REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Indie, underground, télapó

2014/12/06. - írta: Gyökösi Attila

Amber Smith, Gozsdu Mano klub, 2014 12. 05

Néha van úgy, hogy máshova érkezünk, mint ahova indultunk. Ma épp ilyen nap volt. Ez a poszt nem is erről az együttesről és nem is erről a klubról kéne szóljon. Eredetileg a Pozitív évzáró bulijára indultunk a Kuplungba. Mert egyrészt kíváncsi voltam, milyen bulit nyomnak jó közönség előtt, másrészt elég sok zenészvendéget is hívtak, tehát alighanem sor került némi, nem mindennap hallható közös zenélésre is.

Azonban elég korán beértünk a városba, és gondoltam, megmutatom a lányomnak, milyen is egy becuccolás és beállás a GMK-ban. (Náluk ez minden esetben 18.00-kor kezdődik.)

amber5.jpg

Így is lett, aztán a beállás - és néhány dal meghallgatása - után oda nyilatkozott a lányom, hogy akkor az Amber Smith koncertre ugye visszajövünk?

Visszamentünk. Így viszont a Kuplung-beli buli kimaradt.

Mielőtt jobban belemennénk az Amber Smith koncert leírásába, még egy dolog van... Ugye a GMK-ban általában két előadó is van egy este. Most sem volt ez másképp, az Amber Smith előtt játszott a THe pUnch együttes is. Hogy most miért hagyom mégis ki az ő produkciójukat? Kicsit talán szubjektív amit írok, de én egyszerűen nem éreztem egy kategóriának a két csapatot. A THe pUnch öt éve alakult, az Amber Smith majd 15 éves - igaz, messze nem folyamatos, és persze időnként tagcserékkel járó - múltra tekint vissza, és ezen az estén a GMK-ban egyszerűen sokkal, de sokkal profibb produkciót és előadást csináltak. Ráadásul a közönség is abszolút az ő közönségük volt, bár már a THe pUnch koncert végén is sokan voltak, de számomra nagyon úgy tűnt, hogy bizony szinte mindenki a másodikként fellépő csapat miatt érkezett.

Szóval, ezért szólok inkább arról.

Az együttes és főképp a frontember Poniklo Imre (nyilván az igen komoly külföldi koncert- és zeneipari tapasztalatnak is köszönhetően) valóban vérprofi előadók. Külön kiemelném viszont a dobos Bátor Bencét, aki egyszerűen lenyűgöző volt a dobok mögött. A dobok színpadra állításakor meg a beállás alatt is feltűnt, hogy milyen aprólékosan keresgéli a dobállványok megfelelő helyét, fél centiket állítgatta hogy kézre essenek. Aztán a koncerten kiderült, hogy ennek volt is értelme, Bence döbbenetesen jól teszi a dolgát, és - bármilyen furcsa is ezt így leírni - de nagyon jó nézni a produkció közben, egyszerűen sugárzik róla a profizmus, meg valamiféle abszolút jogos önbizalom is. Jó, na!

amber4.jpg

A koncert tartalmazott régi és új dalokat egyaránt. Felcsendült néhány régi, kedvelt slágerük, mint például a Hello Sun vagy a Select All, de voltak új szerzemények is a készülő lemezről. A közönség vevő volt mindenre, igazából tényleg úgy látszott, hozták magukkal a rajongóikat, szinte bármit játszhattak volna, a közönség szerette. A poszt végén lesz egy tracklist féleség.

A zene maga amolyan indie rock, ami állítólag valamelyest alternatív műfajnak számít. Klasszikus felállású, dobra, gitárra, énekre épülő műfaj, ahol a gitár általában meghatározó. Ez esetben is így volt, de ha nekem egyetlen szóval kéne jellemezni a koncertet, akkor az biztos nem az 'alternatív' vagy az 'underground' volna, hanem a 'profi'. Szóval, kategória-besorolások ide-oda, ez bizony amolyan igazi rockzene volt megint csak, és abból is a jobbik fajta.

A számok sodró lendületűek, tempósak, tökéletesen alkalmasak a színpad előtti közönség megmozgatására. A koncert tempója jól lett összerakva, nem volt megtorpanás a lendületben. Az egész koncert egyébként ékes bizonyítéka volt annak, hogy egy klubkoncerten mennyire nagy szerepe van a jó közönségnek, mennyi pluszt tud adni a produkcióhoz, ha láthatóan lelkes nézők vannak a színpad előtt. A számok hangszerelése, a megszólalás minősége is korrekt volt. Poniklo Imre énekhangja tökéletesen illik a dalok jellegéhez, és a színpadi jelenléte is abszolút rendben van. A közönséggel is tartotta a kapcsolatot, bár nem olyan intenzíven mint pár általam korábban látott előadó, igaz, itt erre annyira nem is volt szükség hiszen mint írtam ez a közönség tudta, mire jön, nem kellett nagyon noszogatni őket.

amber2.jpg

Mindenképp lendületes és jó este volt, a klubkoncertek jobbik oldalát lehetett megtapasztalni. A következő Amber Smith koncertre mindenki menjen el, aki tegnap nem volt ott. És persze azok is, akik ott voltak.

Ja, és hogy hogyan jön a címbe a télapó? Az úgy volt, hogy a koncert tegnap, december 5.-én volt. És az Andrássy útról a Gozsdu felé sétálva, igencsak télapós hangulat volt mindenhol, millió gyerek, mindenféle céges meg áruházi télapók, gesztenyesütödék, borforralók. (Az Andrássy út meg amúgy is nagyon ünnepi ilyenkor.) Sőt, a Gozsdu Manó klub mellett is egy szabadtéri színpad volt felállítva, ahol gondolom korábban szintén télapós műsor lehetett, meg lesz is egész hétvégén. Szóval, amolyan télapós hangulatba került az erre fogékony koncertlátogató hamar. És persze mindenféle kis vásárok is vannak mindenfelé, ahol amúgy szintén lehet zenébe botlani, például ebbe a duóba, akik a Madách téren játszottak, szerintem nagyon jól.

amber0.jpg

Érdemes ilyenkor a városban bóklászni, különösen, hogy még azért igazán hideg sincs.

És végül a tracklist. A GMK-ban az Amber Smith által játszott számok valahogy így követték egymást:

  • The Day After
  • Another Way
  • Square
  • Hold on
  • Bourbon
  • Hello Sun
  • Barking
  • Same Old
  • Time
  • Select All
  • Batman

 

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr36961363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása