REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Az év koncertje egy céges szilveszteri bulin?

2014/12/31. - írta: Gyökösi Attila

Mighty Fishers és Ladánybene 27, Hankó István Művészeti Központ, 2014.12.30.

A tegnapi koncert egészen érdekes élmény volt. A gyömrői Hankó István Művészeti Központba szólt az invitálás. A buli ráadásul ingyenes volt, és nem is kevés fellépővel, tehát mindenképp érdekesnek tűnt. Igaz, ez nem szigorúan klub, pláne nem kocsma, de a fellépők, a Mighty Fishers és a Ladánybene 27 miatt nyilván kihagyhatatlan volt. Előzetesen a helyről nekem egyszerre ugrott be Vonnegut (a Mildred Barry Művészeti Központ, igen...) és a régi vállalati ünnepségek, bár az persze látható volt a neten, hogy ez bizony nem egy lepukkadt művelődési ház lesz.

gyomro4.jpg

Hát, nem is az volt...

hanko-istvan-muveszeti-kozpont.jpg

A hely gyakorlatilag egy igazi színház. A koncert pedig a színház nagytermében volt. Ami a szokásos klubkoncertek helyszíneihez, a bulinegyed kocsmáihoz képest sokkal inkább fesztivál méretű színpadot és nézőteret jelentett. A színházteremben rendes karzat is volt, döbbenetes mennyiségű lámpa meg reflektor, hatalmas belmagasság és rengeteg nehéz színházi függöny. A színpadon egyszerre elfért a két fellépő (vagy 15 zenész!) összes hangszere, két komplett dobmotyó, három szintetizátor... és még simán le lehetett volna játszani egy gyors tengómeccset is. De volt más is. A büfében 150 Ft volt egy pohár kóla (kocsival mentem), és a többi ár is ilyen közért árszinten mozgott. A ruhatár persze ingyenes. Nagyon fura volt az egész, nem akart összeállni. Bár azt kiszúrtam, hogy a Művészeti Központ aulájában amolyan fa- és gyökérábrázolások díszítik a falakat, van egy szép nagy, gyökeres fát formázó fém plasztika is a falon, tehát lehet, hogy véletlenül valami titkos reggae-szabadkőműves központba jutottam el. Így már érthetőbbek lennének a körülmények.

No, de jöjjön a koncert! A Mighty kezdett, (CéAnne, persze) és hozták a megszokott, különleges hangulatú koncertjüket. Számomra amúgy a Mighty Fishers a klubkoncertek, és általában az élőzene mellett szóló legjobb példa. Van tőlük CD itthon, meg mindenféle letöltött zene is. Azonban szinte soha nem hallgatom a felvételeiket, maximum egy-egy számot. (Miközben az LB27 egyik lemeze három hete folyamatosan szól a kocsiban.) Tetszik amit csinálnak, de huzamosabban hallgatni itthon, mondjuk háttérzeneként, nem vagyok képes. Ugyanakkor élőben, koncerten döbbenetesen bejön ugyanaz a zene. Már azért ismerem is számaikat, az első taktusokból tudom mi következik, kis túlzással dúdolom is magamban, és nagyon-nagyon jó. De nálam csak élőben van ilyen hatása. Szóval, többek között ezért is kell koncertre járni mindenkinek.

gyomro3.jpg

Karácsonyos pulóver, csak mondom...

A koncerten elzenélték a repertoár jó részét, jó hangulatú, bár az elején kicsit steril közönségű koncert volt. Apropó, közönség! A címbeli 'céges szilveszter' innen jött főképp. A koncert elején abszolút vegyes, amolyan családos, középkorú (meg idősebb) közönség volt, talán fiatal volt a legkevesebb. Ahogy láttam volt elég sok rokon és családtag is. Ráadásul a nézőtéren körben voltak asztalok terítőkkel és rengeteg székkel, tehát tényleg ezt az 'üzemi mulatság' jelleget hozta. Közben azonban folyamatosan érkeztek a rajongók, fiatalok, végre néhány dreadlock is feltűnt. CéAnne meg azért próbálta csábítani a népet a színpad elé. A koncert vége már jobban hozta a bulizós klubkoncert jelleget. Összességében abszolút jó hangulatú koncert volt, kívülről úgy látszik, ez most egy valóban jól összeállt és összeforrott csapat, meglátjuk mekkorára nőnek. 

