REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Swing és Advent

2015/12/05. - írta: Gyökösi Attila

Kozma Orsi Quartet, Benczúr ház, 2015.12.04

Itt a december, megvolt az idei szezon első Adventi koncertje, már legalábbis számomra. Jó, igazából nem volt annyira igazi Adventi koncert, az esemény Facebook eventjénél erre nem is utal semmi, ugyanakkor a koncert énekesnője, Kozma Orsi mégis az ünnephez illőként ajánlotta a programot. Szóval ezen a pénteken a Kozma Orsi Quartet Let's swing! koncertjét láthattuk és hallhattuk a már ünnepi díszbe borult Benczúr Házban.

És hogy milyen volt? Mindjárt elmesélem, de előbb teszek egy rövid kitérőt...

imgp1337.png

A Benczúr Háznak igen kalandos története van. De számomra főképp onnan ismerős, hogy vagy jó 30 évvel ezelőtt ide jártam tánctanfolyamra. Akkor még persze Postás Művházként emlegettük. Mi tagadás, az ott tanultakból nem sok mindent tudok felidézni, de az épületre emlékszem, akkoriban sokkal lepusztultabb és kopottabb volt annál, mint amilyennek most láttam. Merthogy ez bizony most egy nagyon szépen helyreállított palota. Mint ilyen, persze igen távol áll a blogon általában szóba kerülő bulinegyed környéki kluboktól, de talán ez nem baj, egy-egy estére érezhetjük magunkat kifinomult és igényes ízlésű közönségnek, aki nem jár mindenféle romkocsmaszerű pinceklubba. Mert a Benczúr Háznak bizony stílusa van, és tényleg sugároz magából valamiféle megfoghatatlan igényességet, tradíciót, kifinomultságot. Hasonlót, mint mondjuk az Operaház, persze nem annyira grandiózusan.

A tegnapi koncert épp ide illő volt. A Kozma Orsi neve fémjelezte quartet most nem a tőlük megszokott modernebb jazz dalokat játszotta, hanem klasszikusabb swing melódiákat. Ezek inkább Orsi Cotton Club Singers-ben eltöltött időszakára jellemzőek. A dalok között felcsendült egy-egy ünnepibb dal is, volt például Jingle Bells, amit - több más dallal együtt - duettben adtak elő a Cotton Club-ból ismert Szűcs Gabival. 

Tehát arra, hogy ez egy swing dalokra épülő koncert lesz, számíthattunk. Sőt, gondolom többen a közönségből talán épp emiatt is jöttek el. Azonban - az én véleményem szerint - nagyon is érezhető volt a dalok előadásmódján és a koncerten magán is, hogy Orsi mostani csapata azért inkább másfajta jazzhez áll közelebb. Szinte minden dal, az ismertek és a kevésbé ismertek is, billentyű- és bőgőfutamokat, improvizációkat tartalmaztak, némelyik határozottan sokat. Ilyenkor az énekesnő gyakorlatilag átadja a 'szót' az adott hangszeren játszó zenésznek. No igen, tudom, hogy sok más között épp ettől is jazz a jazz. A közönség ezt értékelte is, de én, őszintén szólva szívesen halottam volna többet Orsi énekhangjából. 

A két énekesnő duettje is érdekes volt, Gabi és Orsi nagyon más típust képviselnek a színpadon. Gabi kirobbanóan életvidám, az egész helységet betöltő temperamentuma eltér Orsi csöndesebb, visszahúzódóbb, szerényebb stílusától. Viszont amikor tényleg az éneklésre kerül a sor, ez a különbség már sokkal kevésbé jelentős. Orsi tipikusan az a jelenség, akinél az ember elgondolkodik, hogyan is fér ebbe a pici lányba ekkora hang. (Talán ezt már írtam is róla egyszer...) És ez egy ilyen közvetlen, majdhogynem 'szobakoncerten' még inkább kijön. Az nagyon megmutatkozott, hogy az egész csapat profikból áll. A quartet (Orsin kívül Cseke Gábor, Pusztai Csaba és ezen az estén Hárs Viktor helyett beugrott Bögöthy Ádám voltak a tagok) már 8 éve zenél együtt, és látható az összeszokottság. Orsi pedig döbbenetesen profi, egy hibás hang, és a koncert és a zenei stílus spontaneitása ellenére egy hibás mozdulat sincs a produkcióban. Élvezet nézni is, nem csak hallgatni. A dalok rendben voltak. Orsi a koncert előtt elmondta, hogy igyekezett kicsit kevésbé ismert dalokat keresni, persze pár nagy sláger azért megszólalt. Egyszóval nem bántuk meg hogy elmentünk. Azt már inkább, hogy Orsit már nem látjuk a Cotton Club színpadán. Bízzunk abban, hogy egy-egy ilyen műfaji kirándulás talán még létrejön. Addig is barátkozzunk a quartet mostani dalaival, van köztük igazán fülbemászó, és mindegyikben ott van Orsi is.

Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr398141282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása