Elköltöztünk, újabb írásaink keresd a www.klubkoncert.com portálon!

A hangtechnikus titkos élete

2015/05/05. - írta: Isti jelenti

A blog olvasói már megszokhatták, hogy ha én írok valamiről, abban a technikai háttér, a kulisszák mögötti világ mindenképp szerepet kap. Korábban már volt egy bejegyzés itt a blogon a klubok hangosításáról, abban is közreműködtem, azonban az inkább a szerzője külső látásmódját tükrözte. Mióta személyesen is elkezdtem a blogba írni, folyamatosan javasolják a barátok, hogy írjam meg egy teljes napom. Hiszen sokan vannak, akik azt gondolhatják, a hangtechnikus élete csupa vidámság és buli, alig pár órát dolgozik egy este, zenét hallgat, tulajdonképpen azért kap fizetést, amiért másoktól pénzt kérnek...  

kozma_isti_1.jpg

Arra gondoltam, egy posztban megmutatom nektek egy munkanapomat, hogy mi is történik a kapunyitás előtt, a bulik alatt és a vendégek távozása után...

Miután beérek a klubba, délután öt körül, vagyis nagyjából 45 perccel a hivatalos munkaidőm kezdete előtt (szeretek ráhangolódni a munkára) általában egy kávé vagy tea indítja a műszakot, közben egy kis beszélgetés a kollégáimmal. (Délután általában még nem olyan sok a vendég, bár nyáron, a turista szezon beindulásától már folyamatos a nagyüzem.) Talán nem elhanyagolandó momentum, hogy alkoholt munka közben sosem fogyasztok, de ez általában a kollégáimra is igaz. A kávé után lemegyek az ilyenkor még horrorfilmbe illően kihalt és sötét koncertterembe. Főkapcsolók fel, beüzemelem a világítást, a klímát, kinyitom a backstage-helyiséget, a hangpultot, előkészítem a szükséges mikrofonokat, kábeleket, mikrofon állványokat. Ismert zenekar esetében ez az előkészülés célzottabb is lehet, hiszen sok esetben már tudom, mire kell számítani, mire lesz szükség aznap este. Bekészítek a zenekarnak vizet a hűtőbe, vagy megkérem rá valamelyik pultos kollégámat, ha én éppen nem érek rá. Ilyenkor már a lenti, a koncertteremhez tartozó pultban is elkezdődik a munka, beüzemelik a sörcsapokat, ellenőrzik az italválasztékot, feltöltik a műanyagpohár készletet, stb. Este 18:00-ra, a hivatalos kezdés idejére, amikor a GMK-ban megszokott időrend szerint a zenekar megérkezik, a terem és a backstage teljesen elő van készítve, várja a bandát.

Amikor megérkeznek, be- és lecuccolnak, - ami a belvárosi, autóval közvetlenül nem megközelíthető helyek esetén általában igényel egy kis szervezést - felteszik a backline-t a színpadra. Pakolás közben igyekszem beszélgetni a zenekarokkal. Különösen új fellépőknél fontos ez, egyrészt az aznap esti technikai szükséglet a téma, hova milyen mikrofon kell, milyen hangszereket hoznak, van-e saját mikrofon amit szeretnének használni (például egy korhű Elvis modell), esetleg valamilyen fülmonitor rendszer. Ilyenkor szoktam azt is egyeztetni velük, hogy ha több zenekar is van egy este, akkor milyen hangszereket használnak közösen, mi az amit cserélni kell. (Erről már írtam korábban itt a blogon, ha egy este több fellépő van, nagyon sok időt lehet spórolni a csapatok közti váltáskor, ha nem kell az összes erősítőt, dobfelszerelést cserélni.) Visszajáró zenekaroknál természetesen előkerül a sztorizgatás, viccelődés. Sok zenekarral különösen jó viszonyt ápolunk. Nem ritka a baráti kapcsolat sem, és persze néhányukkal dolgoztam már együtt korábban is. (Bár igazán sok zenész és zenekar van, de azért ez nem olyan nagy ország, elég hosszú szakmai múlttal bizony könnyű ismerősökbe botlani szinte minden fellépésen.) Néha egy kis zenei kiruccanásra is van mód, például a Barcsay Jenő Emlékzenekar dobfelszerelésén már volt szerencsém gyakorolni beállás után, ezúton is köszönöm Gergőnek a lehetőséget.

Ha kész a színpad, helyükre kerültek a hangszerek, elrendeződött, melyik zenész hol játszik, meg szoktam kérni a zenekart, hogy igyon valamit, esetleg egyen, látogassa meg a mellékhelyiséget, cigizzen egyet. Ugyanis az üres színpadon villámgyorsan felrakom a mikrofonokat, bekábelezek mindent. Kicsi a színpad, jobb, ha nem kell kerülgetni egymást, nem vinnyog a gitár a fülembe, nem zúzza be a dobhártyám 50 cm távolságból a dobos. Mindenkinek jobb így. Amikor kész a színpad, és visszaértek a zenészek, az én részemről is kezdődik a sokak számára sokkolóan rövid, gyors beállás. Ez jó zenekarnál nem tart tovább 15 percnél. Rossz - vagy esetleg még rutintalan, kezdő - zenekarral meg felesleges akár órákig is beállni, rendszerint nem lesz jobb, mint az első 15 perc után volt...

Fontos, hogy ha több zenekar van egy este, akkor ez a fent vázolt folyamat minden zenekar esetében végigjátszódik. Ilyenkor lehet rengeteg időt spórolni, ha nem kell mindent átcserélni a bandák között, hanem mondjuk a dobszerkó a színpadon marad, a beállított mikrofonokkal együtt. Szintén fontos, hogy a sorrend is változik, a beállás alatt a koncerten később következő zenekar jön előbb, hogy a produkció első fellépője legyen a beállás utolsó csapata, így egy átállást megspórolhatunk. A beállás után jön a felesleges kellékek, rack-ek és ládák gyors elpakolása, rend rakás, dekor világítás és halk háttér zene elindítása, ami általában az esti koncert műfajának megfelelő. A koncert kezdésig (ez általában 20.30 körül esedékes) szünet van. A fentiek alapján gondolható, hogy ez az idő természetesen a zenekarok számától és a beállás hosszától függően változik. Ilyenkor - ha minden jól alakult - van idő egy gyors vacsira, de volt már olyan, hogy ez az idő teljesen el is fogyott, a beállást szinte rögtön követte a kapunyitás.

kozma_isti_2.jpg

Aztán jön az, amiért ez az egész hajcihő volt, maga a koncert. Ha jól dolgoztunk, ilyenkor már nincs túl sok meglepetés, persze műszaki hiba, vagy épp egy elemkimerülés a fülmonitorban mindig megtörténhet, ráadásul a koncert közbeni problémákat nagyon gyorsan kell orvosolni, mert a közönség hamar elveszti a türelmét, és vagy zúgolódni kezd, vagy elkezdenek elszivárogni a nézők. De ha minden jól megy, a zenekar játszik, én pedig tologatom a potmétereket, irányítom a világítást. Ez az, amit a poszt elején említettem, ennyit lát a néző az én tevékenységemből. Azt szoktam mondani, hogy "hang van, fény van, minden rendben". Ha több fellépő van, akkor persze jön a fent már vázolt gyors váltás. Rendszerint még az egyszerű váltásoknál, - ahol mondjuk a dobokat vagy a gitárerősítőket nem kell cserélni - is szükség van néhány mikrofon áthelyezésére, az állványokat más magasságba kell állítani. Tekintve, hogy manapság már digitális keverőpultokat használunk, a beállás alatt kikísérletezett hangzás ilyenkor egy gombnyomásra 'előjön', tehát minden úgy szól ahogy kell. Az átállás alatt persze a korábbi fellépők hangszereit nem mindig van mód kihordani a teremből, ezek ilyenkor a backstage helyiségbe, vagy a színpad alá kerülnek.

Az utolsó fellépő után elindítom a háttérzenét, és amíg a zenekar szusszan egyet, én nagyon gyorsan elpakolom a mikrofonokat, kábeleket, amit csak tudok, hogy mire kijönnek a backstage-ből pakolni, már ne legyek útban nekik. Ha mindenki kész, a zenekar (-ok) kihordta (-ák) a felszerelést, én visszaállítom a koncert előtti állapotot, klímát, hangot, fényt kikapcsolom, áramtalanítok, majd a termet bezárva én hagyom el utolsóként a helyszínt. Mármint, ha aznap épp nincs 'afterparty', vagyis amolyan DJ-s levezetés. Ha van, akkor is ez a menetrend, csak kicsit még későbbre - illetve korábbra - tolódik, hiszen ilyenkor persze már holnap van. És hosszú még az út hazáig... Kifelé menet esetleg iszom egy alma fröccsöt - hajnalban ugyanis csak autóval tudok hazajutni - a zenekarral vagy kollégákkal, aztán elköszönés. Mire a 8 órás műszak után ágyba kerül az ember, sok, hajnalban munkába induló már épp a vekker hangjára ébredezik.

És másnap minden kezdődik elölről. 

A blog szerkesztője kérte, hogy zenei blog lévén esetleg tegyek a poszt végére egy általam kedvelt zenét/videót is. Sokat törtem a fejem, végül ezt a dalt választottam. A felvételnek érdekes története van. 2012-ben a Led Zeppelin zenekar tiszteletére rendeztek egy gálaműsort, amiben híres zenészeket hívtak meg, hogy egy-egy dalt előadjanak a méltán híres zenekartól. Lenny Kravitz, és a Foo Fighters is fellépett, de az este fénypontja Nancy és Ann Wilson produkciója volt, a Stairway to Heaven előadása. A dobok mögött nem más, mint John Bonham, a Led Zeppelin zenekar dobosának fia ült, Jason Bonham. Rendkívüli megható produkció, és bizony szem nem maradt szárazon. Mindig kiráz a hideg ha megnézem. Azt hiszem nincs másik zene, videó, esemény, amibe ennél több tisztelet, érzés volna.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr417407760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.