Elköltöztünk, újabb írásaink keresd a www.klubkoncert.com portálon!

A világ színes - Athe Sam Klub

2015/01/23. - írta: Gyökösi Attila

Athe Sam Klub, G3 Rendezvényközpont (Gödör Klub), 2015.01.22.

Ez az este kicsit kilóg talán az eddig bemutatott programok közül, bár terveink szerint a továbbiakban is igyekszünk minél színesebb képet festeni a klubok és a klubkoncertek világáról. A rendezvény a korábbi években az egykori Gödör Klubban megrendezett Athe Sam Fesztivál „kistestvére”. A elképzelés szerint a G3 klubban a legjobb hazai roma zenekarok koncertjeit hallhatja a nagyérdemű, valamint roma táncház-és tánctanítás is helyet kap a programban.  A program célja, hogy ingyenes keretek között találkozzanak romák és nem romák, ismerjék meg egymás kultúráját, és nem utolsó sorban remek szórakozást ígérnek ezek a csütörtök esték.

athe-sam-cim.jpg

A cél mindenképp magasztos. A remélhetően sikeres sorozattá váló Athe Sam Klub tegnapi este megrendezésre került első rendezvényen a táncház mellett az Etnorom és a Le Rom együttes fellépését láthattuk. A mindkét együttesre igaz, hogy az itthoni autentikus roma folklór bemutatásán túl más országok roma muzsikájából is építkeznek, egyfajta roma 'világzenei' programot hoztak létre. A második fellépő a Le Rom még ennél is tovább ment pár lépéssel, ők a hagyományos folklórt ötvözik balkáni, pop és romános elemekkel. 

Mindkét csapat meglehetős ismertséggel bír az erre az irányzatra fogékony (nem csak hazai!) közönség körében. Azonban ezek a csütörtöki estek épp arra kívánnak alkalmat teremteni, hogy minél többen megismerhessék ezt a fajta muzsikát és az ezt játszó és hallgató közönséget. Az ingyenesség is ezt a célt szolgálja, akár csak kíváncsiskodni is be tudunk ugrani, aztán ha megtetszik a zene, akár ott is ragadhatunk.

A tegnapi első koncert rögtön elég szép számú közönséget vonzott. Látható volt, hogy a közönség soraiból sokan ismerik egymást, sok amolyan 'családias' csoport is volt köztük. Ezt a családias jelleget erősítette, hogy a klubkoncerteken amúgy nem megszokott módon voltak apróbb, 6-10 éves gyerekek is a nézők között, bár ők az este előrehaladtával aztán eltűntek, vélhetően hazavitték őket. 

A koncertek zenei szempontból figyelemre méltóak voltak. Itt a blogon már szóba került, hogy a hagyományos hangszereket általában is kedvelem, itt pedig valóban a hangszeres tudás volt az előtérbe állítva. A fellépők mesteri módon bánnak a hangszerekkel, és ez még a G3 nagyobb - a kis klubokhoz képest kevésbé közvetlen - színpadán is jól érvényesül.

imgp2226.jpg

Ahogy az lenni szokott, bár a nézőközönség szépen gyűlt, a színpad előtti tér sokáig üres maradt, egy-két pár táncolt csak, és persze a gyerekek szaladgáltak. Aztán az idő előrehaladtával - a hogy a hangulat is kezdett emelkedni - azért egyre többen merészkedtek a színpad közelébe. A közönségben túlnyomó részt romák voltak, de azért akadtak szép számmal nem romák is, akik barátságból, kíváncsiságból, vagy épp a minőségi zene miatt jöttek el. A cél épp az volna, hogy minél nagyobb számban érkezzenek ilyen 'külső' látogatók. 

Érdekes dolog ez. Az egész rendezvény ugye a kultúrák kapcsolatának fontosságáról, annak elősegítéséről szólna. Ráadásul a zene segítségével tenné ezt, ami nyilván jó ötlet, hiszen a zenénél erre kevés alkalmasabb dolog lehet. Számomra ugyanakkor ez az egész egy kicsit elvont és tőlem távoli problémának tűnik. Élem a saját életem, igyekszem nyitott lenni, de közben persze nyilván küzdök a saját előítéleteimmel. Tegnap este viszont saját magamon érezhettem, hogy ez az elgondolás képes működni! Nem ismertem ugye a zenészeket, és a közönségüket sem. És nem tagadom, az első benyomások kicsit talán keveredtek az előítéletekkel. Aztán, ott a koncerten, hallgatva a zenét, (ki-) hallgatva a zenészek egymás közti beszélgetéseit és persze figyelve arra is mit és hogyan reagál a közönség, ez megváltozott. Biztos hogy kicsit más gondolatokkal a fejemben jöttem el, mint ahogy odaértem. 

És azt gondolom, pont ez ennek a rendezvénysorozatnak a lényege. Aki érdeklődik a világzenének ezen ága iránt, nyugodtan menjen el a legközelebbire, nem fog csalódni. 

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr947101101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.