Amberjack

Mint már jeleztük korábbi posztunkban, egy különleges koncertre kerül sor február 15-én a Kuplung falai között. Három csapatot hallhatunk, amelyek mind a blues zenéből táplálkozó dalokat játszanak, bár messze nem ugyanúgy szólnak ezek a hasonló gyökerekből táplálkozó dalok. Az este apropója egy gondolat, amely mindenképpen rendhagyó, talán – ha minden a terv szerint alakul – hagyományteremtő koncertre invitálja a zeneszerető közönséget.

A három fellépő csapat közül elsőként a szervező, az egész estét kitaláló Amberjack zenekar frontembere, Láng Vince mesélt:

Azt hiszem, nem vagyunk egyedül azzal a véleményünkkel, hogy a mainstream média szerint szinte csak boldog emberek léteznek. A hollywoodi filmek csöpögnek az olcsó romantikától. A valóságban ez nem ennyire magától értetődő. Minden ember életében vannak időszakok, amikor szomorú vagy magányos. A Valentin-nap után egy nappal, február 15-én azokat szerettük volna megtalálni ezzel a koncerttel, akik épp nem kicsattanóak boldogok. Úgy gondoltuk, nekik is kell egy nap, amikor őket ünnepeljük. Kitaláltunk egy eseményt, ahova elhívtuk azokat a zenekarokat, akik nyitottak arra, hogy csináljanak egy emlékezetes koncertet számukra. Ez lett a Csalódott Szerelmesek Éjszakája. Persze bárki csatlakozhat, a boldog emberek is, sőt, a tervünk épp az, hogy az este végére mindenki vidámabb legyen, mint amikor belépett a Kuplung kapuján. A dalainkat épp ezért kivételesen kicsit érzelmesebbre, lágyabbra hangoljuk, és lesznek vendégeink is, akik szintén növelik a közönség boldogságszintjét.

- Beszéljünk kicsit rólatok, az Amberjack csapatáról, és rólad is, aki egyáltalán nem a megszokott módon kerültél erre a pályára.

Engedd meg, hogy a második kérdéssel kezdjem. Harmincöt éves koromig egyáltalán nem zenéltem. Konformista életet éltem: munka, feleség, kocsi, ház, kutya. Ezen az úton jártam, de fokozódó intenzitással éreztem, hogy szétfeszül rajtam ez a keret. Éveken keresztül vágytam arra, hogy rockzenekarban zenélhessek. A családi legendákból tudtam, hogy édesapám a hetvenes években pár hónapig a Gesarol együttesben énekelt, a másik inspirációm pedig családunk barátja, Jónás Vera volt. Már a szüleink is barátok voltak, és nyomon követtem, ahogy beindul a karrierje. Mivel egyívásúak vagyunk, arra gondoltam, ha ő ugyanolyan családi háttérrel zenész lett, nekem is sikerülhet. Sokáig azt gondoltam – amit szerintem sokan mások is –, hogy a zenészek isteni adomány birtokában lévő különleges lények. Zenésszé nem válik az ember, hanem születik. Később jöttem rá arra, hogy ez nem feltétlenül van így. Nem arról van szó, hogy a zenész Vénuszként kiemelkedik a habokból egy kagylóban, hanem arról, hogy vannak, akik tehetségesek és szorgalmasak, és sok munkával zenész lesz belőlük.

Szóval, valahogy elkezdett annyira érdekelni ez a világ, hogy lépnem kellett. Éliás Gyula Junior volt az első énektanárom, ő küldött el a Kőbanyái Zenei Stúdióba zenét tanulni, ahol már a felvételi napján megismerkedtem a mai Amberjack tagjaival. Kőbánya sokat jelentett ebben az egészben, a közösség, a tanáraink, akik igazából sokszor többek, mentorok is voltak. Nélkülük valószínűleg nem létezne az Amberjack, és én sem lennék zenész.

- És sikerült beilleszkedned ebbe a világba?

Most már úgy érzem, hogy igen, de nem volt egyszerű, mert a civil életemhez képest nagy váltás. Nem nagyon ismerek olyanokat, akik hozzám hasonlóan életük közepén váltottak erre a pályára. A többiek általában már eleve zenészként kezdték a pályájukat. Való igaz, emiatt néha kicsit kívülállónak éreztem magam. Nem a korom miatt, és nem is azért mert ezt éreztették velem a többiek – a zenészek tapasztalatom szerint amúgy is nagyon nyitottak –, inkább amiatt, hogy amikor én kezdtem, már volt egy egészen kialakult és a zenészélettel nem mindig kompatibilis életstílusom és világlátásom. Megéltem addigra már jó pár dolgot más nézőpontból. És van, aki szerint pont emiatt érdekes a zenész-létem. Másképp élem meg, mint a többiek, akik ösztönösen rácsúsznak erre a pályára, és az állomásaik szinte maguktól, sorsszerűen követik egymást. Nálam ez tudatos, mérlegelve meghozott döntés volt. És örülök neki, mert boldoggá tett.

