REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Zeneterápia

2018/04/26. - írta: Gyökösi Attila

Hogy a zene képes gyógyítani, az persze köztudott. De azért saját szemünkkel látni ennek az állításnak a valóságtartalmát mindenképp érdekes és különleges élmény.

Az úgy volt, hogy a Müpában fellépő Little G Weevil koncertjét már vagy egy hónapja kinéztük magunknak. A koncertre egy barátnőmmel terveztünk elmenni. Azonban a koncert előtt néhány nappal történt vele pár dolog, aminek folyományaként az összes életkedvét elvesztette, úgy nézett ki, a koncertlátogatást is lemondja. Tényleg maga alatt volt. Aztán végül abban maradtunk, eljön azért, de mi tagadás, a Müpa előtt sétálva, a koncertre várva elég gyászos volt a hangulat.

littleg.jpg

Jómagam a Müpát, mint koncerthelyszínt igen kedvelem. Tetszik az épület is, és nyilván az is közrejátszik ebben, hogy valahogy mostanában közelebb áll hozzám az elegánsabb ültetett koncertek világa, mint a sörben tocsogós pincekluboké.

A mostani koncert Little G Weevil, azaz Szűcs Gábor magyar származású, hosszú ideje az Amerikai Egyesült Államokban élő, többszörös díjnyertes zenész, énekes 2017-ben megjelent, Something Poppin' című lemeze európai turnéjának a része.

Bevallom, nem ismertem túlságosan ezt a zenét, bár az előadó neve ismerősen csengett. A Müpa beharangozója szerint „az album a világ összesített blues-slágerlistáján a legjobbak között szerepelt, az amerikai sajtó forradalminak nevezte, s Ausztráliától Japánig kiváló kritikákat kapott. Little G remek zenekarral, vokalistákkal és világsztár vendégekkel, az angol Dionne Bennett-tel és az amerikai James & Blackkel érkezik a Müpába, valamint a gitárlegenda Tátrai Tiborral, akivel most először lép majd együtt színpadra.”

Na.

Hát, mit mondjak, a koncert fantasztikus volt. Igazából bennem kicsit meg is változtatott dolgokat. Itt a klubkoncert.com-on ugye leginkább induló tehetségekről írunk, és bizony én igencsak kedvelem is az általuk játszott zenéket, az elhivatottságukat, a lendületet ami egy pályája elején járó zenészben még ott van. De most, ez a koncert az első taktusaival megmutatta a zene és az előadóművészet egy másik oldalát. Azt kell mondjam, ez a koncert, az itt fellépő zenészek mintha egy egészen más ligában játszanának, mint az említett, pályájuk elején járó zenészek. Mind a hangszeres zenészek mind Little G énekesnője, Dionne Bennett egészen elképesztőek voltak. Ami a leginkább magával ragadó volt, hogy valahogy végig ott láttam a zenekar mögött a nagyvilágot, az amerikai nagyvárosok, vagy épp New Orleans hangulatát. Valahogy mintha egyfajta, itt nálunk alig ismert professzionális „aura” vette volna körül a zenészeket. Teljesen más élmény, valahogy teljesen más produkció, mint egy hazai csapat vagy énekesnő koncertje. Nem is igazán tudom megfogalmazni, mintha egy ablakon tekintettünk volna ki oda az óceánon túlra, egy amerikai koncertre, pontosabban az ottani zenei életre. A zenészek tényleg örült jók, Little G. és gitárosa, Borsodi László a vendég Tátrai Tiborral hármasban fantasztikusakat gitároztak, Dionne Bennett pedig tényleg nagyon jó volt.

De hogy visszatérjek az indító gondolathoz. A legfontosabb az volt ezen az estén, hogy láttam, mit csinált ez a zene az említett barátnővel. Egyszerűen kicserélte. Koncert közben szinte folyamatosan mosolygott, tapsolt, hujjolt, ahogy kell, koncert után meg csak megölelt és megköszönte hogy elcipeltem, és hazafelé végig mosolygott, saját szavaival „le se tudja törölni” a mosolyt az arcáról. Szóval ez alapján most már tényleg elmondható, hogy a zene gyógyít. Talán nem mindegyik, de Little G zenéje bizonyítottan hatásos.

Próbáljátok ki!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr5715459160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása