REBOOT! Egy előbb elköltözött, majd teljesen abbamaradt koncertblog újraindul. Vagy ki tudja...

Hangosabbak bennünk a hangok...

2014/12/30. - írta: Gyökösi Attila

Headstock és Kozmosz, Gozsdu Manó klub, 2014.12.29.

Végre eljutottam egy olyan koncertre is, ahol pontosan lehetett tudni mire számíthatok. A Kozmosz egyik nagy kedvencem, egyrészt nyilván a punk-rock zenéjük miatt is, de persze legfőképp a dalaik szövege miatt. És itt nem is csak az erősen ellenzéki politikai töltetre gondolok, hanem magára a szöveg minőségére, a rímekre, szócsavarásokra, az egész verselet briliáns megalkotására.

Mint ebből a rövid bevezetőből látható, ez egy abszolút hűvös és elfogulatlan beszámoló lesz. Kezdjük is. Az előzenekar a Headstock nevezetű banda volt. Igazából nem sokat (ez persze szépítés, valójában semmit...) nem tudtam róluk korábban.

kozmosz1.jpg

A koncert előtt azért megnéztem pár videót. A csapat egész jól működött a színpadon. Megvolt bennük a stílus megkövetelte energia. A közönség viszont ekkor még csak gyülekezett, és jó szokás szerint üres volt a színpad előtti rész. A frontember hívta is előre a népet, de az első dalok alatt nem sok sikerrel, a harmadik dal környékén meg is kérdezte, hányan vannak a közönség soraiban, akik hallottak már róluk? Sok kéz nem emelkedett a magasba. Volt viszont egy igazi törzsrajongóluk (barát/rokon is lehetett épp) aki nagyon lelkesen mozgott a dalokra, sőt a szövegüket is a bandával énekelte. Lesz persze idővel biztos több ilyen is, mert az öttagú csapat tényleg jól játszik, ez a punk-rock stílus jól passzol hozzájuk. A dalaikból párat meg lehet találni a youtube-ra feltöltve, érdemes lehet megkeresni és meghallgatni. Jók, de az a véleményem, hogy kellene még nekik egy-két nagyon 'fülbemászó' dal, olyan, ami aztán ott motoszkál az ember fejében napok múltán is. Nyilván lesz is ilyen, mert az alapok megvannak hozzá.

Aztán egy elég hosszú szünet után, ami alatt gyakorlatilag meg is telt a ház, jött az este fő produkciója, a Kozmosz. Elvileg arra készültem, hogy majd valami igazán jópofa lelkendezős posztot írok róluk, de most mégsem akarózik semmi ilyen alakulni. Nem a csapaton meg a produkción múlott, inkább a klasszikus 'teljesüljön minden vágyad' -féle átokról van szó. A banda pontosan hozta amit vártam és vártunk tőlük, lejátszottak minden korábbi és ismert slágert. (Ez azért is jó, mert ahogy mondták, rövidesen elkészül a nagylemezük, és azon már más jellegű számok lesznek, tehát a későbbi koncerteken már nem minden régi szám fog előkerülni.) És ha az ember pont azt kapja, mint amit várt, akkor ugye olyan nagy meglepetésről nem lehet beszélni.

kozmosz3.jpg

A közönség baromi lelkes volt, táncoltak, ugráltak, csápoltak, ha kellett bemutattak. (Ugye ez egy rendszerkritikus csapat, meglehetősen szókimondó, hatalom és elitellenes szövegekkel.) A kapcsolat folyamatos volt a zenekar és a közönség között, de ez ennyire lelkes közönségnél, akik álmukból felkeltve is fújják a dalok szövegeit, nem meglepő. És hát persze a politika... A csapat már többször nyilatkozta, hogy ők nem ellenzéki, és nem politikai zenekar, egyszerűen csak gondolkoznak és megírják amit látnak. De szerintem a sikerük mindenképp ennek a nézőpontnak is köszönhető, és ezt gondolom tudják Ők is. A koncerten mindenesetre ott volt a mikrofonállványon egy nemzetiszín sál, és az induláskor egy nemzeti melegítő is előkerült. Azt meg majd meglátjuk, hogyha egyszer leállnak a politikai/ellenzéki témák megéneklésével, akkor vajon meg tudják-e őrizni a rajongóikat. Igazából nyilván kevés olyan forradalmár van a történelemben, akik már ovis korukban is annak készültek, inkább belesodródtak a dologba. És szerintem a Kozmosz pont ugyanilyen helyzetben van. 

De ami a lényeg: Ez egy rettentő pörgős és nagyon jó hangulatú koncert lett, igazán olyan mint amit vártam is egy ilyen jellegű zenekartól. Aki nem látta még őket élőben, ha módja lesz, mindenképp nézze meg valahol. Ilyen teltházas koncertet a GMK-ban még nem is láttam, gyakorlatilag nem lehetett közlekedni a koncert közben, és nem csak nézték a népek, hanem szinte mindenki mozgott, táncolt, ugrált, dalolt. Bár az együttes dalai önmagukban is fantasztikusak, és még a 'betűs/szöveges' videóik is nagyon jók, azért élőben, ilyen közönséggel egész más látni őket.

Valamit tudnak a srácok... 

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall! 

Szólj hozzá!

Hegedűk, fuvolák, dudák...

2014/12/29. - írta: Gyökösi Attila

Colleen, The Scarlet, LochNesz, G3, 2014.12.28.

Az ír zenéről nekem is pont annyi ugrik be, mint legtöbbünknek. Kicsit keverednek is talán a nagyjából arról a tájékról származó dolgok, szóval beugrik a hegedű, meg a fuvola, meg a skót duda (skót?) meg a sok zöld domb sok birkával, meg a whiskey és a sör, meg a bányászok, Flatley és Dropkick Murphys… mondjuk. Esetleg még manók meg tündérek. És ezek összevisszaságuk ellenére egyáltalán nem kellemetlen képek. Így aztán, amikor a The Scarlet frontembere rám írt, hogy igazán ellátogathatnék a G3-ba egy összevont ír előszilveszterre, rögtön igent mondtam. Bár azt gondoltam, hogy manók és tündérek nemigen lesznek, de a többire azért volt némi esély.

El is mentem, kivételesen nem egyedül, hanem egy barátommal. Ez azért fontos, mert ebben az írásban az Ő véleményét is megemlítem néhol, ugyanis pont az ellentéte volt többnyire az enyémnek. Ebből is látszik, micsoda szubjektív megítélésű dolog a zene. A beállás utolsó perceire értünk oda. Eddigre kiderült, hogy egyeztetés ide-oda, én bizony semmilyen listán nem vagyok rajta, így megvásároltam az idei év első fizetős klubkoncert belépőjét. (De  így legalább tudom, hogy 600 Ft volt a beugró, ami egy három fellépős monstre bulira nagyon-nagyon kedvező ár.) Szóval a beállás utolsó számai tartalmaztak némi ismerős hegedű és fuvola futamot, amiből lehetett sejteni, hogy nem lesz ez rossz buli.

A program a Colleen csapatával indult. Róluk a FB. oldaluk alapján azt lehet tudni, hogy "a tradícionális ír dallamvilágot elegyítik a modern popzenei irányzatokkal. Az eredmény egy teljesen egyedi, hol táncra perdítő, hol magával ragadóan elbűvölő zenei világ lett, az élőzene pótolhatatlan energiájával. A fellépéseket az ír zene életvidám hangulata jellemzi". És ez pontos is. Valóban váltakoztak a nagyon hagyományos, autentikusnak tűnő dallamok és dalok a jóval modernebb számokkal. A koncertjük vagy 60-70 néző előtt indult, de a bárpult felől folyamatosan jöttek befelé a népek, úgyhogy a koncert végére szerintem bő félház lehetett már. A közönség tudta mire jött, táncoltak meg ugráltak, bár visszagondolva, azért látszott, hogy nem ez a csapat a fő produkció. (Itt szúrom be barátom megállapítását, aki szerint messze a Colleen volt a legjobb fellépője az estének, majd később kitérek még arra, hogy miért is.)

irszil1.jpg

A csapat felállása dob, gitárok, hegedű és fuvola volt, épp úgy, mint az utánuk következő The Scarlet esetében. A két banda közti váltás kicsit hosszúra nyúlt, és ahogy néztem nem technikai okokból. Fura is volt, mert a Colleen koncert végére azért beindult a közönség, aztán a leállás/váltás alatt szépen szétszéledt.  Végül csak előjöttek a The Scarlet tagjai is. A FB. oldalukon szintén találunk mindenféle ravasz műfaji meghatározást: "Klasszikus folkpunk összekeverve punkrockos és hardrockos elemekkel illetve az ír kocsmás-keltás-kalózos témákkal." Na. Hát ebből valóban minden világos lehet rögtön… Amúgy viszont a két csapat nagyon is hasonló zenét csinál, de a második fellépő valóban keményebb, rockosabb és a legtöbbször tempósabb dalokat nyom. De a különbség nem csak itt érhető tetten, hanem a frontemberek között is. A Colleen sokkal egységesebb csapatnak tűnik, együtt vannak a színpadon, és körülbelül ugyanúgy teszik a dolguk. Ezzel szemben a Scarlet inkább tűnik több szólózenész együttes produkciójának, ahol azért mindenki megtartja a saját szokásait és egyéniségét. A zenekar frontembere, Fekete-Szűcs Dániel nagyon erős, nagyon jelen van a színpadon, abszolút uralja és vezeti a show-t. Dolgoztatja, énekelteti, mozgatja a közönséget, és tényleg mindent belead.

És bevallom, nekem ez tetszik. Egy frontembernek szerintem pont ez a dolga. (Az említett különbség a barátom véleményével pont itt volt, ő épp a harmonikusabb színpadi jelenlét miatt találta jobbnak a Colleent.)

irszil2.jpg

A közönség ekkor volt a csúcson, úgy tűnt, hogy legtöbben a második fellépő miatt jöttek. Alighanem jó sok sör elfogyott az este, mindenesetre Dánielnek nem okozott gondot a közönség mozgatása, vették a lapot. És közben is locsolták a sört. Szóval valóban amolyan írkocsmás kezdett lenni a hangulat, bár a G3 abszolút steril és modern környezetet biztosít, nem az a ’hangulatkeltő’ hely. (Technikailag viszont jól van kialakítva, a hangosítás és a világítás is jó benyomást tett.)  A Scarletet többször is visszatapsolták, ha a közönségen múlik, még most is ott játszanak. Mint mondtam már, a két csapat felállása igen hasonló, mindkettőben ott volt a hegedű és a fuvola is. Amelyek szerintem igen szexi hangszerek. Bár lehet, hogy az sem mindegy ki játszik rajtuk. Mindenesetre üdítő látvány volt a négy leányzó, különösen, hogy tényleg jól játszottak, és úgy tűnt élvezik is. Mindenképpen több női csapattag kéne mindenhová…

Az újabb váltás után jött az este utolsó fellépője, a LochNesz. Akik aztán igazán valódi kelta kocsmapunkot nyomatnak. Nekem persze rögtön a Dropkick Murphys (meg a The Rumjacks)  ugrott be róluk. Itt sajnos a koncert kezdetekor egy darab nőszemély sem volt a csapatban, viszont végre előkerült egy igazi duda, majd egy bendzsó is. Szoknyás csapattag ugyan volt (Murányi István – ő játszott az említett két hangszeren is) de az amolyan skótszoknya volt, trendi meg minden, de azért a Scarletben játszó hegedűs leányzó (Mészáros Dominika) szoknyája (ruha volt igazából) jobban bejött. (Khm... ha manók nem is voltak, legalább tündérfélék igen...)

irszil3.jpg

Szóval a LochNesz  fellépésére kicsit megfogyatkozott a közönség (volt vagy este 11 óra is már) viszont aki maradt, az valóban hardcore sörlocsoló és táncot ropó nép volt, egy kocsma méretű helyen döbbenetes bulit csináltak volna. Sajnos a G3 ekkor már kicsit nagynak tűnt, bár ez lehet hogy csak engem zavart, miután én kivételesen kocsival mentem, és ezért sörmentesen kellett végighallgatnom az estét. Ezt mondjuk mindenképp meg kell majd ismételni egyszer autó nélkül is, esetleg kiderül hogy tudok mindenféle ír táncokat is, szerintem ilyen talpalávaló és elegendő sör esetén menni fog. A LochNesz tagjai nagyon érzik ezt a stílust, és valóban megtévesztően ír módon nyomják, ha véletlenül beléjük futnék valami szigetországi kocsmában simán elhinném hogy ők a helyi kemény legények. A zenéjük hasonló, és mégis nagyon más, mint az első két fellépőé, az énekes frontember és a bandatagok is egész más típust mutatnak, mint az előttük lévők, már csak a kinézetük és a stílusuk miatt is simán beleférnének valami Guy Richie filmbe.

Mindenesetre a három csapat tényleg fergeteges bulit csinált. Épp annyi tradicionális elem és hangzás volt a fellépésükben hogy előhozza a bevezetőben említett mindenféle emléket meg érzést, és épp annyi modernebb hangzás, hogy azért ne érezzük magunkat egy ír skanzenben. Megérte a belépőt mindenképp. Azt viszont egyre kevésbé értem, hogyan lehetnek olyan emberek, akik egy-egy zenei stílus mellett törnek lándzsát, és nem is hajlandóak tudomást venni másról. Pedig a mai este is arra volt példa, mennyi, de tényleg mennyi jó zene van a világban. Kár volna kihagyni bármit is belőlük…

Ui: bocsánat a képek mindent alulmúló minőségéért, küzdöttem a technikával, és alulmaradtam. De dolgozom a problémán...

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall! 

Szólj hozzá!

A koncertszervezők titkos élete

2014/12/23. - írta: Gyökösi Attila

Ígértem, hogy a koncertbeszámolókon kívül a klubok kulisszái mögé is belesünk egy-egy poszt erejéig. Végül is a háttérmunka mindig érdekes, és sokan talán nem is gondolnák, hogy egy viszonylag kis klub esetén is mennyien dolgoznak egy-egy koncert létrejöttén és lebonyolításán. A mai posztunk a koncertszervezés néhány érdekesebb momentumát járja körbe. A kályha, ahonnan elindulunk, megint csak a Gozsdu Manó klub lesz, jelen poszt elkészítésében az ottani koncertszervező, Benedetti Péter segítségére és szakértelmére támaszkodtam. Péter régi motoros, igen nagy tapasztalattal rendelkezik, és mint látni fogjuk ezen a helyen a megfelelő háttér és támogatás is rendelkezésére áll. Az alább következők így elsősorban a GMK-ban tapasztaltakat tükrözik. (Be kell valljam, nekem egyre szimpatikusabb a klub, de azért igyekszem majd visszafogni magam.)

prog1.jpg

A munka célja, a közönség. Mint már több koncertbeszámolóban írtam, a színpad előtti rész általában üres, ha ott is sokan vannak (mint a képen), akkor már tele is van a hely.

