy színvonalasabb klipet, és ez pár ezer, jobb esetben 10-20 ezer megtekintést tud összehozni. Egyszerűen nem kell a népnek, és ez teljesen független a zenei műfajoktól.

Itt közbevetem, hogy talán váltani kéne, vagy némileg alkalmazkodni a változó igényekhez. De rögtön meg is bántam a közbevetésem, Súg persze helyből válaszol is: „tök jó lenne. De én nem egy napi életvezetési tippeket adó csatornát akarok üzemeltetni - prózát amúgy sem tudok írni már, jó ideje csak dallammal, ritmussal, zenével együtt születnek bennem a szövegek - hanem zenét akarok szerezni és csinálni. Közben meg azt hallom, rövidülnek a zeneszámok, míg korábban a 3'20 hosszúságú dalok voltak az átlagosak, mostanában ez a hossz már csak 2'30 körüli. Mi ez? Ennyi idő alatt mit lehet elmondani?

Innentől egy picit el is romlott a beszélgetés hangulata. Ez persze nyilván az én hibám is, kérdezhettem volna ügyesebben. De ez után a téma után jöttek a szokásosak, olyasmik mint a pénz, a megélhetés, a kilátások, meg a „miért is csináljátok?” -félék. Sug közben nekilátott egy fura kinézetű poharas desszertnek, és kanalazás közben meg is jegyezte: „Most nem tudom... azt hiszem ez nem volt túl pozitív. Beszéljünk talán a melegházasságról?” És jött a már a bevezetőben említett nevetés. Vissza is kanyarodtunk inkább gyorsan a riportalanyunkhoz. Azt ugye a facebook oldalát figyelve is éreztem, hogy bizony azért vannak jobb és rosszabb időszakok az életében. Ezt nem is tagadja, de azt mondja, a zene íráshoz szükséges is, hogy ilyen legyen, fontosak a hullámzások, az intenzíven megélt érzések. Ebből lehet dalokat írni. „Néha valamilyen szinten az ember vadállat kell legyen, kicsit nem normális, kicsit extrém. Ebből lesznek jó dalok. Ez egy ilyen sport.” És megint a nevetés...

manokken.jpg

Aztán még beszélgettünk persze sok mindenről, civil munkáról (náluk, hasonlóan az itthoni zenei élet más szereplőihez, többeknek van 'civil' pénzkereső foglalkozása is) és arról, hogy ez elvesz-e a zenére fordítható időből és energiából. Sug vidékről költözött a fővárosba, és sosem volt igazából lehetősége arra, hogy azt mondja mondjuk a családnak, hogy most zenész leszek, és amíg befutok, addig tartsatok el. Nem is akart volna egy ilyen szituációt, tehát számára természetes, hogy van főállású munkahelye. Beszéltünk pár szót az együttes történetéről is, de erről hihetetlen jó biográfia (pontosabban „Retrospektív revízió és önkritika” olvasható a Manőkken Proletárz honlapján, természetesen Súg tollából - akkor még tudott prózát írni - ahol szinte irodalmi igényességgel van megörökítve a zenekar indulásának története.

Most inkább azt írom még ide, hogy ez a beszélgetés még augusztus 17-én történt. Este hat körül. Igen akkor, amikor az a hatalmas özönvíz szakadt a pestiek nyakába. Mi kint ültünk a kávézó előtt, aztán épp végeztünk mire elkezdett esni. Ekkor beültünk a kávézóba. Itt végigkövettük az árvízvédelmi intézkedéseket, amikor is a hős alkalmazottak sikerrel tartották a küszöbön kívül a hullámokat. (Tényleg hullámok voltak, van abban valami izgalmas, ha az úttesten elhaladó autók ugyanolyan hullámverést keltenek a járda magassága fölötti küszöbnél, mint egy folyón az elhaladó hajók.) Aztán vagy másfél órával később összeszedtük a bátorságunk, és felkerekedtünk a metró irányába. Igen ám, de a Batthyányi téri csarnok előtt tengelyig érő folyam hömpölygött, gázló pedig csak több napi járóföldre lett volna, miközben a csendesedő eső meggondolta magát és inkább újra rákezdett. Némi tanakodás után arra jutottunk, hogy csak előre van csak esélyünk a túlélésre. Én bele is ugrottam rögtön a majd térdig érő folyamba, és két autó között valahogy átvergődtem a túloldalra. Azt érzékeltem, hogy Sug lemarad, de csak a túloldalról tudtam visszanézni, ahonnan is azt láttam, hogy az énekesnők gyöngye kosztümben áll a lábszárközépig érő vízben a jövő-menő hajók, vagyis autók között, és a nevetéstől összegörnyedve nemigen tud lépni sem. De végül valahogy összeszedte magát, és átúszott ő is. A metrólejáróba alig tudtunk bejutni, mert a sok nyámnyila, akiket a mozgólépcső ontott magából, nem mert kijönni az esőbe. Persze azért beverekedtük magunkat. A víz ugyan vidáman lötyögött a cipőmben hazáig, de ettől függetlenül ez mindenképp egy érdekes este volt, bármikor bevállalnám újra.

Sug kérte, hogy a poszt végére tegyük be az új klipjüket, ami a napokban lett kész végre. Azt mondja, az előzőektől eltérően ebben már konkrétabb társadalmi mondanivalót rejtettek el... Ez következik itt változtatás nélkül, az ő szavaival:

A klip képi világával azt szerettük volna jelezni, hogy mindenki éjjel-nappal az okostelefonok világában él, így lassan mindent azzal próbálnak az emberek megoldani. A facebook like-ok és egyéb hasonló illúziók sajnos közrejátszanak az egó növekedésében, vagy legalábbis a helytelen önkép kialakulásában és ez jól látható módon a valós kapcsolatok rovására megy. Az új netes világnak persze vannak pozitív hozadékai is, szélesebb nyilvánosságot teremt, több tartalom jelenhet meg, bővülhet a demokrácia. Azonban új veszélyek is megjelennek: amilyen könnyedén egy átlagember közzé tudja tenni gondolatait, egy több anyagi eszközzel rendelkező csoportosulás még könnyedebben és szélesebb kört elérve megteheti mindezt, és ezzel a véleményformálásnak, vagy ha úgy tetszik manipulálásának új, és sokkal közvetlenebb formáit teremti meg. A klipben ezt fel is tudtuk villantani hitünk szerint, manapság sokat használt jelképekkel:  így került bele például a konteó-elméletek jelképévé vált illuminati háromszög, mobiltelefonos imakönyvből felolvasó apáca, illetve a lángoló mobiltelefon-szimbólum.

A későbbiekben folytatni kívánjuk ezt a vonalat, egy kicsit a korábbi anyaginknál egyértelműbben fogunk fogalmazni. Az emberek azt hiszik, hogy régebben az alternatív bandák szövegei értelmetlenek voltak, pedig nem voltak azok, csak túlságosan elrejtették a mondanivalójukat. De ma pont nem ennek a finomkodásnak van itt az ideje."

No és akkor lássuk magát a klipet is:

Hozzáfűzés: 

Ezt a posztot eredetileg én írtam, de aztán Sug néhány helyen kért javításokat, meg hozzátoldásokat. Szóval most már inkább közös munkának tekinthető. A poszt képei is adtak okot a fejtörésre, végül is a Manőkken honlapjáról lettek kölcsönkérve. (Voltak saját képeim, igen, de azokkal történt némi baleset...)

Bár már mögöttünk van, de azért érdemes talán megemlíteni, hogy volt egy klipbemutató koncert a Kuplungban. Ami igazán jól sikerült, talán az utóbbi idők legjobb Manőkken koncertje volt. Láthattunk facebook-lájk jelet ábrázoló táblát és szögesdrótkerítést a színpad szélén, szóval üzenetében is erősebb volt a megszokottaknál.   

Úgy tűnik, a csapat valóban új lendülettel indul tovább, érdemes lesz figyelni rájuk.

 

A poszt elkészítéséhez az audio-technica biztosította a (hang-) technikai segítséget.

audlogo_0000.gif

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr517760210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása