REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Technikai sport

2015/05/25. - írta: Isti jelenti

Ati barátom, a Klubkoncert blog szerkesztője írt már a hétvégi Marge+Minimyst koncertekről egy élménybeszámolót. Azonban megbeszéltük, hogy egy kicsit kiegészíteném az általa írottakat, ugyanis, ahogy az ő posztjában is említésre került, az este technikai háttere némiképp különbözött a szokásostól.  

k2.jpg

Tehát Isti újra jelenti, most a technikai háttérről szólnék pár mondatot. Egy kicsit szakmaibb módon, de néha ilyen is kell...

Az este Somodi Ádám barátom, hangmérnök kollégám érkezett meg hozzám a GMK-ba elsőként, viszonylag sok cuccal. Ádival mi ketten vállaltuk el a Minimyst zenekar támogatását szakmai tudásunkkal, ezert meglehetősen különleges estének néztünk elébe. Nem csak a pálya hazai, de egy kicsit "hazai" a zenekar is. Ádi nagyon jó szakember és rendkívül lelkiismeretes. Nem először dolgoztunk együtt. Nagyon szeretem a hozzáállását a zenéhez, zenészekhez.

Ádi most sem aprózta el a megjelenést, sajat keverőpult, csoport kábel, 2 db stage box, laptop, és mikrofon park is érkezett. A saját keverő 2 dolog miatt kellett, az egyik, hogy készüljön egy sok sávos felvétel, későbbi otthoni "játékhoz", valamint született egy "mentés" ami tartalmazza a legfontosabb beállításokat a további koncertekhez is.

k3.jpg

k1.jpg

A Behringer x32-höz egy tablet csatlakozott wi-fi-n keresztül, ami nagymértékben megkönnyítette a beállást, monitor keverést. Őszintén szólva csak a koncert idejére álltunk a pult mögé, hiszen a faderek és egyéb funkciók azonnali elérése elengedhetetlen volt. Viszont meglepően könnyű és gyors volt tablettel is beállni, monitorozni. A laptop szépen tette a dolgát, és egy daw (digital audio workstation) segítségével megszületett a sávonkénti felvétel. A 2 db stagebox-nak az volt a jelentősége, hogy az egyikbe 16 csatornán megérkeztek a Minimyst zenekar forrásai, a másik boxba a Marge-é, így semmilyen átkábelezési és patchelési művelet nem volt szükséges a két koncert között.

A dobon Sennheiser es Beyerdinamic mikrofonok kaptak helyet, az overhead funkciót Audix mikrofonok látták el. Azt kell mondanom, hogy pozitív meglepetés volt az egész "keverő rendszer" a tablettel, boxokkal, mindennel együtt. Teljesen más hangképet kaptam, mint a jól ismert és megszokott helyi keverőből, de semmivel sem rosszabbat! Jó volt az x32, nincs mese. Működik, tud mindent amire szükségünk volt, és még sokkal többet is. Ádival remek volt együtt dolgozni ismét, nagyon köszönöm neki az egész esti munkát, segítséget.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr327490628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása