REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Meg tudjuk oldani?

2016/06/13. - írta: Gyökösi Attila

Zenekönyv - Takács László, Déjá VU Méter

Akik itt a blogon olvasgatják az írásaimat, azoknak nem kell mondjam, meglehetősen érdekelnek a klubok és koncertek színfalak mögötti történései. A technika sem áll távol tőlem, vagy 30 éve én is építettem barátokkal keverőket, és persze átestem a kazettásmagnós-hifis korszakon is. A professzionális roadok, hangtechnikusok világába viszont csak azóta látok bele egy egész kicsit, mióta a klubkoncert oldalakat csinálom. (Írtunk is pár ide vonatkozó posztot.) A szakma 'nagy öregjeiből' személyesen nem is ismerek senkit.

A most szóba kerülő kötetről azonban már hallottam. Barátom, Kozma Isti, akiről és akitől olvashattatok már itt, mesélt a róla és az írójáról, Takács Lászlóról is, méghozzá meglehetős tisztelettel és lelkesedéssel. (És örömmel mutatta a saját, dedikált példányát.)

taki2.png

Nyilván megörültem, amikor szóba került, hogy írhatnék egy posztot a könyvről. Egy amolyan 'kívülálló' szemszögből készültet. Ahogy tapasztaltam, Takács Lászlót (vagyis Takit) sokan kedvelik, és bár könyvéről több portálon és magazinban is esett szó, azonban ezek az írások (magasztalások?) jobbára szakmabeliektől származnak, és - már csak az író kedvelt személyisége okán is - szinte kizárólag dicsérőek. Igazából nem szeretek kritikát írni, mert úgy vagyok a könyvekkel is, mint a színpadi produkciókkal. Ott sem szoktunk rosszat írni, hiszen abban valakinek benne van az élete, valakinek a munkája, alkotása, hogyan is minősíthetem én? Meg aztán attól, hogy nekem nem jön be, másnak még tetszhet. Ha nagyon nem jön be, inkább nem írok róla.

Mint látjátok, Taki könyvéről írok...

Az olvasás kezdetekor volt egy elképzelésem a könyvről. Az tudható volt, hogy itt egy amolyan sztorizós/mesélős kötettel lesz dolgom, amely talán segít jobban megismerni néhány szakmai, technikai részletet is. Az ilyen könyvek esetében általában az a cél, hogy a nem szakmabeli közönség számára is érdekes legyen, ugyanakkor a hozzáértő olvasók se unják. Ezt pedig nem egyszerű összehozni, és úgy érzem, itt sem sikerült maradéktalanul.

A mű némi életrajzi elemekkel indul, de hamar belemerülünk a zene világába. (Ami engem illet, itt azért van egy kis lyuk. A érettségi nélküli vájárként történő indulástól a külföldi rendezvényeken is dolgozó, nyilván nyelveket beszélő, vélhetően külföldi szakirodalmat böngésző hangtechnikusi tudásig azért valahogy el kellett jutni, erről mindenképp jobb lett volna részletesebben olvasni. Már csak a példaadás miatt is. De lehet, hogy a következő kötet már ezt is jobban körbejárja majd.) Szóval, benne vagyunk a zenében. És elkezdenek jönni a nevek... az oldalakon döbbenetes mennyiségű név van. Kollégák és főnökök és néha zenészek nevei. Indokolt az említésük, de egy külső olvasónak, aki nem ismeri a hozzájuk tartozó embereket, egyszerűen túl sok. Nálam nagyjából az olvasás harmadánál bekapcsolódott a névszűrő, onnantól egyszerűen kihagytam a neveket. Igazából számomra komoly jelentőségük nincs, a sztorik a lényegesek. Ez tehát egy olyan elem, ami kifejezetten a szakmabelieknek lehet érdekes.

A könyv egyéb részeinél is sokszor beugrott, hogy az elsődleges célcsoport azért a szakmabelieké. Például az aktuális történetekben használt technikáról szóló leírásoknál nincsenek túlmagyarázva a dolgok. Tudom, ez nem tankönyv (már csak a terjedelme okán sem lehet az), ugyanakkor én azért vártam volna egy olyan fejezetet, ahol kicsit részletesebben elmagyarázzák, mi is kell egy hangosításhoz. A kötetben több olyan rész is van, ahol Taki kifejti, hogyan is kéne működjenek a dolgok. (Van erre egy külön fejezet is, de nem lövöm le a poént, mindenki keresse meg.) Ezekben Taki az általa leszűrt/tapasztalt problémákat járja körbe. Ez is inkább a szakmabeliek számára érdekes, vélhetően a legtöbbször azonosulhatnak is vele.

A kiadvány mindössze 200 oldalas, és ez az oldalszám mintegy 18 fejezetre oszlik. Azt gondolom, a fenti 'problémáim' mind erre vezethetőek vissza. A fejezetek közül némelyik önmagában is megtöltené a 200 oldal felét. Egyszerűen túl sok minden kell elférjen ebben a könyvben.

De nagyjából ennyi, ami nem pont úgy alakult, ahogy számítottam. Innen jöjjenek a pozitívumok, van elég:

takifej.png

A legfontosabb, hogy Taki szereti amit csinál. Ez pedig átjön minden fejezetben és minden oldalon. A könyvben lévő 'esetleírások', történetek jók. Jómagam ugyan külsősnek számítok, mégis elég sok, itt előforduló sztorit mintha már én is átéltem volna. A helyzetek és Taki hozzájuk fűzött magyarázatai, az azokból eredő következtetésekkel más koncerteken, mások szájából, vagy akár saját következtetésemként már ismerősnek tűnnek. Ez azt is jelenti, hogy az író tényleg érzi, a saját gyakorlatából melyek azok a történetek, amelyeket érdemes megírni, mert jellemzőek és máskor, másokkal is megestek-megeshetnek. Taki meglátásai különben nagyon is jók.

A könyv stílusával sincs gond. Nem ismerem személyesen a szerzőt, tehát nem tudom élőben hogyan kommunikál, de a hangvétel pont ideálisan laza, nem bántó, de azért nem is túl finomkodó. Jómagam talán még bátrabban is fogalmaztam volna, Taki még a vele kevésbé fair emberekről írva is megadja a minimális tiszteletet. (Mondjuk az igaz, még aktív korszakát éli, és ki tudja, holnap épp kivel kell dolgoznia. Némi taktikus megközelítés sosem árt.)

A kérdés most már csak az, kinek is ajánlanám ezt a könyvet?

  • A profiknak persze nyilván, hiszen ők találnak benne számos ismerős arcot és ismerős szituációt. Ráadásul Taki több fejezetben is kifejezetten hozzájuk szól.

  • Aztán ajánlanám a szakmában dolgozó kezdőknek is, hiszen tanulhatnak belőle.

  • Mindenképp nagyon ajánlanám a zenészeknek. Sokat beszélgettem már technikusokkal, és elég sok saját tapasztalatom is van abban a kérdéskörben, hogy sok zenész (képzettek is!) mennyire nincs tisztában a színpadi munka technikai összetevőivel. Arról, hogy a technikus igazából ugyanolyan fontos része a produkciónak, mint a zenészek maguk, végképp hallani sem akarnak sokan.

  • Végül persze hogy ajánlanám a zenét kedvelő, de teljességgel civil olvasóknak is. Mert Taki írása tényleg betekintést nyújt a backstage világába. Ez pedig, mármint a színfalak mögé látni, mindenképp érdekes.

A könyv olvasása után biztos, hogy jobban megértjük, miért és mi történik egy koncert, vagy az azt megelőző beállás alatt. És ha van rá szemünk, akár magunk is észrevehetünk néhány olyan apróságot, amit felett korábban elsiklott a tekintetünk. Ez pedig önmagában nagy csoda és eredmény. Úgy részt venni egy eseményen, hogy kicsit jobban értjük, mit is történik, mit is tesznek a színpaddal szemben felállított magaslesen potit tologató figurák, mi is a feladatuk a roadoknak és a többi nyakukban pass kártyákkal szaladgáló népeknek, bizony jó érzés.

A könyv megrendelhető vagy akár személyesen is megvásárolható a Rockdiszkontnál.  Van természetesen egy Facebook oldal is, ahol találhattok érdekességeket a könyvvel kapcsolatban, és ahol akár kérdéseket is tehettek fel Takinak.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr558800890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bringás bosszantó 2016.06.14. 16:07:40

"Arról, hogy a technikus igazából ugyanolyan fontos része a produkciónak, mint a zenészek maguk, végképp hallani sem akarnak sokan."

Ez külön vicces, de tényleg így van. A rockszakma is olyan mint a média, a kezelőszemélyzet lazán beüzemel mindet a "sztár" nélkül, míg a sztár nem igazán akarja felfogni, hogy a lenézett "senkik" nélkül bizony ő is csak egy senki maradna, aki még bekapcsolni sem tudja a rendszereket és a fehérzajról is max. azt hiszi, hogy a bulitemetőn a dobba szórt lisztről van szó.. Nagyobb senki lenne mint akiket lenéz.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2017.08.28. 16:27:16

@bringás bosszantó: Milyen vicces napok voltak ezek a tavaly júniusiak mi? :)
süti beállítások módosítása