Elköltöztünk, újabb írásaink keresd a www.klubkoncert.com portálon!

Hogyan szervezzünk turnét?

2015/05/19. - írta: Gyökösi Attila

Az általam igen kedvelt, saját erőből, 'garázsból' induló zenekarok gyakran barátokból állnak. Általában a hasonló zenei érdeklődésen kívül sok más is összeköti őket. Az első időkben a közös zenélés is egyfajta buli, egy baráti társaság közös időtöltése. Az első fellépéseik kis méretű, nem túlságosan ismert helyeken vannak, itt többnyire további barátok, rokonok, kollégák alkotják a közönség jó részét is. Az ezzel járó szervezés alig több, mint amikor egy házibulit kell összehozni. Több ilyen induló csapat koncertjén voltam már, ezek mindig érdekes események, ilyenkor még beleférnek az esetleges hangszerkezelési hibák és a nem teljesen kiforrott dalok is. Azzal sincs baj, ha technikai probléma adódik, a hangulat valóban közvetlen és varázslatos. Később - szerencsés esetben - jönnek már az ismertebb klubok, koncerthelyszínek is, azonban itt gyakran még csak a fő produkció előzenekaraként kell helytállni, ezeken a fellépéseken sincs igazából túl sok szervezni való. A zenekar úgy, azzal és annyit dolgozik, amennyire a fő produkció lehetőséget biztosít. A közönség igazából nem rájuk kíváncsi, de ha tényleg jók, a nézők közül néhányan már megjegyezhetik a nevüket.

sc1.jpg

Ha azonban valóban elszánt a csapat, és még némi tehetség is szorult beléjük, előbb utóbb kialakul a saját rajongótábor. Nem töltenek meg persze egy stadiont, sőt, egy nagyobb koncerttermet sem, de a koncerteken egyre több ismerős arc lesz a közönség soraiban. Igen ám, de ahogy nő a tábor, egyre nagyobb az esély, hogy az együttes facebook oldalát követő rajongók között feltünedeznek az ország különböző, távolabbi részein élők is. Eddigre a zenekar már néhány kis klubban megpróbál saját koncerteket is rendezni, persze ilyenkor gázsi még nemigen van, viszont már kezdik érezni, milyen is, ha egy komplett fellépést kell megszervezni, és azt is, milyen érzés, ha miattuk jön el a közönség egy koncertre.

És sokszor ebben a fázisban szokott képbe kerülni az első saját turné gondolata is. Merthogy a rajongók máshol is kíváncsiak a csapatra, meg aztán egy sok helyszínes turné igazán jó mulatság lehet. És a továbbiakban várhatóan jól használható referencia is lesz. Pénzt persze még ebből sem nagyon lehet látni, de szerencsés esetben azért a nullszaldó elérhető, a csapat ismertségén pedig sokat lendíthet.

Jelen poszt apropóját a The Scarlet frontemberével, Fekete-Szűcs Dániellel folytatott beszélgetés adta. Az ő első ilyen turnéjuk az idén tavasszal lebonyolított, tucatnyi várost érintő, két és fél hónapos sorozat volt. A turné az új, Midnight Avenue EP dalaira épült, persze némi kiegészítéssel.

sc2.jpg

Danit arról kérdeztem, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak a turné alatt. A The Scarlet turnéját saját maguk szervezték, néhány helyszínre már hívták őket, akár más fellépőkkel együtt, de a helyszínek nagyobb részét ők maguk keresték meg.

Elmondása szerint a majd 3 hónap alatt rengeteg tapasztalattal lettek gazdagabbak. Ilyenkor szembesül az ember nagyon sok olyan dologgal, amibe korábban bele sem gondolt. Megtapasztalja, hogy egy profi koncertszervező mennyi mindennel kell tisztában legyen. (Itt a blogon már írtunk a koncertszervezésről, sok, itt elhangzó szempontot ott is megemlítettünk.)

Jó tudni, hogy az adott régiónak milyen a szokásrendje. Milyen az adott város koncerthelyszíneinek megítélése, kik járnak az adott klubba, milyen jellegű a közönség, mikor kezdődik az adott város éjszakai élete. (Vidéken például gondolni kell arra, hogy a fővárosban megszokott éjszakai buszjáratok arrafelé ismeretlenek, a távolságok is jóval komolyabbak lehetnek, egy város vonzáskörzetéből a koncertre beutazó rajongó számára nagyon nem mindegy, mikor ér véget egy koncert.) És persze nem árt tudni azt sem, a tervezett időpontban kik lépnek fel a város egyéb helyszínein... Ez az ország másik feléből nem könnyen kideríthető, meg kell próbálni olyan helybéli kapcsolatokat felhajtani, akik tudnak ebben segíteni, mert a gyakorlatban ugyanaz a produkció egész más fogadtatásra lelhet, ha épp egy nappal előbb vagy később, vagy az általunk megszokottól kicsit eltérő kezdő időponttal tervezzük.

Esetükben ezeket a szempontokat nem minden városban sikerült teljesen körbejárni. Volt jó néhány helyszín, mint például Békéscsaba és Miskolc, ahol kellemes meglepetésben volt részük, nem várt lelkesedéssel és számban várták őket a rajongók, de voltak helyszínek, ahol kevésbé alakult szerencsésen az este, javarészt épp a fenti okokból, tehát azért, mert nem ismerték kellőképp a helyi viszonyokat, nem voltak minden fontos információ birtokában a szervezéskor.

Szintén nagyon fontos tapasztalás volt, – és ez gondolom minden kis lépésekkel előrehaladó, a zenélést nem főállásként végző csapatnál fontos lehet – hogy megismerték a saját munkabírásukat, a saját határaikat. Kiderült, hány koncertet tudnak és akarnak egymás után bevállalni. Dani úgy érzi, ez a tavaszi turné egy picit sok volt, 2-3 koncerttel kevesebb lenne az ideális. Itt persze nyilván szerepet játszik az is, hogy a The Scarletben egyik tag sem főállású zenész, tehát a civil munkájukra, tanulmányaikra is kell maradjon energia.

Összességében a turné beváltotta a hozzá fűzött reményeket, szinte csak a kellemes élmények maradtak meg a csapat tagjaiban. Dani azt mondja, minden kezdő csapatot csak biztatni tud a turnézásra, rengeteg élményt, rácsodálkozást és pozitív tapasztalatot adhat egy ilyen országjárás. És segíthet eldönteni a zenekar tagjainak, valóban szeretnék-e a zenész életet...

A tavaszi turné utolsó állomása most hétvégén, május 23.-án lesz az A38 hajón. Aki esetleg még nem látta a csapatot élőben, semmiképp se hagyja ki. Az esemény facebook eventjét a részletekkel ITT találjátok. A koncert után ráadásul afféle kötetlen közönségtalálkozó is lesz, hiszen a csapat épp most lesz 2 éves, ezt pedig a rajongóik és barátaik körében szeretnék megünnepelni.

Mindenkinek ajánlom, aki kedveli a valóban felszabadult, kirobbanó életkedvüket zenébe öntő csapatokat, különösen, ha nem riad vissza néhány kalóztól. Kedvcsinálónak egy videó:

A posztban található képeket a The Scarlet fellépéseit legtöbbször megörökítő Szvoboda Péter készítette.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr397471282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.