REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Szülőszoba - a szövegek nyomában

2015/02/01. - írta: Gyökösi Attila

Hogy születnek a dalszövegek?Tóth Tibor és Hollós Bence, (Sonar Bistro)

Ezt az írást tekinthetjük egy új sorozat első darabjának is. Egy blog még akkor sem állhat csak koncertbeszámolókból, ha a neve klubkoncert blog. Ismerjük a mondást, jóból is megárt a sok. Eddig is volt már más jellegű, mondjuk a koncertek hangosításáról, fényképezéséről, vagy épp szervezéséről szóló posztunk. Azonban minél több poszt jelenik meg itt, minél több zenével, koncertekkel foglalkozó emberrel beszélünk, annál több új lehetőségre, megírni való témára bukkanunk. Azt gondoljuk, többek számára érdekes lehet a dalok születésének körülményeit bemutató sorozat. Ennek első posztját olvashatjátok most. Az általam igen kedvelt együttes, az ezen a blogon már többször is említett Sonar Bistro dalainak szövege szolgáltatta az apropót ehhez a bejegyzéshez.

Ezek a szövegek ugyanis döbbenetesen jók. Legalábbis nekem nagyon bejönnek, talán azért, mert hasonlóak ahhoz ahogy én szeretek beszélni vagy inkább gondolkozni. A beszéd persze a kommunikáció eszköze, és mint ilyen – elvileg legalábbis – a pontosság, és az egyértelműség alapfeltétel lehetne. Azonban én mindig is sokra tartottam a szavak mögött található tartalmat és gondolatokat. Ha valamelyes érzékünk van ennek felfogásához, és persze valamelyest ismerjük a beszélőt, az ő gondolatait, sokkal-sokkal többet megtudhatunk akárcsak néhány – látszólag össze-vissza – egymásmellé dobott szóból, mint egy precíz, hosszú magyarázatból. Szerintem a szavaknak sokkal nagyobb és bővebb jelentéstartalma van, mint amit a szótárban találhatunk a megfelelő helyen felsorolva. A hangulatuk, a hangzásuk a dallamuk mind-mind hordozhat plusz információt. Végül is talán épp erről szól a 'klasszikus' költészet is, hiszen nyilván nem csak a rímekkel végződő sorok miatt lehet sokoldalas elemzéseket írni akár egész rövid költeményekről is...

"Lógathatod a lábad a készbe,
az esőt nézni már jól tudod.
A jóslatod belefáradt, felélte
az érintetlen papírlapot,
amit teleírni akartál
szebb rímekkel a megszokottnál.
Összekoszolt vízjeleket hagyott az esőszagod."

Nos. A Sonar Bistro dalszövegei pont ilyenek. A zenekar énekesnője ugyebár Szélinger Anna (CéAnne). A dalok amelyeket az új EP-n előad, egytől-egyig ilyen jellegű szövegekkel íródtak. És ezek a szövegek, az ezekben található mondanivaló, az ezekben lévő közlés és üzenet az én érzésem szerint abszolút passzoltak az előadó korához, habitusához és persze neméhez. Merthogy ezek bizony női szövegek.

Érthető talán, mennyire meglepődtem, amikor rájöttem, hogy bizony ezeket a dalokat nem - vagyis csak kis részben - Anna írta, hanem Tibor és Bence költeményei. Rögtön ezer kérdés jutott eszembe, legfőképpen az, hogy hogyan is lehet férfiaggyal ennyire hiteles női szövegeket írni, meg mennyire kell ismerni az előadót ehhez, és egyáltalán hogyan is megy ez a csoportos szövegírás.

És ha már eszembe jutottak ezek a kérdések, jól meg is kérdeztem őket, a kapott válaszok jönnek ide alább:

A válaszokat a két elkövető, Tóth Tibor (aki civilben is szavakkal foglalkozik egy reklámügynökségnél) és Hollós Bence adta. A Sonar Bistro 'ideológiai vezetője' mindenképp Tibor. Bár az együttesben meglehetős demokrácia uralkodik, minden tagnak lehetnek ötletei, és ha úgy adódik dalokat is írhat, javasolhat bárki, de az egész produktum egységes keretbe, szerkezetbe foglalása Tibor feladata. És a végeredményt látva jól is csinálja ezt, de ne szaladjunk ennyire előre.

sb_tibi7.jpg

Ez a kép persze becsapós. Bár hárman látszanak rajta, mégsem a csoportos szövegírást mutatja be, ez bizony ugyanaz a Tibi háromszor, a gondterheltség és az ihlet különböző fokozataiban...

Kiderült, jól sejtettem, a dalok Annára szabása igenis szempont és feladat volt. Tiborról megtudtam, hogy szakmája és szenvedélye is a szövegírás, és a költészethez is közel áll, magyar szakos volt az egyetemen. A Sonar Bistro koncepciója elég korán az egy darab női énekhangra (mindenféle komoly vokál és a többi zenésztárs esetleges éneklése nélkül) lett kialakítva. Ennek ellenére az első album szövegei, különösen az 'Ott jártam' című dal, többször is átdolgozásra kerültek, amíg sikerült a női szemszöget visszaadó szöveggé gyúrni őket. Ez még az együttes korábbi énekesője, Barnicskó Vali idejében esett meg. Azóta persze már sikerült beletanulni a 'nőiesebb' szövegírásba, de Vali kilépése, majd Anna a zenekarhoz csatlakozása megint adott alkalmat az átgondolásokra. Az új dalok már a kifejezések, szavak használatában is Annához, az ő mentalitásához, lazaságához lettek alkotva.

Arra is választ kaptam, a közös alkotás hogyan is működik. Bence mesélte el, hogy a Jelbeszéd című szám az ő alkotása volt. Saját történetét, a benne lévő érzéseket próbálta formába önteni benne. Azonban amikor elkészült a zenével, és összerakta a szöveget is, érezte, hogy túlságosan bensőséges lett, a mondanivaló inkább csak számára - és annak számára akiről a dal szól - lesz érthető. Ekkor leült Tiborral, és elmesélte, vagy inkább kibeszélte magából a dal megszületéséhez vezető eseményeket, érzéseket. Elmondásuk szerint tényleg egyfajta pszichológus-páciens történetet kell elképzelni, Bence fekszik egy kanapén, Tibor pedig hallgat és jegyzetel. A 'kezelés' végén mindenki ment a dolgára. És egy héttel később Tibor letette az asztalra az új szöveget, aminek elolvasása után Bence csak annyit tudott mondani: „Igen, ez az, erre gondoltam, ez van bennem.” Az érdekes az, hogy a szövegben lévő szavak, szókapcsolatok jó része megmaradt, mégis teljesen más lett a dal íve, más, pozitívabb a kicsengése is. Tehát az összhang és az 'egy húron pendülés' alapvető ilyen jól eltalált dalszövegek esetén. Rákérdeztem persze, hogy ennek ellenére előfordulhat-e, hogy Anna, először kézhez kapván egy új dal szövegét, azt mondja, hogy ez bizony nagyon nem az ő szövege. A válasz az volt, hogy hogyne, folyton! Majd persze rögtön finomítva az, hogy hát volt már rá példa...

"Felszisszentettél! Keserű íz, amit vállalsz bennem,
de a szívmederben széllel szemben felforgató elfogadható.
Felszisszentettél! Idd le a habját, a többit tedd el
- bárki stresszel más rekesszel -, tárolható, majd fogyasztható."

Szintén kiderült az is, hogy az adott albumon, vagy EP-n szereplő dalok valóban összetartoznak, nagyon is odafigyelnek a dalok létrehozásakor, hogy a készülő albumnak legyen egy jól követhető és érthető szerkezete. Hasonlóan, mint ahogy egy regény fejezetei sorakoznak egymás után. Ne csak a különálló daloknak legyen mondanivalója, de a figyelmes és értő hallgató számára a komplett album is elmeséljen egy történetet. Szóval jól éreztem, ezek a dalszövegek valóban nem csak valamilyen szerencsés véletlen folytán alakultak ilyen fülbemászóvá, hanem nagyon is színvonalas, professzionális munka van bennük. 

Ha már a színvonalnál tartunk: Rákérdeztem, hogy vajon mennyire elégedettek az ismertségükkel, vannak-e a további növekedésre elképzeléseik? (Na jó. Valójában egyszerűen azt kérdeztem, fontos-e számukra a hírnév...) Ennek kapcsán szóba került az ismertté válás minden lehetséges módja. Az igazán üdvözítő általában persze az, hogy a rádiók és a tévék játsszák egy együttes számait. És ez bizony nem egyszerű történet. (Pont a riport utáni napon mesélte Bence, hogy egy szerkesztő végre válaszolt, és kilátásba helyezte, hogy valami éjszakai műsorsávban esetleg és talán lejátszanak majd pár felvételt az zenekartól...)

Beszéltünk még persze rengeteg más dologról is, a CD eladásoktól a klubkoncertek látogatóiig. Néhány elem még biztos visszaköszön későbbi írásaimban is itt a blogon. Az persze megint előkerült, hogy egy ilyen pici országban a zenéből megélni nem igen lehet. A Sonar Bistro-ban is mindenkinek van munkája/állása a zenekar mellett. Ami engem mindig zavar, hiszen így a megélhetés biztosítása mindenképp a zenétől veszi el az időt. Ráadásul folyamatosan ott a lehetősége, vagy inkább veszélye annak, hogy a megélhetéssel kapcsolatos történések egyszer csak lehetetlenné teszik a további közös zenészi munkát. Mert valaki épp külföldre költözik, vagy olyan munkakörbe kerül, ami nem biztosít lehetőséget - például egyszerűen időt - a további közös zenélésre. Szerencsére Tiborék nem látják ilyen sötétnek a világot. Persze változás mindig lehet (volt is már a zenekar életében), de úgy képzelik, hogy a Sonar Bistro egy szinte élő, önálló entitás, ami akkor is ugyanúgy halad a maga útján, ha időnként egy-egy fontos alkotóeleme (vagyis zenész tagja) kicserélődik.

"Nyelvedre, mi tegnap bókot horgolt,
ragadt valami fura idegen máz.
Hagyjuk már, hogy hogyan lett a sorsból
vedlett ruhát sétáltató póráz."

Én azért remélem, hogy ez a most hallható 'lény' egy darabig még nem cseréli le egyik alkatrészét sem. Ez nyilván rajtunk, fogyasztókon, nézőkön is múlik. Mert azért az bizonyosan serkentheti a zenekar alkotómunkáját, és  az esetleges nehézségek ellenére is ösztönző lehet, ha a kipirult, a szövegeket Annával dúdoló rajongók tömegeit látják a koncerteken. Épp ezért most egyetlen igazán fontos – és természetesen egy blogszerkesztőtől elvárható módon, tökéletesen elfogulatlan és objektív - üzenetem volna csak az olvasókhoz:

Emberek! Mindenki menjen, és hallgassa meg élőben a Sonar Bistro-t! Valamint hallgassa meg őket a youtube-on, miközben olvassa a dalszövegeket, töltse le a számaikat, és tegye ki a poszterüket a szobája falára. (Mondjuk oda a bekeretezett dalszövegeket is ki lehet épp tenni.) Esetleg, ha valakiben van művészi hajlam, jártában-keltében az útjába eső falakra is felpingálhatja az együttes nevét. (Vagy a dalszövegeiket.)

Mert a Sonar Bistro jó. Tényleg.

A legközelebbi koncert a Roham bárban leend, méghozzá február 12.-én. Azt gondolom, biztos ami biztos, holnap reggel akár oda is ülhettek a Roham küszöbére, és akkor tuti nem maradtok le róla...

Ui: a három fenti idézet sorrendben a  Jelbeszéd, a  Szisszenet, és a Kétszer című dalból valók.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr547117569

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása