Gutting Revue és Voodoo Allen, Gozsdu Manó klub, 2015.01.24.

A mai esős és vidám február végi estén a GMK volt a célpont. Két érdekes zenekaré volt az este. Az első fellépő a Gutting Revue népes csapata volt. Népes, hiszen csak a fúvós szekció is három főt számlált, de volt például bőgősük is. A mindenhol fellelhető leírások szerint a csapat hangszeres felállása és hangzásvilága a '90-es évek swing revival zenekarait idézi, melyhez erős rockzenei töltet, valamint Aberrált atya (Ambrózy György) groteszk szövegvilága társul. És ez bizony - részben mindenképp - igaz is. A poszt címét is az ő egyik dalukból kölcsönöztem, miután a koncerten elsőként felhangzó 'kurvák vére' nem tűnt igazán címlapképes címnek. 

Athe Sam Klub, G3 Rendezvényközpont (Gödör Klub), 2015.01.22.

Ez az este kicsit kilóg talán az eddig bemutatott programok közül, bár terveink szerint a továbbiakban is igyekszünk minél színesebb képet festeni a klubok és a klubkoncertek világáról. A rendezvény a korábbi években az egykori Gödör Klubban megrendezett Athe Sam Fesztivál „kistestvére”. A elképzelés szerint a G3 klubban a legjobb hazai roma zenekarok koncertjeit hallhatja a nagyérdemű, valamint roma táncház-és tánctanítás is helyet kap a programban.  A program célja, hogy ingyenes keretek között találkozzanak romák és nem romák, ismerjék meg egymás kultúráját, és nem utolsó sorban remek szórakozást ígérnek ezek a csütörtök esték.

II. RRP, Rézmál kávézó, 2015.01.17.

Ez a koncertbeszámoló sajnos nem koncertbeszámoló, mindjárt meglátjátok, miért nem. Ezen az estén egy reggae mini fesztiválra indultam, a Marcibányi téri Rézmál kávézóba. A Rézmál Reggae Party keretében 4 résztvevő volt meghirdetve az estére, az alábbiak:

• Kalandpark – 19.15
• Afrodzaqm – 20.00
• Mighty Fishers – 21.30
• Balchicanos – 23.00

Volume Under Kontroll és Sonar Bistro, Mika Tivadar Mulató, 2015.01.15.

Szóval... hogy is kezdjem. Na jó, belevágok. Tehát az alcímben említett két csapat koncertjén jártam. A hely a Mika Tivadar Mulató volt, itt még nem voltam, de a hely szimpatikus, kellően stílusos és zegzugos, úgyhogy erről (mármint a mulatóról) nem sokára jön egy külön poszt. Most viszont a koncertbeszámolón kell túlesni...

A beállás alatt, még civilben

Az első fellépő a Volume Under Kontroll (vagyis VUK) nevű formáció volt. Négy fiatal testvérből áll a csapat, valamint velük zenél (trombitál) az édesapjuk is. Miután ez a blog elsősorban a koncertek hangulatát próbálja átadni, én most abban a sorrendben írom meg az érzéseim, ahogy rám törtek az este. A beállásra odaértem, és miután a már bemutatott Isti, a GMK hang-guruja amúgy a Sonar Bistro hangtechnikusa is egyben, pár szót beszélgettem vele a klub hangosításáról. Aztán, ahogy a beállás elkezdődött, már persze hagynom kellett dolgozni. De a beállás amúgy is jópofa folyamat, úgyhogy ilyenkor nem unatkozik aki nézi, ráadásul el lehet kapni egy-egy, később jól jövő apró momentumot, kiszólást, háttérinfót. Plusz elég sok lejön abból is, mennyire profik a zenészek, és milyen viszonyban is vannak egymással.

A beállások után persze szünet volt, én közben átszaladtam a G3-ba, majd a poszt végén még szólok erről is.

Ami azt illeti, itt sincs valami nagy színpad, a beállás után úgy festett, mint egy hangszerüzlet rendetlen hátsó helysége...