- Tudatosak a további lépések is?

Tudatosak igen, tervezettek nem annyira. Persze a zenekarban törekszünk arra, hogy minél jobban tervezzünk, én is nagyjából sejtem, mit csinálunk majd idén nyáron és ősszel, de egy olyan fiatal zenekar életében, mint az alig három éves Amberjack, nagyon sok minden véletlenszerűen következik. Az, hogy nekünk lett egy tavaly egy közös turnénk a Supernemmel, úgy jött össze, hogy a gitárosuk, Pulius Tibi – aki a Csalódott Szerelmesek Éjszakáján is játszik majd velünk – látott minket egy koncerten, és elmondta, hogy neki ez mennyire bejön. Ott, a Dürer-backstage-ben merült fel először, hogy csinálhatnánk egy közös turnét. Egy évvel később ez megvalósult, és öt állomáson játszhattunk előttük az országos turnéjukon. De számos más példa is van erre, például az A38 hajóra, Dan Patlansky elé egy újságíró barátunk, Sebők Tomi ajánlott be. Ezeket nem igazán lehet tervezni. Vannak vágyaink: fesztiválok, klubok, ahol szeretnénk játszani, és hogy egy kicsit jobban bekerüljünk a köztudatba, és minél többen szerezzenek tudomást arról, hogy az Amberjack létezik. Ezekért dolgozunk, ahogy tudunk, és reméljük, hogy előbb-utóbb megvalósulnak. Nekem egyébként az Ozone Mama karrierje a követendő példa. Tudom, hogy milyen iszonyatos mennyiségű munka van az ő sikerükben, ezt próbáljuk mi is megcsinálni.

- A stílusotok, vagyis ez blues-rock egyértelmű választás volt?

Nagyon régóta tetszik ez a zene. Én a 90-es évek rockzenéjén nőttem fel (Aerosmith, Guns'n'Roses, Pearl Jam) ezek pedig mind blues alapú zenék. Aztán előjött az összes többi: Cream, Clapton, Hendrix, Deep Purple, stb. Egyébként most, hogy mondom, be is ugrik; annak idején, gyerekként apámmal hallgattunk otthon ilyen zenéket, ő a Gesarolban az elején pont Led Zeppelin-feldolgozásokkal kezdte. Szóval, ez valahogy mindig bennem volt. Kőbányán aztán ez a vonal erősödött, kinyílt, hiszen tanáraim jó része is ilyen irányból érkezett. Ahogy mondtam, gyakorlatilag a zenekar együtt járta ki azt az iskolát, így nyilván a zenei ízlésünk is hasonlóan alakult. Egyébként viszont nem érzem magam bezárva ebbe a stílusba, nagyon szeretem például a jazzt is, és szerencsére a zenekarunk nagyon nyitott, ha holnap azt mondanám a többieknek, hogy ebbe a dalba kéne egy fúvósszekció, meg egy gospel-kórus, akkor azt mondanák, hogy rajta, csináljuk. Minket a blues szeretete köt össze, de szerencsére mindannyian nyitottak vagyunk, tehát ha jó ötlet jön, azért azt pusztán stíluskorlátok miatt nem vetjük el.

- Oké. Térjünk vissza a 15-i bulihoz. Ez a 'szerelmi vonal' hogyan jött a képbe?

Nekem ez a szerelem/párkapcsolat/csalódás-vonal eléggé fontos témám. A dalszövegeim jelentős része ilyesmiről szól. Örülök, hogy végre lesz egy olyan buli, ahol egy kicsit bemutatható a zenekar érzékenyebb, lágyabb oldala is. Persze nagyon szeretünk zúzni is, de most ez kicsit kevésbé lesz jellemző. A bevezetőben említett apropó mellett van még egy fontos üzenet. Úgy érezzük, ma itthon a rockzene kifejezetten a férfiakhoz szól. Maga a stílus is férfias, és itthon a közönség is jobbára fiúkból áll. Én viszont azt gondolom, ez nem kéne így legyen. Ezek a dalok igenis mindenkihez szólnak, ráadásul a stíluson belül sokféle dalt játszunk. Erre a koncertre kicsit lágyabbra hangszereljük a keményebb nótákat is. Lesz két vendégünk is, Nagy Edi és Pulius Tibi, akik olyan új színt adnak a dalainknak, ami korábban nem volt hallható. Azt szeretném, ha ezen a koncerten a lányok is úgy éreznék, ez a buli nekik is szól, értük is van! Azért is érdemes eljönniük, mert eleve ott lesz 15 fiú a színpadon, és várható, hogy a nézőtéren is lesz jó néhány, kicsit magányosabb szív. Kár volna kihagyni.

A poszt végére ideteszem az Amberjack legújabb videóját, igaz már egyszer megosztottuk, de inkább kétszer lássátok, mint egyszer sem...