Az élet szép

Fat Mo's Band, Fat Mo's, 2015.10.05

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de esetemben a megfelelő színvonalú írásokhoz nem árt, ha legalább nagyjából kiegyensúlyozott vagyok. Sőt, elhagyhatom akár a 'megfelelő színvonal' meghatározást, ez úgy is merőben szubjektív valami, és nyugodtan mondhatom, hogy még a színvonaltalan, de legalább rendszeres posztokhoz is erre van szükség. És ez nem mindig jön össze. Az utóbbi néhány hétben például kicsit ritkábban írtam ide a blogra, ami bizony nem volt teljesen ok nélküli. Tisztán akadémikus példaként említve egy nem kellőképp viszonzott vonzalom valaki iránt épp olyan ok lehet, mint mondjuk az aktuálisan nem túl rózsássá váló anyagi helyzet. Ok mindig van számtalan. (Nem tudom megfigyelte-e más is, de a bajban az az egy jó azért megvan, hogy kiszámítható. Ha egy fronton gond támad, biztosan hipp-hopp követi a többi is.) 

De persze semmi nem tart örökké, és néha egészen apró dolgok is visszaterelhetik a megfelelő vályúba a gondolataink. Legalábbis esetemben ehhez néha elég egy-két apró dolog is. Nyilván jó, hogy vannak az embernek barátai, akikhez fordulhat ha nyűgje van. Akik meghallgatják, és akár okosakat (tényleg!) tudnak mondani. De ez csak az egyik fele a dolognak. Kell ide más is. És végre eljutottunk a rémesen hosszú bevezető után a poszt témájához.

Gyakran elég, ha lehetőséget adok magamnak arra, hogy rácsodálkozzak az élet szépségeire. Ma például egy esti koncertre menet átvágtam a városon. Tudni kell hogy nekem bizony az ősz a kedvenc évszakom, a hűvösségével, az esőtől csillogó aszfaltjával, az illatával, hangulatával mindig lenyűgöz. Most is így történt, és ez a rácsodálkozás át is kattintott bennem egy kapcsolót. Pedig ekkor még nem is tudtam, mit fogok hallani...

Arról már írtunk itt a blogon, hogy a patinás Fat Mo's nevű gengszterkocsma saját zenekart hozott létre, amely péntek kivételével minden nap fellép. A szombati az igazi, külsőségeiben is a húszas-harmincas évek stílusát tükröző koncert, de a többi napon is igen jóféle zenét hallgathat élőben a nagyérdemű. Az együttes több tagból áll, hogy folyamatosan meg legyen a kellő legénység. A mai nap Viki énekelt (róla is írtunk már) három zenésztárs (billentyű: Szabó Tamás, gitár: Borbély Tamás, dob: Németh-Szabó Tamás) kíséretével.

Túl nagy tömeg nem volt persze, mégiscsak egy esőbehajló hétfő este volt (nem tudják a népek mi a jó...) de a hely hangulata és a zenekar lelkesedése bőven pótolta a hiányzó közönséget. A dalok igencsak vegyes repertoárt alkottak. A poszt végén oda is teszem a tracklistát, mindenesetre rengeteg rácsodálkozásom volt az este, mert például egy női vokállal előadott Beatles dal azért annyira nem mindennapos. De jó! Nagyon is. Viki hangja egészen magával ragadó, pedig a szünetben pont arról beszélgettünk, hogy tudja, még mindig nem ad bele mindent, hiszen a produkció viszonylag új, és azért még figyel arra, hogy a 'biztonságos területen belül' maradjon előadás közben. De ha tényleg megtalálja a hangját, és valóban megszabadul minden gátlástól, akkor valami döbbenetes produkcióra lesz képes. Ebben biztos vagyok.

A zenészek is profik. Az egész produkció az, amúgy. Igazából ad is ez némi elgondolkozni valót nekem. Itt a blogon általában saját produkciójukat előadó, még nem igazán befutott csapatokról szoktam írni, és általában azt, hogy mennyit számít a lelkesedésük, még ha nem is számítanak abszolút profinak. Erre most azt kellene írnom, hogy bizony az este kísérőzenészei nagyon-nagyon jók voltak, és mennyire látszott rajtuk a profizmus. Hmm. Legjobb talán, ha ezt a részt kihagyom most, amíg nem alakul ki a végleges véleményem. Az biztos, hogy maga a kezdeményezés nagyon jó. Hallomásból persze tudom, hogy régebbi időkben természetes volt, hogy minden jobb étterem és bár saját zenészt, zenekart tartott, és élőzenére lehetett akár táncolni is. Manapság azonban ez mintha kiment volna a divatból, ha épp ilyesmire vágyik az ember, legalább is némi előzetes szervezést, utána járást kíván annak megfejtése, adott napon épp hol találhatunk ilyen programot. Ezt teszi feleslegessé ez a kezdeményezés, itt biztosra mehetünk, bármelyik napon.

Ha úgy vesszük, ez az egész Fat Mo's Band egy profi módon összerakott vendéglátós zenekar. Mások szerzeményeit adják elő, a céljuk egyértelműen a vacsorázó, söröző közönség szórakoztatása. Ezt persze akár lenézően is lehetne kezelni, hiszen itt épp eladják a tehetségüket a résztvevők, ahelyett hogy a saját álmaikat valósítanák meg. Ugyanakkor viszont ez egy nagyon kellemes, nagyon profi és nagyon szórakoztató (abszolút jó értelemben) valami. És bizony csak ajánlani tudom mindenkinek. Egy kellemes séta az esti, kivilágított városban, majd odaérkezés a valóban egyedi és stílusos Fat Mo's-ba, aztán egy ilyen koncert meghallgatása jó időre visszatölti az életkedvünk. A színpad kiürülése után hazafelé gyalogolva még fejünkben vannak a dalok, és újra megcsodálhatjuk a kivilágított épületeket.

Nekem legalábbis működött, újra rádöbbentett, hogy az élet bizony szép. Ha úgy vesszük, azért ez nem kis teljesítmény egy esti koncerttől... 

És az ígért tracklista Vikitől (gyorsan jegyzeteltem, lehet benne pár hiba):

Crosstown Traffic - Jimi Hendrix
No Diggity - Blackstreet
Runaway Soul - Ruthie Foster
Son of a Preacher Man - Dusty Springfield
Valerie - Amy Winehouse
House of the Rising Sun - White Buffalo (Viki: Sons of Anarchy c. sorozatból van ez a dal, azért más a szöveg. Motoros sorozat volt, imádom. )
Just the Two of Us - Bill Withers
Come Together - The Beatles
Cocain - Eric Clapton
Kiss - Prince
Rome Wasn't a Built in a Day - Morcheeba
Route 66
Summertime
Aint no Sunshine - Bill Withers
I Love Rock and Roll - Joan Jett and the Blackhearts
Isn't She Lovely