A Mikába visszatérve már kilenc felé is járt az idő amikor elkezdődött az első fellépő, a VUK koncertje. Elég sok néző összejött, ráadásul volt vagy másfél tucat nőnemű rajongó, akik az első sorban örültek a csapatnak. (Élő példát szolgáltatva arra nézetre, hogy érdemes pusztán a csajozás miatt zenésznek állni.) Eddig jó is. Viszont a helyzet az, hogy számomra bizony ez a csapat nem jött be. Ennél persze összetettebb a dolog, megpróbálom átadni, hogy sorakoztak a reakcióim a koncertjük alatt:

Induló szám, dobok, gitárok, ének. Azt veszem észre, igazából semmilyen hatást nem vált ki belőlem. Élőzene (ami ugye nagy varázslat), hangszerek meg ének, de igazából nem érint meg. A következő dettó. Aztán a harmadiknál elkezdek gondolkozni, hogy mi a bánatnak járkálok késő este főiskolás diákcsapatok koncertjére, mikor otthon is ülhetnék a fotelben, lobogna a tűz a kandallóban és ölemben dorombolna a macska. És ekkor jön egy dal, amire hirtelen felébredek, és csodálkozva konstatálom, hogy jé: hát itt van hang is! Meg ütem. Meg sodrás. Meg lendület. Nahát!?

Aztán a következő daltól az egész kezdődik nagyjából elölről.

Aztán megint.

És megint.

És egyszer csak vége lett a koncertnek. Én meg csak lestem ki a fejemből, hogy ha tudnak zenélni, és néha hangjuk is van, akkor miért nem csinálnak egy egységesebb színvonalú produkciót? De tényleg! Hazaérve persze utána olvastam a bandának meg a tagoknak. És kiderült, hogy hát bizony azért itt képzett, sőt, több esetben komoly múlttal rendelkező zenészekről van szó. Tehát nem a tehetségen bukik a dolog, hanem inkább a koncepción. Ez a négy srác teljesen más karakter, el tudom képzelni, hogy egész más zenékért is rajonganak. Ami jó dolog, de nem biztos, hogy egy, még azért erősen az indulás fázisában lévő együttes profiljának, egyedi hangzásának a kialakításakor nagyon szerencsés. De ha már így van, akkor alighanem el kell felejteni a demokráciát, kell egy erőskezű frontember, aki lenyirbálja a különböző, nem a választott stílushoz illő hajtásokat.

Csak nekem ugrott be a 'Three Amigos' című film?

Igaz, amíg ennyi szemrevaló lány táncol - miközben fejből énekli a dalok szövegét - a színpad előtt, lehet hogy ezzel nem is kell foglalkozni egy csapatnak. Bár azért pusztán a lányok lemez- és koncertjegy vásárlásaiból nem hiszem, hogy megélnének. A dalok amúgy saját szerzemények, meg feldolgozások is. Erősen mindenfélék, szóval a stílus kivételesen nem a hozzá nem értésem miatt nem lesz meghatározva, hanem azért, mert itt ahány dal, annyi féle. A számok között volt egy csomó vicces, vagy annak szánt kiszólás, meg összekötő szöveg. Ezek némelyike 'ült' mások kevésbé. Az egész mintha kicsit bizonytalan lett volna, néha tényleg úgy éreztem, hogy ez egy frissen összeállt diákzenekar. Aztán ilyenkor jött egy-egy dal, ami meg egész profin szólt. Szóval vegyes a kép. Meglátjuk mi lesz velük később, figyelemmel kísérni azért érdemes, azt gondolom.

Egyszer persze mindennek vége szakad, jött a következő csapat, a méltán kedvelt Sonar Bistro. Róluk már írtam itt a blogon. Jók. És nem, nem csak CéAnne miatt. Amúgy is. Mindazt tudják, amit az előző csapatból hiányoltam. Van saját stílusuk, egységes dalaik. Olyannyira, hogy meg merem kockáztatni, egy új, még nem hallott szerzeményükről is meg lehetne állapítani az első taktusok után, hogy ez bizony Sonar Bistro dal. Nem unalmas, nem ugyanaz újra és újra, de mégis van benne valami, csak rájuk jellemző hangzás. És ez nagyon jó! Ami viszont nem jó, az az, hogy a közönség eléggé megfogyatkozott a koncertjük végére. Nyilván hazamentek a VUK rajongói. És erre utal egyébként a poszt címe, mert nagyon nincs ez jól. Itt bizony némi értékítéleti problémák lehetnek. Bár az is igaz, hogy egy fiatal fiúkból álló csapat mindig több színpadra dobált bugyit vitt haza, mint ahány alsónadrágot szedhet össze egy énekesnővel megjelenő csapat. Mondjuk CéAnne-nak amúgy sem hiszem, hogy szüksége volna egy csomó, a színpadra feldobált alsónadrágra. Voltak új dalok is, például a 'Római' című, ami nagyon kellemesre sikerült.

Szóval ez a koncert igazán jó volt, aki ott maradt élvezte is. A többiek meg bánhatják, hogy kihagyták. Legközelebb okvetlenül pótolják be.

Ahogy írtam, a koncert előtt még átszaladtam a G3-ba, mert ott Hollywoodoo koncert készült. Pár szót beszéltem Szabolccsal, a méltán híres csapat villámkezű gitárosával, aki amúgy kollégám civilben. A banda veszprémi része ekkor még nem érkezett meg, úgyhogy csak egy üres kék színpadot tudtam fotózni. (Belépéskor a bejáratnál  - volt már vagy fél nyolc, legalább - kérdeztem a biztonsági őrt, hogy tart-e még a beállás, mire mondta, hogy még el sem kezdődött...)

Gondolom  aztán valahogy csak összeálltak, elég jól sikerült koncert kerekedett, ahogy hallottam. Apropó. Nem tudom, illik-e elmondanom, de kapcsolódó a téma. Azt tudjátok, hogy Szabolcs miért lett gitáros? Bizony azért. A lányok miatt... Tényleg! Most már érthető, hogy miért próbálkozom én is folyamatosan a gitáros mesterség elsajátításával. 

Ennyi volt a csütörtök este. Tanulság nincs. Illetve van, de azt mindenki keresse ki a posztból.

Ja, A G3 előtt, csütörtök lévén, éjszakai termelői piac volt. A városban lakni kétségtelenül meglepő néha... Ilyesmit lehet ott ilyenkor kapni:

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!   

Pedrofon, Gozsdu Manó klub, 2015.01.08

A tegnapi bulin látványosan kiderülhetett, mit is takarhat a mindenki számára ismert, de élőben talán még nem tapasztalt ’tánczenekar’ kifejezés.  Valamint az is, hogy bizony tényleg van különbség egy koncertzenekar és egy bulizenekar között.  Mert ugyan a klubkoncerteken is előfordul, hogy egy-egy előadó esetében a lelkes törzsrajongók ugrálnak, sőt akár táncolnak is, de azért nem ez a jellemző koncerthallgatási metódus.

A Pedrofon tegnapi Elvis 80 buliján viszont, mint kiderült, a táncé volt a főszerep. A Pedrofon már több mint 10 éve ápolja a rock and roll és Elvis hagyományait. És bár természetesen nem csak Elvis dalokat játszanak, hanem szinte minden fontosabb rock and roll sláger fent van a repertoárban, sőt, saját szerzemények is felbukkannak, ez a mostani fellépés a Király 80. születésnapja alkalmából jött létre, tehát itt az Ő dalai csendültek fel.

A koncert mintegy 40-50 néző előtt kezdődött. És ezek a nézők többségükben bizony mások voltak, mint a GMK bulikon megszokott rajongók. Több ősz hajú, és sok, legalábbis középkorú néző volt a színpad előtt. De ez a közönség a második-harmadik számtól kezdve elkezdett táncolni. Érkeztek közben fiatalabb, láthatóan sokat táncoló párok is. Így aztán a koncert jó része alatt folyamatosan vagy 30 fő - zömében párok, de volt lánycsapat és egyedülálló fiúk is – ropta a zenére. És bár a koncert közönsége biztos nem érte el a fél házat sem, de a táncosok helyigénye miatt így is tele volt a nézőtér táncparkett.  

Jómagam úgy vélem, Elvis megítélése a legtöbbünkben igazi ’One Man Show’ jellegű lehet. Bár nyilván voltak zenészei, állt zenekar mögötte, de az átlagos rajongó nem igen tudja, kik lehettek ezek a muzsikusok. Épp ezért a király dalait játszó mai együtteseket is úgy képzeltem, hogy egy (lehetőleg megjelenésében is Elvisre hajazó) gitáros-énekes áll a reflektorfényben. Hát, a Pedrofon nem ilyen. Bár kétségtelenül meghatározó a csapatot vezető Kosztolicz „Pedro” Péter személyisége, de a produkció láthatóan a teljes zenekar közös alkotásaként valósul meg. A dalokat sem csak Pedro énekli, sőt, a tegnapi koncerten három vendég énekes is szerepelt, tehát igazán sok hangon hallhattuk a jól ismert slágereket. Pedro nyakában ráadásul nem gitár lógott, hanem szaxofon. Illetve olyan sokat nem lógott, mert folyamatosan használatban volt. Az mindenképp megemlítendő, hogy megint egy valódi zenészekből álló csapatot láthattunk, akik valódi hangszereken, és igen profin játszottak.

A közönség persze vevő volt a bulira, a kapcsolat a zenekar - főképp Pedro - és a közönség között állandó volt. A játszott számok sem csak egy előre meghatározott tracklista alapján szólaltak meg, hanem a közönség is javasolt/kért számokat. (Elvileg harminc-egynéhány számból lehetett választani, de azért megoldottak ezen kívül érkező kérést is.) Az előadás tehát abszolút profi volt, azonban valahogy számomra mégsem tűnt koncertnek, inkább egy privát ünnepség, vagy egy vendéglátó hely táncos estje, vagy akár egy esküvőn játszó zenekar érzetét keltette. Ez egyébként nem baj, hiszen én a klubkoncerteket pont azért kedvelem, mert közvetlenek. Ez a tegnapi este még ezekhez képest is egy még közönség-közelibb előadásmódot mutatatott meg. A buli felénél az együttes egy rövid szünetet tartott. Ez egy átlagos koncert esetén azért nemigen fordul elő, hiszen a már épp bemelegedett közönség könnyen szétszéledhet, aztán a második részben újra lehet őket csábítgatni a színpad elé. Itt ez a veszély nem állt fenn, ahogy visszatért a csapat, rögtön ment tovább a tánc. (Sőt, volt olyan pár, aki a biztonság kedvéért a szünetet is végig rokizta, a háttérben játszott halk, és messze nem rock and roll zenére. Ráadásul jól táncoltak!) A Pedrofon által játszott dalok nagyon rendben voltak, de persze ezeknél a slágereknél sok meglepetés nem érheti a hallgatót, ha az előadók jó muzsikusok, jó lesz a végeredmény is, ezzel pedig itt tényleg nem volt probléma.

Szóval, összességében ez egy nagyon jó este volt. Elvis Presley slágerei alighanem tényleg nem mennek ki a divatból, márpedig ha igaz az, hogy addig él az ember, amíg emlékeznek rá, akkor Elvis bizony köztünk marad még jó darab ideig...

Azon viszont lehet gondolkozni egy sort, hogy miért nem voltak többen? Én arra jutottam, hogy az a korosztály, aki ezt a stílusú zenét igazán kedveli, egyszerűen nem is tud arról, hogy ilyen együttesek, vagy akár ilyen fellépések léteznek. Nyilván ők is használják a világhálót és a facebookot, de valószínűleg nem is tudják, mit és hol kéne keressenek. Talán a klubokat sem ismerik, talán azt sem tudják mi fán terem egy facebook event.

A másik, de kapcsolódó dolog lehet az, hogy itt bizony húzódik egy műfaji határvonal, amihez ez a csapat elég közel van. Az ’elismert’ műfajok és a ’mulatós’ műfajok különbségére gondolok. Igazából ez utóbbiban is játszanak persze igen jó zenészek (sőt, hiszen itt általában profi, főállású muzsikusokról van szó) de legtöbbször nem saját zenéiket játsszák. Ennek a műfajnak is megvan persze a törzsközönsége, de ez a közönség ritkán, vagy egyáltalán nem jár a bulinegyed klubjaiba. Ez a tegnapi este ebből a szempontból a határvonalon billegett. A fellépő csapat is e két ’világ’ határán mozoghat, és ezért maga a produkció sem a GMK szokásos repertoárjába illeszkedik. A bulinegyed koncerthelyszínein általában olyan csapatok lépnek fel, akik saját zenéjüket, saját szerzeményeiket játsszák el. És az itteni közönség talán ezt többre is tartja, ahogy Charlie énekli a 'Zenegép' című dalában: "Igazi zenész, saját zenéjét játssza..."

Pedig a zenészi képességeket, a zene segítségével történő kapcsolatteremtést és szórakoztatást, egy életérzés átadását ezek a 'revival' zenekarok is igen magas szinten űzhetik. A számok, amelyeket előadnak pedig vitathatatlanul jók, nem hiába lettek slágerek anno. Legközelebb mindenki hallgassa meg őket. És ha már ott jár, akár táncolhat is egyet.

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!  

Hollywoodoo, Expresszó Klub és Koncerttér, Veszprém, 2014.12.28. 

(A szerkesztő megjegyzése: És akkor végre itt az első írás a klubkoncert blogon egy olyan szerző tollából, aki nem én vagyok. Ez amúgy alighanem előnyére válik a posztnak, de döntsétek el ti.)

A Hollywoodoo régi nagy kedvencem és ahogy én látom, a méltatlanul elhanyagolt zenekarok közé tartozik hazánkban. Az, hogy ez minek köszönhető, most mindegy is. Egy viszont biztos: a veszprémi zenekar egyedi, mind szövegeik, mind zenei világuk tekintetében. Szerintem. Aztán lehet, hogy csak az ital beszél belőlem, de azt még ebben az állapotban is bizton állítom, hogy a Hollywoodoo zenéjét nem nagyon lehet összetéveszteni semmivel, ha csak nem a saját magával. Ha jól értelmezem a  zenekar körül zajló eseményeket, mostanában kezdenek új erőre kapni. A Csillagos című dalukat rommá játssza a Petőfi, koncerteznek is itt-ott, bár ha elemzéseim nem csalnak, akkor leginkább Budapesten és hazai pályán, Veszprémben.

A mai poszt apropója is egy ilyen hazai pályás koncert. Otthon mindig hálás a közönség, és pont ez kellett nekem. Nem az első alkalom, hogy telt házas veszprémi Hollywoodoo hangversenyen veszek részt. Ez a zenekar az, amelyik varázslatos módon tud tökéletes összhangot kialakítani a közönséggel, egészen a hátsó sorokig. Igaz, nekik ehhez kell a tömeg. De kinek nem.

Az idők szavára hallgatva, bevágódtunk hát a verdába és irány a királynék városa. A buli egyébiránt a közbeszédben csak "mini müpaként" emlegetett, Hangvilla nevű műintézményben, azon belül is a nagy múltú és több ízben is a legjobb hazai koncerthelyszínnek választott Expresszóban történt. Az már szent igaz, hogy egy valamire való klubnak így kell kinéznie, de ez egy másik poszt, vagy talán másik blog témája.

Megérkeztünk a helyszínre, és rögön a tárgya is tértünk, amit a bárpultnál fogyasztottunk el. Álljon itt néhány szó a Hollywoodoo koncertjét felvezető Cult cover zenekarról. Ők is veszprémiek, akár az est főhősei, ráadásul Harangozó Botond, a zenekar gitárosa régebben a Hollywoodoo-ban tolta. A Cultnak minden bizonnyal van jó pár
feldolgozás-zenekara a világban, ennek fényében fanyalgó tekintettel, és természetesen karba tett kézzel vártam a kezdést. A srácok egy jó erős best of programot toltak, nem is akármilyen minőségben. Lassan azon kaptam magam, hogy még a lábam is megmozdult, sőt még éneklésre is ragadtattam magam. Azt nem tudom, hogy koncepció volt-e, de a buli hangzása, már ami a keverést illeti, hagyott némi kívánni valót maga után. De összességében fasza volt. Ha az volt a cél, hogy megcsinálják az alaphangulatot, akkor az sikerült. Jó, kellett hozzá az akciós sör is. 

Némi átszerelés után, ami szinte észrevétlenül zajlott, jött is a Hollywoodoo, össztestsúlyban igencsak megfogyatkozott legénysége. Trócsányi Gergely, a zenekar frontembere az utóbbi években vagy 80 kilót dobott le. Ha másról nem is, erről elég sokat olvashattunk a zenekar kapcsán. Néhány éve kitalálták a srácok, hogy a Vörös az ég alja című dalukkal indítanak minden bulit. Innen üzenem nekik, hogy ezen ne változtassanak, mert tökéletes nyitódal. Következett a zúzda az Üzenem anyádnak című dallal, aztán a többi megasláger, a Forog a kerék, az Örvényes, közönségénekeltetéssel, meg persze egy rakás új dal. Az Ezen a nyáron egyszerű motívumaival, a szülőváros előtt tisztelgő Veszprém r'n'r City, melyben Gotthard Ádám, a The Company zenekar tagja vendégeskedett, és a már említett Csillagos című dal is elhangzott. Nem maradt ki a repertoárból a zenekar egyik, a kezdetektől fogva meghatározó himnusza, a Jó reggelt. A dal kellős közepén Gergely spontán indíttatástól vezérelve teljes csendet varázsolt a koncertteremben. Annál nagyobbat durrant utána a refrén. Kompakt, dinamikában gazdag, színes-szagos repertoárt hallhattam, profin előadva. Repül az idő, ha boldog az ember, mondják. Egyszer csak véget ért a koncert, de hogy egy kertévés, bulvármagazinos fordulattal éljek, "nem úgy". Némi kurválkodás után, ezalatt a visszázást értem ugyebár, jött egy háromszámos ráadás, benne a Penge című dal Prodigy-s átirata. Ezt kimondottan szeretem. A Hollywoodoo hiba nélküli koncerttel ajándékozta meg a jelenlévő mintegy 300 rajongót. Számomra, hogy úgy mondjam, az ejakuláció előtti utolsó pillanatban ért véget a hangverseny, így még felaljzva fordultam ismét a bárpult felé. Pótolnom kellett ugyanis a koncert során elvesztett folyadékmennyiséget. Részemről ez a december 28-i Hollywoodoo-buli felkúszott a 2014-es koncertlista élére. A következőre is elmegyek, és ezt vehetitek fenyegetésnek is.

Rögtön másnap felkerült a netre ez a koncertről összevágott videó. A hangulat átjön belőle, a kizárólag lassított felvételek ellenére.

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!  

A REGGAE STEADY SKA oldala idén is versenyt hirdetett az év albuma kategóriában. Ráadásul ez amolyan szavazós verseny, úgy tűnik, arrafelé még hisznek a nép hangjának. Volt már itt magyar siker, hiszen 2012-ben ezen a versenyen a PASO és a Lovemonster nyert, majdnem 300 szavazatnyi előnnyel megelőzve a második helyezettet. A listára idén felkerült a Mighty Fishers friss albuma, a Soul Garden is. Ráadásul nem is áll rosszul, pedig van jelölt elég.

Azonban a csúcson csak egy hely van, és az oda való felkapaszkodáshoz nem árt némi összefogás. 

És erre idén is van esély, hiszen a halászok az előkelő második hely környékén vannak jelenleg. A pozíció megtartásához, illetve az előbbre jutáshoz viszont kicsit 'oda kéne tegyük' magunk. Sajnos, a voksoláshoz a Reggae Steady Ska honlapon létrehozott felhasználói fiók szükséges. Ez azonban teljesen egyszerű, csak egy email meg egy felhasználó név/jelszó kombináció kell, nem muszáj több adatot megadni.

Ha még nincs profilod, irány a honlap: http://reggae-steady-ska.com/ 
Katt a jobb hasábban a Create an Account gombra.

Ha már regisztráltál, szavazás és lista itt: http://reggae-steady-ska.com/vote-album-year-2014/

A szavazás 2015. január 7-én, szerdán magyar idő szerint éjfélkor zárul.

Gyertek, fogjunk össze, segítsünk magunkon! És ne csak akkor tedd, ha a műfaj elkötelezett rajongója vagy! A Mighty Fishers is megtenné ugyanezt, ha a te kedvenc műfajodban volna szavazás, ebben biztos vagyok.

Sok idő nincs, szóval osszátok, ajánljátok, toborozzatok! És legfőképp:

SZAVAZZATOK! 

És ha már ott jártok, a BEST DEBUT kategóriában is ott van a Mighty Fishers, tehát ott is szavazhattok egyet!

A hangulathoz ide biggyesztek egy videót a csapattól. Ez ugyan nem része a fenti albumnak, viszont - tekintve hogy épp esik a hó, miközben ezt írom - sokkal időszerűbb. És kellően bolond is. Valamint van benne sok Mikulás sapka.

Mighty Fishers és Ladánybene 27, Hankó István Művészeti Központ, 2014.12.30.

A tegnapi koncert egészen érdekes élmény volt. A gyömrői Hankó István Művészeti Központba szólt az invitálás. A buli ráadásul ingyenes volt, és nem is kevés fellépővel, tehát mindenképp érdekesnek tűnt. Igaz, ez nem szigorúan klub, pláne nem kocsma, de a fellépők, a Mighty Fishers és a Ladánybene 27 miatt nyilván kihagyhatatlan volt. Előzetesen a helyről nekem egyszerre ugrott be Vonnegut (a Mildred Barry Művészeti Központ, igen...) és a régi vállalati ünnepségek, bár az persze látható volt a neten, hogy ez bizony nem egy lepukkadt művelődési ház lesz.

Hát, nem is az volt...

A hely gyakorlatilag egy igazi színház. A koncert pedig a színház nagytermében volt. Ami a szokásos klubkoncertek helyszíneihez, a bulinegyed kocsmáihoz képest sokkal inkább fesztivál méretű színpadot és nézőteret jelentett. A színházteremben rendes karzat is volt, döbbenetes mennyiségű lámpa meg reflektor, hatalmas belmagasság és rengeteg nehéz színházi függöny. A színpadon egyszerre elfért a két fellépő (vagy 15 zenész!) összes hangszere, két komplett dobmotyó, három szintetizátor... és még simán le lehetett volna játszani egy gyors tengómeccset is. De volt más is. A büfében 150 Ft volt egy pohár kóla (kocsival mentem), és a többi ár is ilyen közért árszinten mozgott. A ruhatár persze ingyenes. Nagyon fura volt az egész, nem akart összeállni. Bár azt kiszúrtam, hogy a Művészeti Központ aulájában amolyan fa- és gyökérábrázolások díszítik a falakat, van egy szép nagy, gyökeres fát formázó fém plasztika is a falon, tehát lehet, hogy véletlenül valami titkos reggae-szabadkőműves központba jutottam el. Így már érthetőbbek lennének a körülmények.

No, de jöjjön a koncert! A Mighty kezdett, (CéAnne, persze) és hozták a megszokott, különleges hangulatú koncertjüket. Számomra amúgy a Mighty Fishers a klubkoncertek, és általában az élőzene mellett szóló legjobb példa. Van tőlük CD itthon, meg mindenféle letöltött zene is. Azonban szinte soha nem hallgatom a felvételeiket, maximum egy-egy számot. (Miközben az LB27 egyik lemeze három hete folyamatosan szól a kocsiban.) Tetszik amit csinálnak, de huzamosabban hallgatni itthon, mondjuk háttérzeneként, nem vagyok képes. Ugyanakkor élőben, koncerten döbbenetesen bejön ugyanaz a zene. Már azért ismerem is számaikat, az első taktusokból tudom mi következik, kis túlzással dúdolom is magamban, és nagyon-nagyon jó. De nálam csak élőben van ilyen hatása. Szóval, többek között ezért is kell koncertre járni mindenkinek.

Karácsonyos pulóver, csak mondom...

A koncerten elzenélték a repertoár jó részét, jó hangulatú, bár az elején kicsit steril közönségű koncert volt. Apropó, közönség! A címbeli 'céges szilveszter' innen jött főképp. A koncert elején abszolút vegyes, amolyan családos, középkorú (meg idősebb) közönség volt, talán fiatal volt a legkevesebb. Ahogy láttam volt elég sok rokon és családtag is. Ráadásul a nézőtéren körben voltak asztalok terítőkkel és rengeteg székkel, tehát tényleg ezt az 'üzemi mulatság' jelleget hozta. Közben azonban folyamatosan érkeztek a rajongók, fiatalok, végre néhány dreadlock is feltűnt. CéAnne meg azért próbálta csábítani a népet a színpad elé. A koncert vége már jobban hozta a bulizós klubkoncert jelleget. Összességében abszolút jó hangulatú koncert volt, kívülről úgy látszik, ez most egy valóban jól összeállt és összeforrott csapat, meglátjuk mekkorára nőnek. 

