REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Hangulatjelentés

2016/01/17. - írta: Gyökösi Attila

Eziel, Manőkken Proletarz, Hollywoodoo, GMK, 2016.01.16.

Meglehetősen sok klubkoncert látogatással a hátam mögött, egyre inkább úgy gondolom, az, hogy egy adott koncertről milyen benyomásokkal indulunk haza, csak részben múlik azon, hogy a fellépők és maga a koncert milyen volt. Sokat számít az is, hogy mi milyen hangulatban vagyunk, milyen gondolatok kavarognak a fejünkben, hogy milyen szemüvegen át nézzük a világot épp. A mostani szombati koncert erre a teóriámra volt egy jó példa.

ez4.png

A koncert a GMK-ban volt. A klubról sokat írtunk már itt a blogon. A klubkoncert blog indulása óta amolyan törzshellyé vált. A legtöbb ott dolgozóval ismerjük egymást, néhányukkal barátságféle is alakult az idők folyamán. Sajnos az utóbbi pár hónapban volt némi, még teljesen nem befejeződött csere a pultosok tekintetében. Így aztán mostanában sűrűben látni egy-egy új arcot, kicsit még bizonytalan tekinteteket a pult mögött. Aztán van aki marad, és van akit többet nem látok. Erről írtunk már, nem egyszerű szakma ez, és nem egyszerű igazán jó pultosokat lelni. Ezzel sok tennivaló nincs, a világ változik, azonban ez - legalábbis időlegesen - kétségtelenül csökkenti kicsit az otthonosság érzését a sűrűbben ide látogató törzsközönség körében.

A fellépők közül többeket szintén jól ismertem, a Hollywoodoo egyik gitárosa, Szabolcs civilben kollégám, a Manőkken Proletárz frontasszonyával, Sugárkával pedig szintén találkoztam már többször, interjút is készítettünk a tavalyi év legvizesebb napján. Elvileg tehát minden adott volt egy jó hangulatú estéhez.

Azonban valahogy mégsem úgy indult az este ahogy szokott. A dolog ott kezdődött, hogy három fellépő csapatot szerveztek össze az estére. Ez mostanában többször megesik, véleményem szerint ez a GMK színpadméretéhez egyértelműen sok. Egészen brutális mennyiségű doboz, táska, hangszer és erősítőmennyiség gyűlt össze a beállás kezdetére a koncertterem lejáratánál.

Mint látható, lecuccolás után sem lett kevesebb belőlük. Ráadásul három zenekar, az ugye vagy 15-20 embert is jelent. Persze Isti, a technikusok gyöngye a megszokott rutinjával végezte a dolgát, de azért valamivel kevésbé volt őszinte a mosolya, mint máskor. Rákérdezéseimre csak morgott valamit, hogy mit, azt most inkább nem írom ide. A beállás ugyanakkor persze flottul ment már, a Hollywoodoo profikból áll, igazából egy szám alatt megvolt minden fontos beállítás. A Manőkken és a Eziel is hamar megvolt.

A koncert előtt beszélgettem kicsit a fellépőkkel. És épp itt érhető tetten az a gondolat, amivel a posztot kezdtem. Mostanában nem vagyok a legjobb passzban, és valahogy ezt az attitűdöt hoztam ki a kérdéseimmel a többiekből is. Szabolccsal persze találkozom máskor is, nagyjából tudom mikor milyen kedve van, és épp nyomasztja-e valami. Súg esetében viszont inkább a facebook oldalán közzétett gondolataiból tudok néha következtetni. Most valahogy feltettem egy kérdést a boldogságról, amire annyit válaszolt, hogy nem is tudja az igazából micsoda. Dolgozik (sokat), él, jön-megy, néha még zenét is írnak, ennyi... Ejnye. Hát ilyen válaszoktól hogy töltekezzen fel életkedvvel és pozitív szemlélettel szegény életunt blogger? No mindegy. 

Azért volt koncert is. És jó is volt.  

ez5.png

ez6.png

A Voodoo és a Manőkkenek hozták a megszokott formájukat, érzésre egyébként a Manőkken közönsége volt a legnépesebb. (Gondolom a három csapat azért van egy estére szervezve, mert ez is növelné a közönség méretét. Sajnos ennek ellenére sem lett teltház, pedig a két későbbi csapat azért már eléggé ismert.) Nem igazán fontos, de azért feltűnt, hogy a vetített háttér nagyon menő dolog volt az este, minden csapat ezt használta. Nem is volt ezzel baj. (Fotós szempontból persze egy kategóriába esik a füstgéppel, nagyban nehezíti a normális képek készültét.) Viszont hallottam olyan véleményt, és némiképp igazat is lehet adni ennek, hogy a Hollywoodoo koncertjének nagyon tarka és élénk vetített hátterei talán nem annyira illettek az együttes rockzenéjéhez. De persze ez szubjektív vélemény, meg aztán a rajongók úgyis a zenére figyeltek. Szóval a két ismert együttes hozta a formáját, erről túl sok mesélni való nincs is. A legérdekesebb fellépő az előzenekar, a számomra korábban ismeretlen Eziel volt.

A koncertjüket saját videójukkal nyitották, ezt meg is osztom itt, mert ez egy jó dal, és egy ügyes videó. A koncerten persze más dalokat is hallhattunk, és egyáltalán nem rosszakat. Szabinak mondtam is, mire bólogatott, hogy tényleg, jók a srácok. (Vagy srác, hiszen ez elvileg egy amolyan 'one man show', igazából Fügeczki Roland projektje. Bár persze színpadon többen is álltak.)

A stílus valahol a pop rockosabb, vagy a rock poposabb végén található. Amolyan, a nőnemű rajongók gyűjtésére alkalmas zenék, amit azonban az épp nem szabad lányok pasijai is szívesen hallgatnak. Meglátjuk mire jutnak, úgy nézem lendületből és akarásból nincs hiány, és az is látszik, hogy Roland a körítésre, vagyis a megfelelő technikai, marketing és egyéb háttérfeladatokra is odafigyel. Az Eziel facebook oldala mindenesetre angol nyelvű bejegyzésekkel van tele. Ez nyilván egyfajta jelzés arra, milyen irányba és merrefelé indulna a project. 

Összességében ez egy jó este volt, legalábbis a végeredmény és a fellépők jók voltak. A hangulatom ugyan nem lett jobb hazafelé, mint amilyen odafelé volt, de erről csak én tehetek. És persze továbbra is arra bíztatok mindenkit, járjon sokat koncertre. Mert koncertre járni - azért és végeredményben - jó. Ráadásul, ha elég sokan mennétek, nem kéne három csapat közönsége, hogy megtöltse a klubot. Ami mindenképp vidámabbá tenné a személyzetet, mosolygósabb lenne kedvenc Istink is. (Ami azért is jó volna, mert mostanában nem ír már ide a blogra, mert rosszat nem akar, jót meg nem tud. Pedig igazán elférnének itt a megszokott 'Isti jelenti' posztok.)

Ja, és mindenki törekedjen a boldogságra.

Ha te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://klubkoncert.blog.hu/api/trackback/id/tr638280450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása