Monyo Project, Szimpla Lemming program, 2016.04.28.
A Szimpla idén negyedik alkalommal megrendezett Lemming programjáról már olvashatott akit érdekel az ilyesmi. Ez egy tehetségprogram, ami fellépési lehetőséget, rádiószereplést és általában is ismertséget biztosít az erre méltónak tűnő jelentkezők számára. A jelentkezésnek nem volt túl sok feltétele, így aztán valóban kezdő csapatok épp úgy bekerülhettek, mint már régebben alkotó, de még nem igazán befutott előadók.
Hogy a tehetségeket egyáltalán kell-e segíteni, az egy érdekes kérdés, ráadásul itt a klubkoncert blogon épp aktuális, jövünk is nemsokára pár ilyen témájú írással. Az idei lemming mezőny minden kiválasztott zenekara kapott egy fellépési lehetőséget a Szimpla színpadán. A 12 bekerült csapat sorában utolsóként került a színpadra Monyoék csapata, a Monyo Projekt. Az alábbiakban erről a koncertről írok pár szót.
De előbb még a helyszín. Bevallom, én elég sokáig nem is tudtam, hogy minden romkocsmák ősapjának van igazi színpada. A Szimpla, mint koncerthelyszín, érdekes képződmény. Tulajdonképpen ebben a funkciójában is hozza a helytől elvárt romkocsma feelinget, de ha a látványtól eltekintünk, akkor igazából nem rosszabb (vagyis nem szól rosszabbul) ez a színpad, mint bármelyik másik kis klub koncertterme. A vezetékek persze kicsit kuszán futnak az eleve meglehetősen szedett-vedett falakon és gerendákon (amelyekről sosem tudni, valóban romok-e, vagy netán direkt így kerültek elkészítésre...), de a hangminőség nem marad el az ilyen termeknél megszokottól.
De essék szó magáról a koncertről.
Jó volt! Monyoékról írtam már nem kevésszer itt a blogon. Idén itthon még nem láttam a csapatot, nem is voltak sokat Budapesten, a múltkori Kuplungos koncertjüket meg ki kellett hagyjam. A tegnapi koncerten főképp az új albumuk dalait hallhattuk. Az albumról is írtunk már, most inkább arról szólok, hogy ezen az estén milyen jó hangulatú koncert kerekedett. A koncert gyakorlatilag telt ház előtt zajlott, legalábbis az első egy-két dal után szépen megtelt a nézőtér.
A csapat egy új tagot is bemutatott, a szinti billentyűzete mögött feltűnt Solymosi Kata. Igaz, a zenekar dalai messze nem mind tartalmaznak billentyűs szólamot, - volt néhány olyan dal, ahol Kata egyszerűen lehuppant a földre a szinti mögött - de a tavalyi, marosvásárhelyi szimfonikus nagyzenekari produkció után nem kérdéses, ha beválik ez a kapcsolat, akkor a dalokba hamar belekerülhet ez a hangszer is.
A koncert tényleg nagyon hangulatosra sikerült, magával is ragadta a közönséget is. Érzésre talán a nézők fele, kétharmada lehetett rajongó, a többiek az épp arra járó Szimpla látogatók közül kerültek ki. De a dalokat hallgatva fülig ért a szája mindenkinek. Monyoék nagyon jó, és rutinos előadók, ez nagyon látszik a produció közben. Monyó lazán, néha szinte oda se figyelve gitározik, döbbenetesen jól. Körülbelül olyan biztonsággal játszik, ahogy én mondjuk sétálok. Baba pedig egy valóban klasszikus rockénekesnő. Ahogy lazán felteszi a lábát a monitorládára, vagy ahogy belegörnyedve énekel egy a szokásosnál is intenzívebb dalrészletet, teljesen hozza a stílusjegyeket, amelyek mondjuk a 70-es, 80-as évek híres amerikai és angol előadóiról látott videók alapján élnek bennem. És a legjobb, hogy ez náluk nem egy mesterségesen kialakított, "tudományos" színpadi viselkedés. Ők egyszerűen ilyenek.
Azt nem tudom, valaha fel fogja-e ismerni a közönség, az itthoni zenei ipar ezt, vagy egyszerűen arról van szó, hogy túl későn születtek, és ilyen fajta őszinte zenére már nincs is szükség. Vannak azért pozitív visszajelzések, igaz, ezek nem mindig itthonról érkeznek... Monyoék, két hét múlva megint ellátogatnak Londonba, a tavalyi sikeres koncertjeik után visszahívták őket, ráadásul most már a meghívás költségvetése lehetővé teszi, hogy a teljes csapat utazzon, nem helyi kísérettel kell játszaniuk.
A London utáni koncertekről még nincs túl sok biztos információ, bár alakulnak időpontok. Mindenképp érdemes lehet figyelni a csapatot, és ha módunk lesz megnézni őket élőben, mert a zenéjük rendben van, a koncert és az előadásmód meg egyfajta időutazásként is felfogható, egy olyan korszakba, ahol az élőzene és a koncertek valahogy sokkal fontosabbak voltak...
Két frissen a youtube-ra felkerült videót ide is teszek, az első az A.H.A. című dal,
a másik egy, az idei lemezbemutató koncerten, a Kuplungban készült felvétel:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.