Aztán jött a fő produkció, a Ladánybene 27. Őket ugye mindenki ismeri. MiksaMan-t látva egészen átértékelődik az emberben az összes korábbi koncertélménye. Én mostanában elég sok fiatal, amolyan feltörekvő bandát láttam, és a legtöbbször azt éreztem, hogy ezek a srácok milyen jók, és mennyire profik.

Aztán most kijön a színpadra egy ilyen 'Nagy Öreg' mint MiksaMan, az LB frontembere, és pusztán a személyiségével helyrerak mindent. Nem ugrál (annyit) nem csinál semmi különlegeset, egyszerűen csak ott van. És tarol. Döbbenet, na! Profizmus és rutin a köbön. A koncert persze frenetikus volt. Egyrészt ugye egy 9 tagú csapat azért elég sok hangszert meg tud szólaltatni, és én, mint már többször írtam, az igazi hangszerek nagy kedvelője vagyok. Másrészt a hangszeres tudásuk, az egész show kiforrottsága is nagyon ott volt. Zenészek a javából.

Az eredeti tracklist 15 vegyes korú számot tartalmazott, legtöbbet talán az idei, 'Offenzíva' albumról, a záró dal viszont az ikonikus 'Kell egy ház' volt. Ez alatt mutatták be a csapattagokat is. Aztán persze jött még jó néhány dal, mert eddigre igazi, 100-120 fős táncos közönség gyűlt a színpad elé, ők már valódi rajongók voltak. 

Én, mint LB27 koncerten régen nem járt látogató, aki viszont a felvételeiket CD-ken hallgatom, nagyokat csodálkoztam egy-egy régebbi dal hangzásán. Néha máshogy szólt, mint az általam ismert felvételek. De ez inkább plusz és előny volt, azt gondolom. Volt hogy csak az ének elindulásakor döbbentem rá, hogy melyik dal is szól. De mindegyik nagyon jó volt. A közönséggel való kapcsolatról szólni sem érdemes, egyrészt írtam, hogy MiksaMan mennyire profi, nyilván ebben is az, másrészt a közönség is nagyon lelkes volt. Így aztán a ráadás is volt vagy 3-4 szám hosszú, közben némi jókívánságokat meg útmutatást is kaptunk a következő évre. De szó esett arról is, hogy 2015-ben lesz a 20. évfordulója az első, a zenekarnak később komoly lökést és hajtóerőt adó jamaicai utazásuknak. 

Összességében ez egy nagyon jól sikerült este volt, a klubkoncert blogon megemlítettek közül mindenképp az egyik legjobb koncert. A hely elsőre meglepő volta ellenére nagyon is profi volt, a csapatok meg minden kritikán felül állnak.

És még nem is volt vége... mert volt ám afterparty is, ahol Selecta Áfonya (rasztaműhely) szolgáltatta a zenét és CéAnne (bizony!) élőben énekelt hozzá. Ez egész érdekes élmény volt, sajnos mindenféle hazajutási megfontolás miatt csak az első néhány számot hallottam, nem tudtam végig maradni. (Ez az afterpartyk nagy hátránya, túl későn kezdődnek...) Amúgy viszont továbbra is azt gondolom, hogyha nyerek a lottón, és lesz egy zenekiadóm rögtön csinálni kéne CéAnne-nek egy amolyan igazi, erősen soul beütésű albumot, amin persze volna reggae is, meg mindenféle más. Azt még ki kell találni, hogyan terjesszük a lemezt, mert ugyan nem hiszek abban, hogy a CD ma már nem kell senkinek, de a hagyományos terjesztési szisztémáknak mára bealkonyult, váltani kéne. A könyvkiadóktól viszont lehetne tanulni. Talán jövőre (vagyis holnap...) végre veszek is egy lottót.

Miután idén már nem lesz több írásunk, mindenkinek kívánunk boldog új évet, tartsatok velünk jövőre is.  

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!