CA/CD (AC/DC tribute), Gozsdu Manó klub, 2015.09.05

Eljutottunk hát ide is, a poros és lármás, hömpölygő és lökdösődő néppel teli fesztiválok után végre újra eljött a hűvös és kellemes, mondhatni civilizált klubkoncertek szezonja. Amit természetesen a GMK-ban indítunk. A lassan ikonikusnak tekinthető Gozsdu Udvar-beli klubról és az ottani eseményekről, dolgozókról már sokszor írtunk. Az idei szezonban sem lesz ez másképp. Mert a GMK jó hely. És a koncertjeik is érdekesek, bár ez az 'érdekesség' nem mindig ugyanolyan értelemben értendő...

A tegnapi estén egy olyan produkciót láthattunk, amelyhez hasonlókat én - igazából némileg tudatosan - nem látogattam eddig. Már beszéltünk itt a blogon arról, hogy a zenészek többsége a saját zenéjét, a saját művészetét szeretné megmutatni a közönségnek. Ez persze a legnehezebb út. Aztán vannak olyan produkciók - főképp a vendéglátáshoz kapcsolódó fellépések ilyenek – ahol ismert szerzeményeket, slágereket adnak elő. Tapasztalatom szerint itt még van mód a saját elképzelések bemutatására, sokszor az adott zenész, énekes a saját stílusában játssza el ezeket az amúgy jól ismert dalokat. Ez néha egészen meglepően egyedi koncerteket is jelenthet, amelyek semmiben sem maradnak el a saját szerzeményeket bemutatóktól. És ezután következik a rangsorban - nálam legalábbis - a harmadik eset, ami a jelen posztban bemutatott együttesre is érvényes. Ez pedig a 'tribute' zenekarok kategóriája. A wikipédia ezt mondja erről a kifejezésről (egyébként ezzel nem mindenki ért egyet, de a lényeg benne van):

„A tribute band a könnyűzenei együttesek egyik speciális típusa. Jellemzőjük, hogy működésükkel egy ismert együttes vagy zenész előtt tisztelegnek úgy, hogy az illető előadó dalait játsszák és gyakran követik annak külsőségeit is (mint például a Kiss arcfestése). Ezt általában névválasztásuk is kifejezi: lehet szójáték az eredeti együttes nevével vagy valamely lemezére, dalára való utalás. Rokon értelmű elnevezés az emlékzenekar, amely akkor használatos, ha feloszlott együttes vagy elhunyt zenész előtt tisztelegnek. Hasonló jellegű együttesek az úgynevezett cover bandek, amelyek szintén feldolgozásokat játszanak, de kevésbé törekednek az eredeti előadóhoz való hasonlóságra.”

No. A tegnapi koncerten az AC/DC muzsikáját hallhattuk a CA/CD csapat előadásában. És hogy milyen volt? Nem is tudom... Ha külön-külön végigmennénk a zenekar tagjain, akkor azt látnánk, hogy mindenki tette a dolgát, és nem is rosszul. A dob, a gitárok mind rendben voltak. Megvolt a kellő tempó, a kirobbanó energia. A három gitáros nagyon is jól működött együtt, a hangzásban megvolt minden. Az ausztrál AC/DC igazán meghatározó eleme számomra mégis maga az énekhang, Bon Scott-é is, de különösen a későbbi, Brian Johnson fémjelezte éra esetében. Azt gondolom, ilyen orgánumú énekest nyilván nem könnyű találni egy tribute zenekarnak sem. A tegnapi koncerten hallható Filip Gyuriról tudható hogy Bon Scott egyik legnagyobb itthoni rajongója, és elég jól is hozta a várt hangokat, mindkét énekes dalaiban. (Már amennyire Brian Johnson esetében egyáltalán lehetséges ez...)

Alighanem én követtem el a hibát azzal, hogy a koncert előtt meghallgattam egy csomó eredeti AC/DC dalt a youtube-on. Az meg ugyanakkor várható és természetes volt, hogy egy kis klubban élőben nem úgy szólna még az eredeti sem, mint egy profi módon kevert hangfelvételen. És így is lett. A fülem a videókon hallható kikevert mesterséges hangzásra volt beállítva, amit az ötfős élő zenekar a GMK egyébként tényleg profi hangtechnikájával sem tudott hozni. De mondom, ez természetes. Viszont ez a különbség a koncert megítélésében mégiscsak benne van, nem tudom kizárni.

A csapat egy korábbi koncertjéről van egy felvétel a youtube-on, esetleg érdemes megnézni, annál is inkább, mert van benne néhány riport részlet is. Ezt még az új, CA/CD név felvétele előtt rögzítették, ekkor még az énekes, Filip Gyuri nevét viselte a banda. Ez után a koncert után vették fel a jelenlegi, a játszott zenéjükre jobban utaló nevet.

Szóval, nem tudom milyen is volt a tegnapi koncert. A rajongóknak láthatóan bejött, ugráltak, csápoltak, jól érezték magukat. Most átgondolva, azt kell írjam, jó is volt a produkció. Nem ezzel van a gondom. A kérdés bennem inkább ott van, hogy zenészként lehet-e cél egy bármilyen tribute vagy cover bandában zenélni? Egy híres csapat - többek között - azért híres, mert tehetséges, vagy akár briliáns zenészek játszanak benne. Ha egy tribute zenekarban játszó zenész ezt pontosan tudja utánozni, akkor vélhetően elég jó ahhoz is, hogy egy saját produkciót játsszon ugyanilyen színvonalon... (Igaz, sokuknak van is saját produkciója, a tribute fellépések viszont esetleg jobban eladhatóak, és lehet hogy épp ezekből tudja finanszírozni a saját dalok születését.) Nem egyszerű téma, de ez hosszabb és messzebb vezető morfondírozás lehetne, különösen, ha a töprengésünk kiterjesszük a háttér- és session zenészek körére is, akik szintén nem a saját álmukat valósítják meg, hanem valaki más álmaihoz biztosítják a profi zenészi hátteret. (Aki aztán rendszerint egyedül mosolyog a lemezborítón.)

Erről majd egyszer még írunk hosszabban. Vagy nem.

A lényeg, hogy elindult a klubkoncert szezon, mindenki találhat kedvére való produkciót a hétvégékhez közeledve. Aztán ha úgy hozza kedve, akár kipróbálhat egy-egy tőle távolabb álló műfajt vagy stílust is. A látókört biztos szélesíti, és remek morfondírozásokra is alapot teremthet. És, mint itt a blogon korábban már sokszor írtuk, akár új kedvencekre is bukkanhatunk.

Érdemes belevetni magunk a klubok világába!

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!