Ez most egy kicsit másféle írás mint a megszokottak, de ez talán annyira nem baj. Más blogokba egy időben írtam néhány street food témájú posztot is. Amikor a klubkoncert blog indult, szóba is került, hogy egy külön rovatban érdemes volna a bulinegyed vendéglátó helyeiről is írni, de akkor arra jutottam, hogy millió és egy blog foglakozik a burgerekkel és a street food intézményével, tehát ez a téma innen kiszorult.
Azonban az is igaz, hogy azért a koncertlátogató is megéhezik néha, és a koncerthelyszínek többsége inkább az italfronton erős. A klubkoncert blog ráadásul sokszor mesél a helyek, események hangulatáról, Ahhoz pedig, hogy egy este végül is milyen nyomot hagy bennünk, igenis hozzátartozhat az is, mit és hol és milyen körülmények között ettünk.
A mai este úgy alakult, hogy a lányommal bóklásztunk egyet a városban. Körbejártuk a szokásos Király utca - Gozsdu - Kazinczy utca kört, de éhesek csak jóval később lettünk a Szabadság hídnál. Ahol este nyolc után - a piac, a végtelen számú büféjével persze rég bezárt - igazából csak a Burger King volt gyorsan elérhető lehetőség. Be is mentünk.
És itt jön a lényeg, ami miatt ezt posztot megírtam. Csak két kassza üzemelt, vendég viszont sok volt, ráadásul több 5-6 tagú csoport is. Méghozzá épp a legnyűgösebb fajtából, a külföldi ifiemberekből álló csapatból jött össze pár. Ezek ugye meglehetősen nagy mellénnyel rendelkező, nagyobb hangú csapatok, mondjuk úgy, hogy néha kicsit harsányabbak a kelleténél, és egy csöppet talán nehezebben kezelhetőek az optimálisnál. A két kassza egyikénél egy nem túl vékony, amúgy apró szakállal bíró fiatalember, a másiknál egy helyes, barna lófarkas leány állt. És mindketten valami döbbenetes rutinnal (plusz igen jó angol tudással) kezelték a helyzetet, folyamatosan legalább három rendelést tartottak fejben, mindenre odafigyeltek, mosolyogtak, kedvesek voltak. Kezelték a nyűgöket, a rendelésekben beálló változtatásokat, mindezt abszolút természetes angolsággal, és szemre határozottan jókedvűen.
Persze a rendelésre várni kellett, a konyhában sem dolgoztak sokan, meg aztán a fenti vendégfajta sokat is eszik. Mikor végre összeállt a mi menünk is, a minket kiszolgáló lófarkas leányzó kedvesen elnézést kért a várakozásért, és megkérdezte, elfogadunk-e egy ajándék cappuccinót, mintegy engesztelésül. Mindezt úgy, hogy pont ez előtt igen kukacoskodó, tájékozatlan vevőkkel kellett küzdeni, akiknek gyakorlatilag mindent el kellett magyarázni, hogy mi a különbség a burgerek között, mit tartalmaznak a menük, mekkorák a krumplik... Miközben vagy három menühöz is gyűltek a dobozok a tálcákon, és láthatóan a várakozók sora sem rövidült, inkább nyúlt.
Aztán ahogy leültünk enni, figyeltem tovább hogy dolgoznak. Ugyanez ment tovább. A végén már oda akartam menni gratulálni a profizmusukhoz, de hát nem lett volna erre idő, pörgött a bolt tovább. Mindenesetre ezúton is gratulálok, remélem a hely tulaja is megbecsüli őket, mert megérdemlik... Gyakorlatilag pusztán a viselkedésükkel, profizmusukkal képesek voltak egy elég nyűgös (utálok sorban állni) és kívülről nézve elég káosz-közeli helyzetet teljesen megfordítani, egy kellemetlen élményt abszolút kellemesé tenni.
Respect!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.