Elköltöztünk, újabb írásaink keresd a www.klubkoncert.com portálon!

Építsünk közönséget!

2015/10/16. - írta: Gyökösi Attila

Nemrég volt egy írásunk itt a blogon arról, hogy sok zenész csak tökéletesnek gondolt produkcióval szeretne előállni. Néhány olvasó vette a fáradtságot, és véleményezte a posztot. Ebből nekem kicsit az jött le, hogy talán nem mindenki úgy értette a sorainkat, ahogy én gondoltam, illetve talán nem pont azt írtam le, emeltem ki, amit kellett volna. Úgyhogy neki is futok még egyszer.  

ures.png

Az említett írásra vegyes reakciók jöttek, az érkezettekből itt van egy, ami jól mutatja a másik oldal szempontjait, és igazából el is fogadható:

"A mi esetünkben:

Nem a tökéletességre törekszünk (illetve nyilván arra, csak a tökéletesség is szubjektív), hanem egyszerűen van egy szint, amit a hanganyag, a képanyag el kell, hogy érjen - akárcsak egy koncert. Ha a képeken és a videón az énekes arca nem látszik egy órán keresztül, a dobos egész teste nem látszik egy órán keresztül, szerintem nem baj, ha nem kerül ki a felvétel minden perce, mert igenis lehet jobb. Nem tökéletes, csak jobb. A műsor is és a minden egyéb. ... Én szeretem a természetességet meg a tökéletlenséget, és nagyon hálás is vagyok, ha valaki eljön meghallgatni, és felvételt készít, amit aztán fel is tölt valahová, mert ezzel nekünk jót akar. De nem gondolom, hogy a tökéletesség hajhászása vagy a hiúság van a háttérben, ha aztán több érvet felsorakoztatva nem engedi publikálni a teljes felvételt. Ha így lenne, nem zenélnénk élvezetből, nem élveznénk azokat a varázslatos pillanatokat, amik véletlenül születnek ott, a helyszínen és, amik közel sem úgy jönnek le egy felvételből, mint ott élőben. Ha így lenne, nem állnánk színpadra 2 és fél próba után, de megtesszük, mert ott a helyünk - és azoknak is a koncerten a helyük, akik egy órát akarnak belőlünk hallani."

Mi tagadás, ez így valóban érthető és elfogadható. Talán én sem jól fejeztem ki magam a kérdéses cikkben, de most megpróbálom kicsit máshogy leírni, mire gondolok. Épp most hétvégére volt meghirdetve egy, az ismertség felé jó tempóban haladó csapat koncertje, amit végül visszamondtak, mert a bemutatandó új dalok nem készültek el időre. A csapatnak volt már néhány igazán sikeres koncertje, talán már rajongói is vannak. A visszamondás elég hirtelen történt, az adott klubban ez a nap üresen is maradt, mert nem lett a helyükre alkalmas másik fellépő. Beszélgettem erről néhány barátommal, akik bizony azt mondták, ez így nem volt okos döntés... nekem is ez a véleményem, el is mondom, és közben legalább jobban körbe tudom járni azt a kérdést, ami az előző posztban elsikkadt.

Ami nekem erről az egészről eszembe jutott, az az, hogy lám, megint csak ugyanarról van szó, tökéletest vagy semmit. Pedig a közönségépítésnek, az igazi rajongótábor alakításának nem volna jobb módja, mint ha az előadók mernék a közönséget közel engedni magukhoz. És ilyen esetben mondjuk a meglévő dalok eljátszása mellett azt mondanák a színpadról, hogy az alkotás bizony kiszámíthatatlan dolog, és az új dalok kicsit nehezebben születnek a vártnál, de azért van már némi eredmény (a konkrét esetben tudom hogy van) és ezután kicsit jam-session jelleggel eljátszanák ami már megvan. Hibákkal, újrakezdésekkel, összenevetésekkel. A közönség pedig megőrülne ezért, hiszen érezné, hogy itt kicsit belelát valamibe, kicsit részese olyasminek, amit amúgy általában nem láthat. És aztán hazavinné magával ezt az emléket, és mindenkinek lelkesen mesélné. Majd amikor a dalok elkészülnek, és lemezre kerülnek, azt a felvételt visszahallgatva elmosolyodna, hogy hiszen ezek születésekor én ott voltam...

Kell-e ennél jobb rajongótábor-építő lépés? Vagy egyáltalán lehet-e jobb?

Gondoljunk bele: a televízióban szinte folyamatosan azok a műsorok sikeresek, ahol a néző beláthat a kulisszák mögé. Láthatja mi történik a bezárt ajtók mögött, és ez az 'Éjjel-nappal Budapest' jellegű műsorokra épp úgy érvényes, mint az 'Amcsi motorok' -féle sorozatokra. De még a pletykalapokat is azért veszik, mert azok lapjain beláthatnak mások életébe. A zeneipar meg mindeközben azon búsong, hogy nincs közönség a színpadok előtt. Pedig ezen lehetne változtatni. Kicsit kéne csak váltani, kicsit kéne csak közelebb engedni a nézőket az alkotás folyamatához, a művészek magánéletének a zenével kapcsolatos részéhez...

A világ változik. Volt itt a blogon pár napja egy interjú a Manőkken Proletárz énekesnőjével, aki szintén elmondta, hogy a közönség bizony nem a kellő aktivitással jár koncertre. Ugyanakkor ők nem akarnak a népszerűség érdekében valóságshow és vacsoracsata szereplőkké válni, csak zenélni szeretnének. Ez érthető is. De talán a fentiek szerint van középút, és a zene is segíthet a rajongótábor építésben. A színházakban időtlen idők óta ismert a 'nyilvános főpróba' intézménye. A színház iránt érdeklődők imádják ezeket, mert ha szerencséjük van, kicsit beleláthatnak az alkotás folyamatába. Azt kell látni, hogy a világ változik. Változnak a fogyasztói szokások is. És ha tényleg szükség van azokra a nézőkre és rajongókra, akkor kicsit alighanem muszáj lesz változtatni a zeneipari munkásoknak is...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr757972653

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.