Párizs éjjel

Alighanem mindenkinek van kedvenc időszaka. Olyan, amit a legközelebb érez magához, amikor a legszívesebben élt volna. (Ezoterikusabb beállítottságúak esetleg érezhetik úgy is, ebben az időszakban élték a kedvenc életüket.) Nekem is van ilyen… Ez pedig az előző évszázad 20-as, 30-as éveinek időszaka. Véleményem szerint akkor kezdődött minden amit ma ismerünk. Az épületek, az utcák, a ruhák, az emberek, minden akkor volt a legszebb. És persze a zene is akkoriban indult.

Szóval ez bizony kedvenc időszakom, és nem csak a nappali fényben fürdő oldala, hanem az éjszakai, a mulatók, a bárok, az éjszakai élet világa is. Nem véletlen, hogy amióta először hallottam róla, azóta szeretném megnézni a Recirquel társulat Párizs Éjjel produkcióját. Ez most a Müpában végre sikerült.

Azt tudtam, hogy a darab „a harmincas évek perzselő varietévilágát tárja elénk annak minden érzékiségével, bájával és tiltott vágyaival megbolondítva/felejthetetlenné téve az előadást. Mondén hangvételével a társadalom margóját alkotó prostituáltak, lecsúszottak és titkos szeretők csalóka életképeit állítja színpadra. A Művészetek Palotája és a társulat közös produkciója a világhírű fotóművész, Brassaï jellegzetes világából merít inspirációt, lenyűgöző artisták, táncosok és zenészek keltik életre a korszak dekadens és fülledt erotikájú világát, felidézve a századelő párizsi lokáljainak vággyal teli és szerethető miliőjét.”

Node ez csak afféle beharangozó szöveg, ettől még lehetett volna akármilyen a produkció. De nem akármilyen volt. Egyszerűen fantasztikus volt amit láttunk. Maga a körítés, a színpadkép, az egész egy estére megteremtett miliő is jól sikerült, de ami igazán döbbenetes volt az persze maga a társulat, az artisták. Alább még részletezem, de a lényeg, hogy a produkció alatt a fellépők bármelyikébe bele lehetett szeretni, nemtől - a sajátunktól és a szereplőéktől - függetlenül.

Az persze szubjektív, egy előadást nézve ki mire kattan, ki mire figyel fel. Zenei portál lévén nálunk általában a zene kéne az elsődleges legyen, de most - egy két bravúrosabb részt leszámítva - nem erre figyeltem. Pontosan és jól játszott a zenekar, a zene pedig a helyén volt, tökéletesen szolgálta az előadást. És azt hiszem ez a szó a lényeg, itt bizony a zene az artisták kiszolgálására született. Az igazi figyelem magukra a szereplőkre, az artistákra irányult. Rájuk pedig érdemes is figyelni, amire ezek a szereplők testi erőben, ügyességben, könnyedségben képesek, ahogy szinte dacolnak a fizika törvényeivel, az lenyűgöző. Repülnek, forognak, lebegnek, és mindezt olyan könnyedséggel teszik, ami szinte felfoghatatlan. De ez csak az alap, mindezt ugyanis úgy teszik, hogy közben mosolyognak, játszanak az arcukkal, mimikájukkal, olyan profi és könnyed módon, mint egy jónevű színész egy délutáni olvasópróbán. Teszik mindezt adott esetben egy kézen lógva, vagy épp tűsarkú cipőben egyensúlyozva egy drótkötélen. Döbbenet az egész.

Az egész darabot átlengi ez a beharangozóban is említett érzékiség. Nagyon fontos része ez a produkciónak, tényleg szinte minden jelenet minden szereplőjébe bele lehet szeretni.

Közbevetés:  az este egy barátnőmmel voltam, a darab első tíz perce után tudtuk, mindketten kibe lettünk szerelmesek. Ugyan abba, naná. Persze nem csak Veress Zsanett bűvölt el, de ő egyszerűen maga volt az erotika, mindemellett nagyon-nagyon jól is játszott, a mimikája, a közönség felé mutatott arckifejezések, pillantások hihetetlenül beszédesek és élők voltak. Szintén döbbenet volt Herczeg Richárd, amit és ahogy ő művel egy kötélen, az túlmegy az átlagos Marvel szuperhősök képességein. Mindezt ő is úgy teszi, hogy közben él az arca, játszik, szavak nélkül kommunikál. Lenyűgöző. Nem is nagyon lehet szóban visszaadni. 

Szóval ez a darab kötelező, ráadásul nem csak azért, mert önmagában egy csoda, hanem azért is, mert képes egész más magasságba helyezni az artistákat az előadóművészek képzeletbeli ranglistáján. Bizony én sokat tanultam ebből, és ha valóban az ilyen produkciók jelentik a cirkusz jövőjét, akkor még az is lehet, hogy cirkuszba is fogok járni…

A Müpában még megy a produkció, mindenki nézze meg, aki eddig kihagyta.

Kötelező.

*A nyitókép a Recirquel oldaláról való.