Elköltöztünk, újabb írásaink keresd a www.klubkoncert.com portálon!

Teltház

2015/11/11. - írta: Gyökösi Attila

Minimyst, A38, 2015.11.09

A hétfő valahogy nem mint igazi koncertnap vonult be a köztudatba, pedig mint kiderült, azért egész jól működhet ilyen napként is. Persze nem árt, ha van egy jól csengő nevű fellépő, olyan, mint tegnap este az A38-on játszó Kensington. Ez a holland banda teljesen megtöltötte közönséggel a hajó nézőterét. Itt a blogon külföldi bandákról kevésbé szokott szó esni, most sem lesz ez másképp. Viszont ennek apropóján írhatunk egyik kedvenc zenekarunkról, a Minimystről. Merthogy ők voltak tegnap az előzenekar.

aaimgp0783.png

Igazából már a nyár végi Várkert bazárbeli koncert után megírtam, hogy ez a csapat bizony felnőtt. A kezdetektől, szinte minden koncertjükön ott voltam, és nagyon is jól látható a változás. Bevallom az elején nem éreztem annyira közel magamhoz a dalaikat, de azóta ez megváltozott. És ebben van szerepe annak is, hogy bizony koncertről koncertre, folyamatosan sokkal összeszedettebben, profibban szólalnak meg ezek a dalok. 

Tehát, mint említettem, a közönség nem kifejezetten saját volt, a Kensington miatt telt meg a terem, de azért voltak számosan, akik elkapták a Minimyst flow-ját, és tényleg élvezték a koncertet. A csapat is érezte ezt (nyilván nem rossz dolog ekkora közönség előtt játszani), nagyon hangulatos, tempós bulit csináltak. Nem is nagyon lehet kit kiemelni a csapatból, egységes produkciót láttunk. Persze én nem férek a bőrömbe, muszáj megírnom, hogy most végre Vanyuscsák Bernadett énekelte az összes dal női betétjét. Passzolnak hozzá a dalok, a stílus is jól áll neki. Megint eldugták a színpad szélére (hiába, a 'férfiklub' mentalitás azért ott van a csapatban még), de ott is szemmel lehetett követni, és érdemes is volt, nemcsak énekelt, hanem 'játszott' is, mozdulatok, apró grimaszok, mosolyok. Rendben volt nagyon. Fontos része a produkciónak, és biztos, hogy jót tenne a csapatnak, ha bátrabban 'használnák' a hangját. A Minimyst dalai gondolkodósabb jellegű szerzemények, mondanivalóval, tartalommal. És az ilyen dalokhoz nagyon is szükséges a kellően érzékeny női előadó is. (Biztos nem véletlen, hogy az egész projekt indulásakor, az első slágerek épp duettek voltak, Jónás Verával illetve Manoya-val.) És most házon belül ott van ez a csodás hangú lány...

imgp0680b.png

Szóval érdemes felírni a képzeletbeli listánkra a csapatot, ha eddig nem tettük volna. Lesz még koncertjük idén, az új dalok kapnak egy lemezbemutató koncertet, elvileg ez a GMK-ban lesz valamikor december második felében. El kell menni, és meg kell hallgatni őket ott is. Tényleg.

Aki esetleg nem ismerné még őket, azoknak itt egy nem túl régi videó a csapattól (persze férfiklub felállásban).

Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall! 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr88066894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.