Nagy Edi

Nagy Edi nevével találkozhattak már a blogunk rendszeresebb olvasói. Nemrég az erkélyén ülve az épp új lendületet kapott csapatáról beszélgettünk, amikor a helyzetét illusztrálandó azt mondta, ideje lenne már valami komoly dolgot letenni az asztalra. Nem üres az asztal most sem, van rajta egy sereg előétel, saláta, desszert, alapanyagok, de most már nagyon kellene oda egy olyan igazi, nagy, komoly főfogás is. Ez a mondat és a most esedékes születésnapi koncert juttatta eszembe, hogy írjunk egy kicsit hosszabban is Ediről.

Jómagam talán másfél éve ismertem meg, azóta sokszor és sok helyen hallottam énekelni. Voltak a fellépések között egészen bensőséges hangulatúak, de voltak nagyobbak is, például a különösen jól sikerült tavalyi Tiszavirág fesztiválos fellépés, erről írtunk is. A koncerteket járva, sokat töprengtem azon, hogy két kategóriába tudom sorolni a saját dalaikat előadó zenészeket-énekeseket. Vannak olyanok, akik univerzálisabb produkciót adnak elő, ami igazából függetleníthető is magától az előadótól, és vannak azok, ahol az előadó igenis szerves része a zenének, csak az ő előadásában tudjuk elképzelni az adott dalt. Ha valahol meghallom ezeket, rögtön magam előtt látom az előadójukat is. Edit mindig is ebbe a csoportba tartozónak éreztem. Úgy gondoltam, a születésnapi koncert apropójából megkérdezem, hogyan vélekedik ő magáról.

Hogyan is kezdtél énekelni?

Valahogy mindig is errefelé haladtam, csak mellette néha kitaláltam magamnak mást, például hogy idegenvezető leszek, aztán hogy marketinggel foglalkozom majd, és megcsináltam. Mellette pedig minden alkalmat megragadtam az éneklésre, de sokáig inkább csak magamat szórakoztattam vele, később énekeltem az általános iskolai és a templomi kórusban is. Igaz, az iskolában néha csak tátogtam, mert annyira kilógott a hangom a kórusból, hogy szinte cikinek találtam. Pár évvel később már persze inkább szerepeltem mindenféle iskolai rendezvényen és versenyen, ahol csak énekelni lehetett, közben hívtak különféle zenekarokba, de nemet mondtam. Azt még nem tudtam pontosan, hogy mit szeretnék, de biztos voltam abban, hogy azokat nem. Megragadtam minden lehetőséget egy bizonyos szinten, és abban nagyon jól éreztem magam, és végül is más is.

És még ez sem volt elég, hogy elhidd, talán komolyabban kellene ezzel foglalkoznod?

Nem (nevet), de nem sokkal azután, hogy a fővárosba költöztem, összehozott a sors a későbbi nevén, és sajnos már csak néhai Anyu Nem Seedellel, és azt az időszakot nagyon szerettem. Kitaláltam, hogy szeretnék énektanárnőhöz járni, és bemutattak annak, akinek sokkal-sokkal többet köszönhetek, mint amennyit egy énektanártól várna az ember. Egyébként tök jól működött ez az Anyus dolog, de közben egyre inkább éreztem, hogy jó lenne valami intim, kevésbé zajos is. Akkor találkoztam Gunyhó Kolossal, és az Anyu mellett lett egy gitár-ének duóm. Fél éve zenéltünk együtt, amikor 2014-ben megnyertük a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai díját, és igazából akkor tértem magamhoz, azt hiszem. Még több zene kell az életembe, mert az nekem jó.

Szóval így történt.

Kolos aztán elutazott, az Anyunak vége lett, és azonnal szükségem volt egy zenekarra. Így született a Nagy Edi Project. Kellene egy zenekarnév szerintem. (nevet) Mindegy. Sokat merítettem az Anyus hangulatból, amit akusztikus hangzással vegyítettük. Több nagyon jó zenész vett már részt ebben a – végül is - projektben és tette hozzá a saját egyéniségét, a pontosan egy évvel ezelőtti bemutatkozó koncertünk előtt és után is. Mivel addig keresi az ember az igazit, amíg meg nem találja... Útkeresés ez kicsit, valóban, de ezzel nincs baj szerintem. A változás jó, én fix vagyok ebben az egészben.

Tényleg sokféle fellépésen láttalak már. Néha akár hét-nyolc tagú formációban, máskor ebben a gitár+ének duó felállásban. Néha azt gondolom, tényleg az a legfontosabb, hogy énekelhess, az összes többi csak amolyan technikai kérdés. Hogy állsz a klasszikus, nem kifejezetten rólad, vagyis a saját zenédről szóló haknikkal?

Kolossal sokat játszottunk olyan helyeken, ahol az emberek beszélgetnek, társasági életet élnek, vagy épp esznek. Fura. Nem feltétlenül rossz, de számomra nem ez a tökéletes. Mindig is voltak és lesznek olyan koncertjeink, ahol duóban, trióban játszunk, de most már ilyenkor is egyre több a saját dal, és egyre kevesebb a feldolgozás, szóval ezek is egyre személyesebb alkalmak.

A dalaid számomra mindig nagyon bensőségesek, őszinték voltak. Ahogy ismerlek, a kommunikációd is őszinte. Mit gondolsz, mekkora közönséget lehet elérni ennyire hozzád kötődő dalokkal?

A most játszott dalok közt vannak olyanok, amik már néhány évvel ezelőtt születtek, és az akkori érzéseimet, gondolataimat mesélik el. Mint egy régi naplóbejegyzés. De ezek nem csak velem történnek meg. Valljuk be - ahogy írtad is egyszer rólam -, nem mindenki fogja szeretni, de szerintem aki igen, az (talán...) nagyon, és talán egyre többen. Csak egymásra kell találnunk valahol.

Fontos neked, hogy mit gondolnak rólad és a zenédről mások?

Sajnos sokáig túlzottan is az volt. De ez hülyeség, ilyet nem szabad csinálni. Sosem fog egyöntetűen tetszeni mindenkinek, amit csinálok, és azóta elfogadtam ezt. Inkább érzések keltenek bennem életre dalokat, vagy verseket, és inkább a nehéz helyzetek inspirálnak. Most szarban is vagyok, mert tök jól alakulnak a dolgok. (nevet) Már megszoktam a rögös utat.

És merre tart ez az út?

Felvételek, dalszerzés, további felvételek, videók, koncertek... Ez a terv. Felvenni új dalokat, videót készíteni. Most dolgozunk is 3 dalon, Yornkék barátommal. Az érdekességük, hogy – akárcsak a Csend, - elektronikus verzióban jelennek meg, és az egyikhez videó is készül. Izgalmas ezeket a dalokat egy akusztikus zenekarral élőben összerakni. Emellett főzöm azt a bizonyos főételt, hogy minél nagyobb adagot tudjak megmutatni abból, ami igazán én vagyok. És lehet, hogy útkeresésnek tűnik, de inkább sokrétűnek mondanám. A koncert is változatos lesz, de erről nem árulok el többet egyelőre. Közben pedig meghívtak énekelni az ef.Zámbó Happy Dead Band-be, ami már első hallásra kalandos és komfortzónán kívül eső történetnek tűnt, úgyhogy igent mondtam. (nevet) És nagyon szeretem. Úgy tűnik, a komfortzónám nagyobb, mint gondoltam…

Beszélgettünk még sok mindenről, például a templomi kórus okán a vallásról, istenről, de a családról, és a mindenki által elérhető boldogságról is. Talán ezekről a témákról is írunk még valamikor, de azt hiszem, ha valaki figyelmesen végighallgat egy Nagy Edi Project koncertet, elég sokat megtudhat magáról Ediről is.

Találkozzunk a Szimpla Kertben, november 10-én, este nyolckor... 

FRISSÍTÉS!

IDÉN IS NOVEMBERBEN LÁTHATJUK-HALLHATJUK EDIT A SZIMPLÁBAN, MÉGHOZZÁ 2017. NOVEMBER 16.-ÁN.

A poszt nyitóképe a Balázs Vékony Photography munkája.

Utolsó módosítás: kedd, 31 október 2017 18:06