Aztán jött a fő produkció, a Ladánybene 27. Őket ugye mindenki ismeri. MiksaMan-t látva egészen átértékelődik az emberben az összes korábbi koncertélménye. Én mostanában elég sok fiatal, amolyan feltörekvő bandát láttam, és a legtöbbször azt éreztem, hogy ezek a srácok milyen jók, és mennyire profik.

gyomro1.jpg

Aztán most kijön a színpadra egy ilyen 'Nagy Öreg' mint MiksaMan, az LB frontembere, és pusztán a személyiségével helyrerak mindent. Nem ugrál (annyit) nem csinál semmi különlegeset, egyszerűen csak ott van. És tarol. Döbbenet, na! Profizmus és rutin a köbön. A koncert persze frenetikus volt. Egyrészt ugye egy 9 tagú csapat azért elég sok hangszert meg tud szólaltatni, és én, mint már többször írtam, az igazi hangszerek nagy kedvelője vagyok. Másrészt a hangszeres tudásuk, az egész show kiforrottsága is nagyon ott volt. Zenészek a javából.

Az eredeti tracklist 15 vegyes korú számot tartalmazott, legtöbbet talán az idei, 'Offenzíva' albumról, a záró dal viszont az ikonikus 'Kell egy ház' volt. Ez alatt mutatták be a csapattagokat is. Aztán persze jött még jó néhány dal, mert eddigre igazi, 100-120 fős táncos közönség gyűlt a színpad elé, ők már valódi rajongók voltak. 

gyomro2.jpg

Én, mint LB27 koncerten régen nem járt látogató, aki viszont a felvételeiket CD-ken hallgatom, nagyokat csodálkoztam egy-egy régebbi dal hangzásán. Néha máshogy szólt, mint az általam ismert felvételek. De ez inkább plusz és előny volt, azt gondolom. Volt hogy csak az ének elindulásakor döbbentem rá, hogy melyik dal is szól. De mindegyik nagyon jó volt. A közönséggel való kapcsolatról szólni sem érdemes, egyrészt írtam, hogy MiksaMan mennyire profi, nyilván ebben is az, másrészt a közönség is nagyon lelkes volt. Így aztán a ráadás is volt vagy 3-4 szám hosszú, közben némi jókívánságokat meg útmutatást is kaptunk a következő évre. De szó esett arról is, hogy 2015-ben lesz a 20. évfordulója az első, a zenekarnak később komoly lökést és hajtóerőt adó jamaicai utazásuknak. 

Összességében ez egy nagyon jól sikerült este volt, a klubkoncert blogon megemlítettek közül mindenképp az egyik legjobb koncert. A hely elsőre meglepő volta ellenére nagyon is profi volt, a csapatok meg minden kritikán felül állnak.

És még nem is volt vége... mert volt ám afterparty is, ahol Selecta Áfonya (rasztaműhely) szolgáltatta a zenét és CéAnne (bizony!) élőben énekelt hozzá. Ez egész érdekes élmény volt, sajnos mindenféle hazajutási megfontolás miatt csak az első néhány számot hallottam, nem tudtam végig maradni. (Ez az afterpartyk nagy hátránya, túl későn kezdődnek...) Amúgy viszont továbbra is azt gondolom, hogyha nyerek a lottón, és lesz egy zenekiadóm rögtön csinálni kéne CéAnne-nek egy amolyan igazi, erősen soul beütésű albumot, amin persze volna reggae is, meg mindenféle más. Azt még ki kell találni, hogyan terjesszük a lemezt, mert ugyan nem hiszek abban, hogy a CD ma már nem kell senkinek, de a hagyományos terjesztési szisztémáknak mára bealkonyult, váltani kéne. A könyvkiadóktól viszont lehetne tanulni. Talán jövőre (vagyis holnap...) végre veszek is egy lottót.

Miután idén már nem lesz több írásunk, mindenkinek kívánunk boldog új évet, tartsatok velünk jövőre is.  

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!  

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr477024777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása