Elköltöztünk, újabb írásaink keresd a www.klubkoncert.com portálon!

"Nem szeretnék feltétlenül a mocsár alján kotorászni..."

2015/07/13. - írta: Gyökösi Attila

Minimyst interjú

A nem túl rég feltűnt Minimyst koncertjeiről már írtunk itt a blogon. A Hard Water album bemutatója már egy komoly színpadi produkció keretében történt meg. Már akkor gondoltam, hogy érdemes volna kicsit jobban körbejárni a csapatot. Most úgy alakult, hogy módom volt leülni, és kötetlenebbül beszélgetni a csapat dalszerző-frontemberével, és egyben névadójával, Mészáros Istvánnal. Ebből a beszélgetésből született ez a poszt. minimist.jpgBevallom, a beszélgetésből kissé önkényesen válogattam ki néhány, engem jobban érdeklő részt. Többek között arról, mitől is érzi fontosnak, időszerűnek és legfőképp nagyon sajátjának a csapat zenéjét. És persze, miután engem mindig érdekelt a dalok keletkezése, és a mögöttük megbúvó gondolatok is, erről is faggattam egy kicsit. Vágjunk is bele a közepébe:

Milyen zenéket hallgatsz?

M: Operától a Trash Metálig mindent. Nálam nagyon fontos az új zenék keresése. Folyamatosan hallgatok, figyelek, gyűjtök. Izgága zenehallgató vagyok, ezért csak a szubjektív „slágereimhez” van türelmem, de azokat ronggyá hallgatom. Nehéz ma már stílusokról beszélni, bár a 60-as évek rockzenéjének, vagy a 80-as évek popzenéjének van egy jól érzékelhető visszatérése. Ezek nem mindig tudatosan vállalt felújítások, de néha annyira erősek, hogy gúny-mentes, pozitív paródiaként is felfogható. Ami engem picit zavar, hogy stílusjegyeiben (zene, design, vizualitás) nagyon kizárólagosak, nem keverednek egyéni hatásokkal. Szóval, ha valami visszajön a divatba, akkor egy az egyben jön vissza. Persze vannak kellemes kivételek.

A Minimyst esetében ezt máshogy szerettem volna, de ez is csak egy kísérlet. Az engem ért hatások, a számtalan nekem fontos és tetsző zenei részlet mind megjelenhet, és valahogy össze is állt egy működő valamivé. Az alap mindenképpen a 80-as évek zenéje, ezt sokan megjegyezték már, és vállalom is. De ez csak az alap, és több dalunkban már igazából csak nagyon odafigyelve fedezhető fel.

Most mit gondolsz, ez a meglehetősen szerteágazó zenei érdeklődés hozhatja azt, hogy a későbbi albumaitok teljesen más jellegűek lesznek, mert épp akkor kicsit más érdekel?

M: Nem tudom, de nem szeretnék olyan zenét játszani, ami senkit nem érdekel. Veszélyes nagyon eklektikus vonalon mozogni, mert az kilóghat minden trendből, ami ma meghatározó. Nemzetközi szinten viszont vannak nagyon egyedi dolgok, amiket megjutalmaz a közvélemény és a szakma. Én azt gondolom, hogy ez most egy elég tudatosan és átgondoltan kialakított vonal, amiben egyébként a teljes zenekar benne van. Mindemellett keresem azt, amire a közönség érzékenyebben reagál, de nem szeretnék feltétlenül a mocsár alján kotorászni. Komolyabb közönség bázis híján csak a szakmai reakciókra építhetünk egyelőre, amik elég jók. Azt szeretném, ha a további munkáink szerves folytatásai lennének a mostaniaknak, a már születő dalokban ez működni is fog, de talán picit más is lesz.

Engem mindig érdekelt az alkotás folyamata. Nálad ez hogy néz ki? Hogyan születnek a dalok?

M: Alapvetően fejben. Folyamatosan a napi jövés-menés közben. Nagyon sok dolgot rögzítek telefonon. Sokszor csak dallamokat, vagy épp egy-egy sor szöveget, néha pedig furcsa morze jeleket, így előfordul, hogy amikor később visszahallgatom a felvételt, már nem tudom felidézni, hogy mit is akartam... Szerencsésebb eset, ha a rögzítéskor kézügyben van a gitár, olyankor azért már jobban megmarad, mi volt az elképzelésem.

Ugorjunk. Mennyire fontos számotokra a siker, illetve milyen jellegű siker ami igazán számít? Fontos-e a nagyszínpad, amilyen mondjuk a Belvárosi Fesztivál volt, vagy a sokkal közvetlenebb, és sokkal bensőségesebb, számomra nagyon emlékezetes élményt adó MR-Akusztik felvételetek, ahol egy nagyon kis közönség előtt, ülve adtátok elő a dalaitokat, viszont biztos hogy mindenkihez eljutott a dalokban található legkisebb érzés- és üzenetmorzsa is.

M: Manapság ugye az az általános vélemény, hogy a közönség dönt. Ha valamit elég sokan hallgatnak, az jó. Ez persze nyilván azt is jelentené, hogy a minél nagyobb rajongótábor megszólítása volna az elsődleges fontosságú. Mindezek mellett, számomra nagyon sokat jelent, hogy a zenénk mellé odaállt például Hódosi Enikő és Jónás Vera, akiknek a munkássága számomra abszolút etalon és megkérdőjelezhetetlen, így segítették formálni az egész produkciót. Innentől kezdve viszont nincs is miről gondolkodni, ezek a visszajelzések számomra minden másnál többet számítanak. És itt nem arról beszélek, hogy az én zeném olyan jó, vagy olyan igényes volna, inkább arról, hogy egyszerűen más viszonyítási és érzelmi alapon mérem a sikert.

Nagy szerencsém, hogy sikerült olyan zenészekkel összekerülnöm, akik ezt hasonlóan gondolják, és egyre szerelmesebbek ebbe a dologba. Nyilván frusztrál az, hogy jelenleg még nem tudunk olyan bevételeket összehozni, ami ideális volna, ami a már megnövekedett rezsinket fedezné, de van mögöttünk már egy lemezkiadó, igyekszünk is minél hamarabb egy olyan közönségbázist megnyerni, akik támogatni tudnak minket abban, hogy az elképzelt minőségű fellépéseket meg tudjuk valósítani.

Visszatérve az alap kérdésedre: Volt korábban tisztán akusztikus zenére kitalált zenekarom is, akkor megtanultam, hogy a két előadásmód, vagyis a nagyszínpadi és a 'csöndes-akusztikus', nagyon különböző szakma. Még nem látom, hogy az utóbbi milyen lesz, túl gyorsan történik minden. Nem gondolom azt, hogy mindkettőt megfelelő szinten tudnánk vinni. Lehetnek különleges produkciók, mondjuk hárman-négyen kiülünk egy padra, promóció gyanánt, egy kis utcakoncertre, de a Minimyst esetében a hangsúly mindenképp a színpadi produkción van.

Mennyire tudatos, hogy javarészt angol nyelvű dalokat játszotok? És ez előnyt jelent-e vagy inkább hátrányt?

M: Mindamellett, hogy az angolom messze nem tökéletes, valahogy mégis ez jön belőlem hitelesen. Vannak „szűrőim”, barátok Magyarországon, Angliában és az USA-ban is, akik segítenek ellenőrizni a helyességet, nekik nagyon tetszik, de vállalom a hibákat is. Aztán hogy ez a vonal összefügg-e azzal, hogy az ember mekkorát álmodik? Ki tudja. Az biztos, hogy egy pop- és rockzenei szinten gyakorlatilag nem jegyzett országból indulva igazából szinte mindegy milyen nyelven szólalnak meg a dalok, de aki a magyar piacon akar mozgolódni, mert másra úgy sincs esély, az írjon magyar szöveget, így legalább megspórol egy null szaldós európai turnét. Én személy szerint nagyon kevés magyar nyelvű előadót hallgatok, és nem sznobizmusból. Ugyanakkor van néhány olyan csapat, mondjuk a Carbonfools, vagy említhetem akár az Irie Maffiát, akik angolul énekelnek, és ezért nem dobálja őket senki sárral...

És az inspirációk?

M: Ez mindenkinél mást jelent, nálam periódikus. Szerintem azért, hogy igazán jó dal szülessen, egyet lehet tenni: imádkozni. Attól, hogy leülünk egy gitárral, - még ha van is aktuális mondanivalónk meg érzéseink – nem lesz jó a dal. Ahhoz még nagyon sok minden kell, és ezek nehezen tervezhetők. Ez egy nehéz dolog. Lehet, hogy van akinek ez működik, szégyellem, hogy ezt más zenészektől eddig nem kérdeztem meg. Most, ebben a hajtós időszakban nem igazán láttam, hogy ez hogy fog sikerülni, de úgy néz ki, megint van 4 jó dal anyag, amin dolgozom.

Van olyan dalod, amit elkezdtél, de aztán mégsem lett belőle semmi, nem akart összeállni?

M: Persze, ilyen mindig van. Van hogy egy régi dalt veszek elő, amit soha nem sikerült jól összerakni. A mostani lemezen is van ilyen, pont a Hard Water is egy ilyen dal. 2 éve kezdtem, és 2 évig vártam, hogy egy megfelelő refrént találjak. Ami végül is sikerült, azt hiszem... Aztán hogy ez meddig mehet? Nehéz ügy. Én nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy egy Cure, vagy egy REM hogyan tudott évekig ugyanolyan színvonalú zenéket létrehozni, aztán egyszer jött egy váltás, és soha többet nem tudták ugyanazt a varázst hozni. Sok mindenen múlhat, az előadó személyiségén vagy a sorsán, vagy a korral valami elmúlik.

Oké. Van-e olyan része a produkciónak, ahol tudod, hogy javítani kéne?

M: Persze. Mindenen. Például maga a színpadi jelenlét. Ebben sokat köszönhetek Péternek (Benedetti Péter) aki nagyon jó zenei és színpadi rendező is, nem hiába látott már életében olyan sok koncertet (Péter civilben koncertszervező, írtunk is már róla itt a blogon). Pontosan tudja, hogy a legapróbb dolgokból áll össze egy zenei jelenség. Sokat lehet tanulni másoktól, pontosabban csak másoktól lehet tanulni, mindazonáltal vannak dolgok, amelyek nekem, vagy a mi zenénknek nem állnak jól. De azért alakul ez is.

A poszt elkészítéséhez az audio-technica biztosította a (hang-) technikai segítséget.

audlogo_0000.gif

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr697610866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.