Az olvasók számára aligha újdonság, hogy a koncerteknek helyet adó klubok fő bevételi forrása a vendéglátásból származik. A koncertek és a fellépők - bármily lehangoló is ez esetleg egy zenerajongó számára - igazából arra szolgálnak, hogy minél népesebb közönséget vonzanak a helyre, akik aztán ott fogyasztanak. Igaz, a koncertek közönsége a klubok többségében belépőt is fizet, azonban ez az összeg általában el is megy a fellépők gázsijára és a koncertekhez kapcsolódó többi kiadásra, például a koncert miatt ott lévő hangtechnikus vagy épp a biztonsági emberek fizetésére, és akkor a koncertek rendezéséhez szükséges beruházások megtérüléséről még nem is beszéltünk.

A közönségre tehát szükség van. A hosszú távra tervező klubok bizony oda kell figyeljenek a produkciók kiválasztásnál, hogy az adott este legalább egy fellépője kellően ismert, megfelelő törzsközönséggel bíró legyen. A fentiek alapján a 'megfelelő' persze azt jelenti, hogy kellő vásárlóerővel bírjon, és lehetőleg ne egy sörrel húzza ki az estét... De nem csak ezért fontosak a nevesebb fellépők, hanem azért is, mert az adott klub presztízsét emeli, ha időnként valóban jó nevű, ismert előadók is megfordulnak a színpadán. Ez eddig rendben is van. Erre való a koncertszervező. De mi kell ahhoz, hogy a megfelelő fellépőket megtalálja, és mi kell ahhoz, hogy a megtalált zenészeknek is megérje a fellépés? Nézzük az alapoktól:

Azt tudjuk, hogy a profizmust általában mindenki szereti. Ez esetben is igaz ez, egy koncert minden résztvevője a zenésztől a közönségig értékeli, ha azt látja, hogy fontosnak tartják, és igyekeznek a kedvükben járni. Ebben pedig a GMK igen ügyes. Mint Péter elmondta, a kezdetektől fogva a hely imázsának céltudatos kialakítása volt a fő szempont, egyfajta kultikus helyet kívántak létrehozni. Olyat, amelyik állandó minőséget képvisel az egyébként igen gyorsan változó klubéletben. A fejlett klubkultúrával rendelkező külföldi nagyvárosban mindenhol vannak ilyen helyek. Mindig vannak új klubok, amelyek felfutó szakaszukban járnak, éppen divatosak, és vannak már lefelé tartó látogatottságú helyek, de szinte mindig van egy-egy olyan, ami évek vagy akár évtizedek óta stabilan megvan. Ezek azok a klubok, ahol átgondoltan, hosszú távra terveztek.  

Ennek a tartós sikernek a kialakítása persze sokrétű munkát igényel. Azt saját vállalkozásaimból is tudom, hogy milyen fontos egy hely 'brendelésekor' az egységes arculat kialakítása, és az arculati elemek tudatos használata a kezdetektől. Különösen, ha bevallottan hosszú távra tervez valaki. Ez hasonló munkát és átgondoltságot kíván, mint egy árucikk, egy kézzel fogható termék ismertté tétele. Az adott klub nevét, az ott rendezett programokat 'be kell vinni' a köztudatba, ismertté tenni minél szélesebb körben. Megfelelő munkát viszont csak szakemberekkel lehet végezni, ezt tudják itt is, tehát a programokért felelős Péter, vagy épp a profi hangtechnikus István mellett van például grafikusuk, aki az események jellegzetes, a GMK-ra jellemző plakátjait, vagy épp a szintén meghatározó belső dekorációkat tervezi, de van sajtósuk is, aki a médiákban való rendszeres és egységes megjelenéseket tartja kézben. Gyakorlatilag úgy működik az egész klub, mint egy komoly cég igazgatótanácsa, heti rendszerességű munkamegbeszélésekkel, hosszú távra előre tervezve, és folyamatos fejlesztésekkel, amiben az olyan apróságok, mint egy új hangsugárzó felszerelése a lenti bárpult fölé (hogy a sörre várva se kelljen kimaradni a koncertből) vagy épp a lépcsők megfelelő dekorálása ugyanúgy fontos, mint az, hogy egy sikeres együttest mikor hívjanak legközelebb. De figyelnek a stíluselemekre, a klub belső kialakítására, ha a pultosok tapasztalata szerint valami célszerűtlenül van kialakítva (annak a sarokasztalnak már harmadszor mennek neki a héten), azonnal megváltoztatják, de ugyanez igaz mondjuk a közönség tájékoztatására is (folyton a vécét keresik, tegyünk már ki egy világító táblát), vagy hogy megfelelően kialakított ruhatár vagy dohányzó hely legyen például. Szintén nagyon odafigyelnek a személyzetre, a vendégekkel való kommunikációjukra. Kívülállóként azt láttam, hogy bizony itt a tulajdonosok pontosan érzik, hogy mit jelent a profizmus, megtalálták és megtalálják ehhez a megfelelő embereket, vélhetően meg is fizetik őket - különben nyilván nem lennének ilyen lelkesek - és aztán hallgatnak is rájuk. És a dolog működik! (Nem a poszthoz tartozik, de annyi jó lehetőségekkel rendelkező céget ismerek, ahol pont ez a mentalitás hiányzik, tehát hogy a profi eredmények bizony kellő befektetést igényelnek. Jó emberek jól megfizetve képesek akár csodát is tenni. Amúgy csak szenvedés van. De bocsánat, elkalandoztam...)

prog2.jpg

A GMK jellegzetes programtáblája, ugyanilyen stílusban készül minden dekoráció a klubban.

Arról már írtam a korábban, hogy a klub kialakításakor nagyon komoly hangsúlyt kapott a megfelelő minőségű koncerttér létrehozása. Mind a hangtechnika, mind a helység akusztikája komoly beruházással került kialakításra. Épp így a közönség igényeire is odafigyeltek, a szellőztetés, a hűtés/fűtés nem csak az előírások miatt lett kialakítva, hanem valóban kényelmi és komfort igényeket is szolgál.

Szintén odafigyeltek a zenészek kényelmére is, így lett kialakítva a backstage. A backstage ugyebár a zenészeknek fenntartott, szeparált pihenő és felkészülőhely. Legalábbis ennek kéne lennie. Nyilván fellépője és bulija válogatja, de a zenészek többsége szeret mentálisan is rákészülni a koncertre, és persze átöltözni, netán rendbe szedni a hangszereit. A koncert alatt is jó tudniuk, hogy a cuccok biztonságban vannak. Koncert után pedig nyilván szintén jó, ha van egy helység, ahova az izzadt/fáradt zenészek vissza tudnak vonulni szusszanni egyet. A GMK-ban közvetlenül a színpadról nyíló backstage helység van, ahol még dohányzásra kijelölt (nyitott tetejű) rész is található. És persze kanapék, asztalok, fogasok, elég hely a hangszerek táskáinak tárolásához, sőt, még ásványvízzel folyamatosan feltöltött hűtőszekrény is. Ez bizony nagy jó pont a klubnak, különösen ha tisztában vagyunk a ténnyel, hogy sajnos sok klubban csak egy paravánnal elválasztott sarok, vagy épp egy udvarra nyíló sufni kamra tölti be ezt a szerepet.

Szóval ott tartunk, hogy van egy klubunk, ahol megfelelő a hozzáállás, nem szükséges nyűgnek tekintik a koncerteket, és ezt érzik a fellépők is, a közönség is.

De ez még mindig csak az alap. A koncertszervező dolga igazából az, hogy naprakész legyen a hazai (és nemzetközi) zenei életből, tudja hogy ki kicsoda, sőt, minden számára fontos információnak is a birtokában legyen, tehát hogy az adott banda mekkora és milyen rajongótáborral rendelkezik, milyen előélete van, milyen viszonyban van más zenészekkel, kikkel szeret együtt fellépni, milyen összefonódások lehetnek, például, hogy a tagok játszanak-e más csapatokban is. Ebben persze sokat segít a komoly rutinon és kapcsolati rendszeren túl ma már a facebook is. Ezt sok koncertszervező tudja a városban. (Annál is inkább, mert mostanra ez bizony komoly szakterület lett, a koncert- és programszervezéssel, vagy elegánsabban a 'zenei menedzsment' képzéssel több szervezet is foglalkozik már nálunk is.) Az már viszont tényleg változó, hogy ebből a szakmai tudásból és tapasztalatból merre kezdenek építkezni, az adott klubba milyen jellegű zenekarokat hívnak. Vannak tematizált klubok, ezek igyekeznek egy-egy stílus vagy irányzat törzshelyévé fejlődni, vannak olyanok, ahol inkább a vendégek oldaláról közelítik meg a kérdést, mondjuk a szolidabb egyetemisták, vagy épp a tehetősebb budai rétegek igényei alapján igyekeznek összeállítani a repertoárt. Számít persze a környék is, ahol a klub működik, és persze a méret is, hiszen egy kis klubba nem lehet túl nagy rajongói táborral rendelkező csapatokat hívni. Itt tehát már a klub nyújtotta lehetőségek és adottságok is sokat számítanak.

Péter és a GMK tarsolyában azonban van még pár trükk ezeken kívül is. Ami ezek közül engem leginkább meglepett, az a következő volt:

A GMK-ban nincs fixen, előre kialkudott gázsi a fellépők részére, a költségek fedezését a nézők száma határozza meg. Azt, hogy az adott eseményre mennyibe kerüljön egy belépő, megint csak a koncertszervező kell eldöntse. Nyilván itt is szükség van tapasztalatra, és az adott zenekar rajongóinak ismeretére. Mindenesetre ez a konstrukció rengeteg, korábban bennem már megfogalmazódott kérdésre választ ad! Először is, ha az együttes mégsem tud kellő számú rajongót behozni a koncertre, akkor azt nem csak a klub szenvedi meg. És persze ez arra is nagyon jó, hogy a fellépőket ösztönözze a saját rajongóik mozgósítására is, így már érthető, hogy mondjuk a GMK-s fellépők miért olyan aktívak a facebookon is. Apróság, de ez a módszer remek a fellépők ingyen bevitt vendégei számának kordában tartására is, ha a fellépő a fizetővendégek után kapja a gázsit, nyilván nem fogja a szomszéd két éve nem látott keresztfiát is ingyen bevinni. És hogy ebbe a számukra is kockázatot jelentő konstrukcióba miért mennek bele az együttesek? A fentiek jelentik a magyarázatot. A fellépők és a közönségük számára biztosított körülmények, és a klub már most is meglévő imázsa a válasz. Ráadásul ez a konstrukció felfelé is nyitott, tehát ha a buli nagyon jól sikerül, akkor nyilván a zenekar is többet kereshet, mint amennyi egy fix gázsi lett volna. És a GMK azért kiveszi a részét az adott esemény népszerűsítéséből, a koncertekre létrehozott facebook eventekre minden esetben fizetnek (szponzorált megjelenés), és a már említett grafikus és sajtós is segít a programok népszerűsítésében.

Ettől még persze néha megesik, hogy egy-egy produkció mégsem sikerül, nem jön össze a várt közönség és bevétel. Sok előre nem látható dolog jöhet közbe, akár olyan banális esetek is, mint hogy este hét körül vihar kerekedik, és a közönség inkább otthon marad. Rákérdeztem arra hogy mi történik ha a másik véglet jön be? Vagyis milyen sűrűn lehet ugyanazt a fellépőt elhívni? Ha mondjuk egy koncert nagyon jól sikerül, és a fellépő jönne akár már két-három hét múlva megint, akkor mi van? Péter tapasztalata szerint minimum 3 hónap elteltével célszerű ugyanazt a fellépőt újra elhívni. Ráadásul nem is csak ez számít, hanem az is, hogy egy városban se legyen túl sűrűn látható ugyanaz a csapat, itt a havi egy fellépés a célszerű, ha nem akarják, hogy a közönség rájuk unjon. Tehát a koncertszervező nem csak arra kell figyeljen, hogy a saját klubjában mikor lépett fel utoljára a kérdéses produkció, hanem arra is, hogy más klubokban mikor játszott utoljára. És bizony volt már olyan, hogy egy előre lekötött fellépést elhalasztottak, mert a fellépő közben elfogadott egy hirtelen beesett, a lekötötthöz időpontban túl közeli felkérést. És a GMK úgy gondolta, hogy így már nem biztos hogy érdemes megrendezni a bulit.

Mint látjuk, a koncertszervező élete igazán sokrétű. Ráadásul vannak olyanok, akik a klubos munka mellett a másik oldalon is tevékenykednek. Vagyis zenekarokat is menedzselnek, tehát más klubokkal is kapcsolatba kerülnek. Péter is ismeri ezt az oldalt is, és ez a rutin persze segít a felmerülő problémák megoldásában.  

Összefoglalva: egy koncertszervezőnek tehát ismernie kell a zenekarokat, a rajongóikat, naprakésznek kell lennie a zenei irányzatokból, trendekből, követnie kell az új tehetségeket. Ismernie kell az adott város klubéletét, figyelnie kell, hol mi történik. Nyilván fontos a megfelelő kapcsolati háló, bármilyen egyeztetés, program ütközés, vagy más felmerült probléma esetén legyen kit felhívnia. Természetesen pontosan tisztában kell legyen a saját klubjának lehetőségeivel is. Szükséges némi emberismeret, és jó adag marketingtudás is. Szintén jó, ha van némi hajlam a precizitásra, hiszen itt akár hónapokkal előre kell gondolkozni, programokat lekötni. Ha mindez megvan, és a saját klubjánál is támogatják, felkészült és lelkes gárdát kap maga mögé, akkor a siker aligha maradhat el.

És ha a fentiek alapján azt gondoljátok, hogy koncertszervezőnek lenni bizony jó móka, akkor igazatok van. Persze rocksztárnak lenni még mindig izgalmasabb, de azért ha a gyereketek koncertszervező lenne, ne tartsátok vissza...

Szólj hozzá!

Karácsony, lánykérés, rockzene

2014/12/20. - írta: Gyökösi Attila

Summer Freeze és Ozone Mama, Gozsdu Manó klub, 2014 12.19.

Elöljáróban pár mondat: Aki esetleg beleolvasott a korábbi posztjaimba, láthatta, hogy én nemigen szeretek rosszat írni egy csapatról sem. Egyszerűen azért, mert ezek az együttesek beleteszik a koncertjeikbe a szívük-lelkük, létrehoznak valamit, amiben benne vannak ők maguk, az elképzelésük a világról, és persze nyilván egy csomó gyakorlás és munka is, és nem hiszem, hogy ezt jogom lenne csak úgy rossznak minősíteni, még akkor sem, ha épp nekem nem tetszik a produkció. Hiszen én nem vagyok képzett zenekritikus, milyen jogon szólnám én le az énekes orgánumát vagy épp a gitáros által használt torzító hangját. Itt a klubkoncert blogon ráadásul mindenféle általam még nem ismert banda koncertjére is eljutok, tehát igenis megeshet, hogy olyanba botlok, ami bizony nagyon nem az én világom. De ettől még másnak tetszhet az előadás.

Viszont zenész ismerősökkel beszélgetve erről most már több helyről is hallottam, hogy ettől nem kell félni, igenis az adott koncert egy 'termék', aminek az a célja hogy a nézőt szórakoztassa. És a nézők sem zenei szakemberek, semmivel sem képzettebbek zenei téren mint én. Mégis van és lehet véleményük az előadásról. Vagyis nyugodtan írjam meg, ha valami nem tetszik. Hát, akkor ezentúl megírom. A legegyszerűbb egyébként valószínűleg az lesz, ha annyit írok, megvenném-e az adott banda lemezét. Lesznek fokozatok a 'feltétlenül' kategóriától a 'semmi esetre sem' kategóriáig. Majd kialakul.

E kis kitérő után nézzük a 19.-i koncertet.

ozon5.jpg

Az estét az Summer Freeze kezdte. A csapat 2008-óta létezik, de ennek ellenére túl sok mindent nem lehet találni róluk a neten. A zene amit csinálnak nem kifejezetten az én stílusom, bár egy-egy szám azért megmozgatta a lábam. Energikus, néhol rockos zene, nekem azonban többször is beugrott a koncert közben a 'pszichedelikus' jelző is. Az biztos, hogy érzelmekről és hangulatokról szól a legtöbb szám, és kiemelt hangsúlyt helyeznek a szövegre és a mondanivalóra. Bő félház előtt játszottak, és voltak rajongók is, szóval volt némi mozgás is a színpad előtt.

De volt ám más is... a koncert közepe felé előkerült egy tortácska, merthogy valakinek szülinapja volt. Ez a valaki a zenekar frontemberének barátnője volt. Akinek aztán gyorsan meg is lett kérve a keze, rendesen, kis dobozkába helyezett gyűrűvel. Bizony. Nem tudom, mennyire volt tudható és előre tervezett az esemény, az öröm és a meglepetés igazinak és spontánnak tűnt, voltak barátnők meg könnyek, meg minden ami ilyenkor szokás...

ozon3.jpg

szerelem... bocs a sötét képért, de nem illett volna belevakuzni az érzelmekbe...

Apropó, ha már szóba jöttek a barátnők! Roppant vegyes összetételű közönség volt ám, ennyire vegyeset itt még nem is láttam. Voltak húszas-harmincas lányok és fiúk persze, de voltak 40+-os hölgyek is, sőt, még ősz hajú, idős házaspár is (bár ők nyilván rokonok lehettek). De voltak a hátukon 'Geronimo' colort viselő motorosféle népek, és borotvált/piercinges punk jellegűbb arcok is. Szóval igen tarka közönség jött össze.

Ez utóbbiak amúgy már a második csapat, az Ozone Mama koncertje miatt jöhettek. Ez bizony igazi rockot nyomó banda. Nem ma kezdték, és ismertek is az ilyen zenékre fogékony rajongók körében. A honlapjuk szerint „az Ozone Mama dinamikus és könnyen befogadható rockzenét játszik. Remek dalaik modern felfogásban adják vissza a késő hatvanas, kora hetvenes évek zenei- és érzésvilágát. Zenéjük egyedi, energikus, hazai és nemzetközi elismerést egyaránt kivívó, színpadi produkciójuk pedig az átlagból kiemelkedően látványos. "Hangos", valamint akusztikus műsorukkal egyaránt tökéletesen illeszkednek a fesztiválok, klubok és rendezvények line-up-jába.” És ez bizony így is van. A banda frontembere Székely Márton, aki tényleg hozza a néhány évtizeddel korábbi bandák klasszikus frontember figuráját, kellően intenzív és magával ragadó. Nem mellesleg mind a négy tag kellően stílusos, a gitáros Gábor András-ról nekem folyamatosan az ugrott be, hogy Ő bizony a fiatal Gandalf, még mielőtt megszürkült volna a haja és a szakálla. 

ozon6.jpg

És hangosak is voltak, erre mondjuk fel is készített Isti, a GMK technikusa, aki mikor meglátott megkérdezte, tudom-e hogy mire jöttem, és előre szólt, hogy ez a csapat bizony lehalkíthatatlan...

Maga a zene nagyon rendben volt, ez megint szubjektív megjegyzés, de számomra valahogy ez a jellegű zene és színpadi produkció jelenti a rockzenét. A banda nyomta is a soundot, ahogy a csövön kifért, Gandalf rázta a haját, és a háta mögött is gitározott. Márton tényleg hozta a profi frontember imidzst, nekem többször is Jim Morrison ugrott be róla, a színpadi 'jelenléte' miatt. Az egész igen intenzív élmény volt. A karácsonyra is történt némi utalás, egyrészt a frontember néha dobált a nép közé némi szaloncukrot, másrészt csak itt, csak most eljátszottak egy karácsonyi számot, amelynek gerincét a 'Last Christmas' című ikonikus nóta adta. Bizony az, attól a négybetűs csapattól. Rockverzióban, Márton orgánumával. Megismételhetetlen produkció volt, az bizonyos. (Na, ezt a számot például megvenném stúdióverzióban CD-n, és hallgatnám is!)

ozon1.jpg

Gandalf hangol, Morrison cukrot oszt...

A nép is vevő volt a produkcióra, mozogtak, táncoltak, és ha kellett elkapdosták a szaloncukrokat. És végül is nem volt hallgathatatlanul hangos sem, bár azért ez a csapat alighanem nagyobb és nyitottabb helyre való. 

És akkor egy gyors összefoglaló: az Ozone Mama lemezét biztos megvenném, sőt, rendszeresen hallgatnám is a kocsiban. A Summer Freeze lemezét már kevésbé, de ez teljesen szubjektív vélemény, azt javaslom senki ne hallgasson rám, hanem menjen, és a saját füle után ítéljen. A klubkoncertek hangulatát úgysem pótolja semmilyen poszt és leírás...

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!

Szólj hozzá!

Szóljon!

2014/12/09. - írta: Gyökösi Attila

Egy korábbi posztban már említettem, hogy írnék pár szót a klubkoncertek hangosításával kapcsolatban. Gondolhatnók, hogy mi olyan különleges ebben, hiszen itt is csak mikrofonokra, erősítőkre, hangszórókra, no meg egy keverőpultra van szükség, mint bármilyen más koncerten.  És ez még akár igaz is lehet, legalábbis részben. De messze nem teljesen, és épp ez az érdekes része a dolognak.

tech_013_1.jpg

Az itt leírt gondolatok persze nem mind a saját kútfőmből származnak, a klubkoncertek hangosításáról nagyon sok érdekeset tudtam meg a Gozsdu Manó klub (GMK) hangosításáért felelős kollégájától, Kozma Istvántól. (István története, hogy hogyan is talált a szakmájára, és mennyi különböző, hangosítással, hangtechnikával kapcsolatos tapasztalata van már, külön megtöltene néhány posztot, talán még sor is kerül rá.)

Mint tapasztaltam, a GMK-ban a szigorúan vett beállás ritkán több 20-30 percnél egy zenekar esetén. Beállásnak azt a tevékenységet nevezik, amíg a színpadon elhelyezett, bemikrofonozott és bekábelezett hangszerekből felhangzó első hangtól eljutunk az előadásra kész beállított hangzásig. A gyors beállás általában feltételezi, hogy gyakorlott és tapasztalt a hangtechnikus, de sokat számít az is, mennyire profi a zenekar, mennyire tudja elmondani, mit is szeretne. És - mint látni fogjuk - fontos az is, mennyire képesek alkalmazkodni egy kisebb helység kívánalmaihoz.

ttech_047.jpg

Szóval nézzük, miből lehet ’főzni’ egy ilyen koncerten.  A cél ugyebár az, hogy lehetőleg a terem (nézőtér) minden pontján egységes, a zenekar minden hangszerét és énekhangját optimális arányban tartalmazó hangot halljunk. Ráadásul lehetőleg úgy, hogy az adott együttesre jellemző hangszín, keverés valósuljon meg. És ez bizony nem egyszerű.

Adva van először is egy helység, ahol a koncert lesz. Ez ritkán ideális méretű és alaprajzú, a klubok jó része más funkcióra épült épületekben üzemel. A GMK koncertjeit egy, a Gozsdu Udvar 1901 évi építésekor készült, hosszúkás téglafalú pincében tartják. Ez persze a lehetőségekhez méreten ki lett ’bélelve’ a szükséges hangelnyelő anyagokkal.

A klubkoncertek többnyire viszonylag kis helységekben zajlanak, legalábbis egy 150-200 főt befogadó terem bizony nem túl nagy. Ami azt jelenti, hogy bizonyos hangszerek (például egy dob) akár erősítés nélkül is képesek hangjukkal megfelelően betölteni a teret, némelyik saját erősítőládával rendelkező hangszer (jellemzően ilyenek az erősítőt használó elektromos gitárok) még akár túl hangos is lehet, míg mások - például mondjuk egy finomabb, halkabb orgánummal rendelkező énekesnő - viszont komoly erősítést igényelnek.

ttech_042.jpg

A hangosításnál gyakorlatilag szinte mindent mikrofonokkal oldanak meg. Ezekkel veszik körbe a dobos felszerelését, és az énekesektől a fúvósokig majd minden hangot mikrofonokkal továbbítanak. Számomra meglepő volt, hogy a gitárok erősítőinek jelét mikrofonokon keresztül juttatják el a keverőpultba. Korábban azt gondoltam, hogy egy eleve elektronikus jelet nyilván kábelen (vonaljelként), közvetlenül a hangszerből vezetnek tovább. Azonban, mint megtudtam, a gitárosok nem véletlenül választják azt az erősítőt, amit használnak, ennek a hangját, hangszínét, egyedi jellegét szokták/szerették meg, és ez szükséges is ahhoz, hogy a már említett, az adott együttesre jellemző hangzást kapja a közönség. Igen ám, de több gitárerősítő (különösen a klasszikus, elektroncsöves konstrukciók) hangzásának jót tesz, ha megfelelően ki van vezérelve. Ezért némely gitárosok szeretik jól feltekerni a hangerőt - őket nem zavarja, úgyis füldugót használnak. Vagyis rögtön ott vagyunk a már említett problémánál, hogy egy viszonylag kis helység színpadán álló, jó hangosan szóló gitárerősítő bizony már önmagában is hangos, nem hogy erősítésre nincs szükség a teljes hangképben való elhelyezéséhez, de néha még halkítani is kéne rajta. Amire persze nemigen van mód.

A hangtechnikus annyit tehet, hogy a nem elég erős jelekhez (mint a gyenge hangú énekes, vagy egy akusztikus gitár) tartozó potmétereket feljebb tolja, az eleve túl hangos hangszerekét pedig alig mozdítja meg. (Ez rögtön választ ad arra a kérdésemre is, miért van ilyen sok vacak hangminőségű koncertfelvétel a youtube-on. Egyszerűen a keverőpult kimenő jele nem tartalmazza minden hangszer optimális mértékben összekevert hangját, - szemben egy stúdióban található keverő kimenetével -, hanem az adott koncertklub számára, az adott viszonyok között szükséges hangot rakja össze. Csak ott élvezhető és csak akkor.)

De nem csak ez a probléma. A jobb klubokban jó minőségű kábeleket, mikrofonokat és általában jó minőségű elemekből felépített hangrendszert használnak. Ezek pedig a hibákat is jobban kiemelik. Hogy mire gondolok? A fellépők (különösen a kezdőbb, még nem igazán tőkeerős zenekarok) által használt saját elektronikák, gitárerősítők, gitártorzítók, effektpadok bizony sokszor nem kellő minőségűek. A megszokott, otthoni 'próbateremben' elmegy a hangjuk, de egy jó minőségű hangrendszer már kiemeli az esetleges problémákat. Ez lehet akár valamilyen elektronikus zörej vagy búgás, de lehet épp egy kontakthiba által okozott pattogás vagy más zavaró jel is. A zenészek általában ragaszkodnak a megszokott felszerelésükhöz, nem biztos, hogy hallgatnak egy számukra ismeretlen hangtechnikus véleményére, aki pedig adott esetben már több száz vagy akár több ezer rendezvényt csinált végig, tehát pontosan be tudja határolni, mi okozza a gondot.  

aaa.jpg

Ilyenkor szükség lehet a meggyőzés és a bizalomépítés képességére is, hiszen ha valami nem úgy szól ahogy a hallgatók elvárják, akkor az bizony a klub renoméját fogja rontani.  A dolog pikantériája az, hogy ha végre minden összeáll, és tényleg jól szól a koncert, akkor másnap azt mesélik majd a rajongók egymásnak, hogy milyen jól szólt a kedvenc zenekaruk tegnap. Arról, hogy ezt a hangzást ki is hozta össze, nemigen fog szó esni.

A GMK-ban amúgy a pesti hasonló méretű klubok közül az egyik legnívósabb hangosítás található. Ráadásul elég jól fel is készültek, például elegendő kapacitással rendelkeznek akár két teljes dobfelszerelés párhuzamos bemikrofonozásához is. (Igaz, kevés csapat használ két dobfelszerelést, de ez a lehetőség például csökkentheti két egymás után következő fellépő produkciója közötti váltás idejét.) Aki élő koncertre indul, eleve nem egy stúdióban kikevert és masterezett CD hangzására számít. A hangulat és az élőzene varázsa ami ilyenkor inkább fontos. Mindazonáltal jó tudni, hogy vannak klubok, ahol azért a hangosítás és a hangtechnika nem másodlagos, és bár nem úgy szól mint az otthoni felvételünkön megszokhattuk, de egyáltalán nem rosszabbul, egyszerűen csak máshogy…

Érdemes kipróbálni.

2 komment

Indie, underground, télapó

2014/12/06. - írta: Gyökösi Attila

Amber Smith, Gozsdu Mano klub, 2014 12. 05

Néha van úgy, hogy máshova érkezünk, mint ahova indultunk. Ma épp ilyen nap volt. Ez a poszt nem is erről az együttesről és nem is erről a klubról kéne szóljon. Eredetileg a Pozitív évzáró bulijára indultunk a Kuplungba. Mert egyrészt kíváncsi voltam, milyen bulit nyomnak jó közönség előtt, másrészt elég sok zenészvendéget is hívtak, tehát alighanem sor került némi, nem mindennap hallható közös zenélésre is.

Azonban elég korán beértünk a városba, és gondoltam, megmutatom a lányomnak, milyen is egy becuccolás és beállás a GMK-ban. (Náluk ez minden esetben 18.00-kor kezdődik.)

amber5.jpg

Így is lett, aztán a beállás - és néhány dal meghallgatása - után oda nyilatkozott a lányom, hogy akkor az Amber Smith koncertre ugye visszajövünk?

Visszamentünk. Így viszont a Kuplung-beli buli kimaradt.

Mielőtt jobban belemennénk az Amber Smith koncert leírásába, még egy dolog van... Ugye a GMK-ban általában két előadó is van egy este. Most sem volt ez másképp, az Amber Smith előtt játszott a THe pUnch együttes is. Hogy most miért hagyom mégis ki az ő produkciójukat? Kicsit talán szubjektív amit írok, de én egyszerűen nem éreztem egy kategóriának a két csapatot. A THe pUnch öt éve alakult, az Amber Smith majd 15 éves - igaz, messze nem folyamatos, és persze időnként tagcserékkel járó - múltra tekint vissza, és ezen az estén a GMK-ban egyszerűen sokkal, de sokkal profibb produkciót és előadást csináltak. Ráadásul a közönség is abszolút az ő közönségük volt, bár már a THe pUnch koncert végén is sokan voltak, de számomra nagyon úgy tűnt, hogy bizony szinte mindenki a másodikként fellépő csapat miatt érkezett.

Szóval, ezért szólok inkább arról.

Az együttes és főképp a frontember Poniklo Imre (nyilván az igen komoly külföldi koncert- és zeneipari tapasztalatnak is köszönhetően) valóban vérprofi előadók. Külön kiemelném viszont a dobos Bátor Bencét, aki egyszerűen lenyűgöző volt a dobok mögött. A dobok színpadra állításakor meg a beállás alatt is feltűnt, hogy milyen aprólékosan keresgéli a dobállványok megfelelő helyét, fél centiket állítgatta hogy kézre essenek. Aztán a koncerten kiderült, hogy ennek volt is értelme, Bence döbbenetesen jól teszi a dolgát, és - bármilyen furcsa is ezt így leírni - de nagyon jó nézni a produkció közben, egyszerűen sugárzik róla a profizmus, meg valamiféle abszolút jogos önbizalom is. Jó, na!

amber4.jpg

A koncert tartalmazott régi és új dalokat egyaránt. Felcsendült néhány régi, kedvelt slágerük, mint például a Hello Sun vagy a Select All, de voltak új szerzemények is a készülő lemezről. A közönség vevő volt mindenre, igazából tényleg úgy látszott, hozták magukkal a rajongóikat, szinte bármit játszhattak volna, a közönség szerette. A poszt végén lesz egy tracklist féleség.

A zene maga amolyan indie rock, ami állítólag valamelyest alternatív műfajnak számít. Klasszikus felállású, dobra, gitárra, énekre épülő műfaj, ahol a gitár általában meghatározó. Ez esetben is így volt, de ha nekem egyetlen szóval kéne jellemezni a koncertet, akkor az biztos nem az 'alternatív' vagy az 'underground' volna, hanem a 'profi'. Szóval, kategória-besorolások ide-oda, ez bizony amolyan igazi rockzene volt megint csak, és abból is a jobbik fajta.

A számok sodró lendületűek, tempósak, tökéletesen alkalmasak a színpad előtti közönség megmozgatására. A koncert tempója jól lett összerakva, nem volt megtorpanás a lendületben. Az egész koncert egyébként ékes bizonyítéka volt annak, hogy egy klubkoncerten mennyire nagy szerepe van a jó közönségnek, mennyi pluszt tud adni a produkcióhoz, ha láthatóan lelkes nézők vannak a színpad előtt. A számok hangszerelése, a megszólalás minősége is korrekt volt. Poniklo Imre énekhangja tökéletesen illik a dalok jellegéhez, és a színpadi jelenléte is abszolút rendben van. A közönséggel is tartotta a kapcsolatot, bár nem olyan intenzíven mint pár általam korábban látott előadó, igaz, itt erre annyira nem is volt szükség hiszen mint írtam ez a közönség tudta, mire jön, nem kellett nagyon noszogatni őket.

amber2.jpg

Mindenképp lendületes és jó este volt, a klubkoncertek jobbik oldalát lehetett megtapasztalni. A következő Amber Smith koncertre mindenki menjen el, aki tegnap nem volt ott. És persze azok is, akik ott voltak.

Ja, és hogy hogyan jön a címbe a télapó? Az úgy volt, hogy a koncert tegnap, december 5.-én volt. És az Andrássy útról a Gozsdu felé sétálva, igencsak télapós hangulat volt mindenhol, millió gyerek, mindenféle céges meg áruházi télapók, gesztenyesütödék, borforralók. (Az Andrássy út meg amúgy is nagyon ünnepi ilyenkor.) Sőt, a Gozsdu Manó klub mellett is egy szabadtéri színpad volt felállítva, ahol gondolom korábban szintén télapós műsor lehetett, meg lesz is egész hétvégén. Szóval, amolyan télapós hangulatba került az erre fogékony koncertlátogató hamar. És persze mindenféle kis vásárok is vannak mindenfelé, ahol amúgy szintén lehet zenébe botlani, például ebbe a duóba, akik a Madách téren játszottak, szerintem nagyon jól.

amber0.jpg

Érdemes ilyenkor a városban bóklászni, különösen, hogy még azért igazán hideg sincs.

És végül a tracklist. A GMK-ban az Amber Smith által játszott számok valahogy így követték egymást:

  • The Day After
  • Another Way
  • Square
  • Hold on
  • Bourbon
  • Hello Sun
  • Barking
  • Same Old
  • Time
  • Select All
  • Batman

 

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!

Szólj hozzá!

Rock és szöveg.

2014/12/05. - írta: Gyökösi Attila

Nils és Jurij, Gozsdu Manó klub, 2014 12. 04.

Arról már született több poszt itt, milyen az, ha jó a zenekar és jó a közönség. Arról is, milyen, ha jó a zenekar, de nincs közönség. A mai írás viszont - ha nem vigyázok - arról fog szólni, milyen az, ha jó a zenekar, de nagyon fáradt a poszt írója... Épp ezért ez most egy rövid beszámoló lesz csak. 

Az úgy történt, hogy a mai kiruccanásom fő célja egy hangtechnikai (nagyon-) gyorstalpaló elvégzése volt. A Gozsdu Manó klub koncerthangosításáért felelő Kozma Istvánnal beszéltünk meg egy találkozót, hogy kicsit beavasson a klubkoncertek hangosításának világába, megismertessen a nehézségekkel, a lehetséges hibákkal, és persze az alkalmazott megoldásokkal. Ez meglehetősen jól is sikerült, és bár volt elképzelésem egy pincéből alakított hosszúkás terem hangosításának nehézségeiről, mégis sok új információt is megtudtam a témáról. Erről a jövő hét elejére születni is fog itt egy-két poszt.

nils0.jpg

Hanem, ha már ott voltam, persze meghallgattam a mai két előadót is. Elsőként a Nils lépett fel, majd utána Jurij. Mindkét csapat érdekes zenét csinál, amelyet szerintem nem túl nagy bátorság egyszerűen rockzenének nevezni. De lássuk kicsit részletesebben:

nils2.jpg

A Nils a Wikipédia szerint egy magyar alternatív rockegyüttes. Azt is írják, a zenekar szöveg-centrikus, modern alternatív rockzenét játszik, melyben a pozitív értelemben vett popzenétől (?) a drum'n'bass-ig felfedezhetőek stílusjegyek, hatások, egyedi, sajátos értelmezésben visszaadva.

No. Hát ez a hallottak alapján akár igaz is lehet, bár az ilyen lexikon szerű kategorizálás mindig nyűgös. A banda meglehetősen kisszámú közönség előtt kezdett játszani, persze tudjuk, csütörtök van, és azért a terem hátsó részében voltak, csak előre nem jutott ember megint. A kezdés elég tempós volt, sőt a folytatás is. Hallgatható, nem túl bonyolított zene, néha egész jó szövegekkel. Közben azért lassan gyűlt a nép is. Megjegyzem, a hallgatható minősítés abszolút nem pejoratív részemről, a Nils rockzenéje nagyon rendben van. A szövegeik kapcsán eszembe is jutott a koncert közben, hogy az utóbbi időben mennyi magyar csapatot hallgattam, akik saját szerzeményeiket játszották, és bizony igen sok tényleg jó dalszöveget írtak maguknak. Szóval nem halt meg a költészet, csak átalakult. De ne kalandozzunk el... A koncert menetrendje is jól lett összerakva, a hangulat jó tempóban emelkedett, feltűnő megtorpanás sem volt benne. A dalokat először hallottam, de igazából azért folyamatosan járt az ütemükre a lábam. A játszott számok listája a poszt végén olvasható.

A rövid összegzés az lehet, hogy a Nils igen korrekt koncertet adott, a hangulattal sem volt baj, ha a közönség nagyobb számban van jelen, megint kétséges lehetne, hogy a két mai együttes közül melyik is volt a fő produkció. Az mondjuk szemet szúrt, hogy a közönség - legalábbis az aktívabb, mozgós-táncolós része - főképp lányokból állt. (Rockzenésznek kellett volna menjek. De mindegy már...) 

A gyors helycsere után (erre is visszatérek majd a jövő heti hangtechnikás írásokban) a második fellépő a 2001-ben alakult, nyíregyházi illetőségű Jurij volt. Ők a saját bevallásuk szerint 'szocrock'-ot játszanak. (Komolyan, annyira mókásak a műfaji besorolások manapság...)

jurij1.jpg

Az ő koncertjük már jó félházzal indult, és folyamatosan jöttek is újabb nézők. Az első két szám volt talán bemelegítés, aztán már működött a buli. Az szinte minden e blogon megírt koncertbeszámolóban elhangzik, hogy az énekes megpróbálja a színpad elé csalogatni a közönséget. Ez most is így volt, azonban azt most láttam először, hogy ha ez szép szóval nem akar működni, akkor az énekes fogja magát, leugrik a színpadról (közben a banda játszotta tovább az aktuális dalt) és saját kezével tolja előre a színpad elé a közönséget. Amelyik ezek után - talán a meglepetéstől - ott is ragadt, a koncert végéig. A terem közepe persze így kiürült (onnan tolódott előre a nép) aztán a hátsó harmad, meg a terem két széle megint tele volt. Táncoltak is sokan, és mindenki mozgott a dalokra. Az általam olvasott korábbi kritikák kiemelték, hogy a Jurij bizony tud olyan igazi, tombolásra-táncra alkalmatos rockzenét játszani. És ez tényleg így is van. Igaz, a – zömében megint csak nőnemű - közönség rajongókból állt, akik bizony kérték és várták a kedvenc számaikat (például az, ahogy láttam igen kedvelt 'Szomszédok' című nótát), de aztán nem is volt gond a megmozgatásukkal. Ugyanakkor volt azért pár kevésbé tempósabb dal is. És ezek kicsit mintha befékezték volna a korábbi tombolósabb zenék hatását. Mindenesetre a koncert jó volt, a közönség és a zenekar kapcsolata működött, a koncert végi visszatapsolás valódi volt, a ráadás számok tényleg közönségigényt elégítettek ki. Ahogy azt a 'Világ tetején' című dalukban hallhatjuk:

Van úgy hogy minden rendben,
Nincs kritikus a tömegben,
Neked táncolnak a lányok,
Egyszer mind megtaláltok,
A világ tetején.

Az már az én bajom, hogy valahogy nekem mégis hiányérzetem volt a koncert végén, igaz, eddigre már nagyon álmos voltam és a derekam is fájt. És az ekkorra megszaporodott közönségtől már leülni sem igen volt hova. Szóval alighanem meg kell majd hallgatni még egyszer a két csapatot, mert ha egyszer jó szövegeik vannak, jól is zenélnek, akkor nem járja, hogy ne ragadjon magával a koncertjük. Különösen, hogy mindkét zenekar esetében ott motoszkált a fejemben, hogy mennyire 'igazi' zenekarok is ezek. Klasszikus felállás, dob, gitárok, ének (jó, a Nilsben billentyűs is van). Semmi extra, semmi trükk. Csak néhány hangszer, ének és zene. Vajon nem épp erről szól a rock?

Nils tracklist:

  • Itt a lift
  • Ott a pont
  • Diszkómarci
  • Maradéktalan
  • Sohanem
  • Nyisd ki
  • Nyár volt
  • Léghajó
  • Találkozz
  • Benne vagyok
  • Helló

Jurij tracklist most nincs, majd bepótolom...

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!

Szólj hozzá!

Fotózzunk koncertet?

2014/11/27. - írta: Gyökösi Attila

Szándékaink szerint itt a klubkoncert blogon nem csak koncertbeszámolók lesznek, hanem mindenféle érdekes, vagy legalábbis általunk annak gondolt háttér információ is a klubok életéről, a koncertek háttérmunkáiról, a szervezésről vagy épp (legközelebb) a hangosítás és a technikai háttér működéséről.

konc.jpg

Ezzel szemben jelen posztunk a koncertekhez első pillantásra kevésbé kapcsolódó témát jár körbe, nevesül a fényképezést. Pedig van köze a két dolognak egymáshoz, hiszen a koncert önmagában mulandó élményeket biztosít, hazavinni csak emlékeket és érzéseket tudunk. És persze – különösen a fotós mobiltelefonok megjelenése óta – fényképeket. A telefonok kijelzőin ezek a képek ott a helyszínen általában jól is mutatnak, de otthon, a monitoron megnézve bizony már sokszor siralmas az eredmény.  Még azokban az esetekben is, amikor egyébként ugyanazzal a készülékkel egész korrekt képeket sikerült lőni mondjuk két nappal korábban egy kiránduláson. Különösen elkeserítő tud lenni az eredmény, ha mondjuk az adott koncert facebook oldalán, vagy zenei portálokon később megjelenő profi fotósok által készített képekkel hasonlítjuk össze az általunk készítetteket.

Fussuk gyorsan végig azokat a körülményeket, amelyek egy ilyen esemény fotózását nehezíthetik:

Az első, és legfontosabb mindenképpen a kevés fény. Akármilyen színesnek és csillogónak látjuk is a színpadot és az ott zajló produkciót, a fizika szempontjából bizony sötét van. Vakut persze lehetne használni, de egyrészt ez klubkoncerteken nem annyira szokás, másrészt a kis teljesítményű, beépített vakuk a színpadtól kicsit távolabb állva már nem képesek korrekt megvilágítást produkálni.  Mint látni fogjuk, a megvilágítás problémája önmagában még orvosolható lenne, ha nem volna a másik körülmény, mégpedig az, hogy a színpadon a zenészek mozognak, sokszor igen fürgén.  A billentyűsök billentyűznek, a gitárosok tépik a húrokat, az énekes ugrál. Ez pedig csak növeli a kevés fény által amúgy is meglévő nehézséget. Ha kevés a fény, elvileg több módon tudunk segíteni magunkon:

  • Alapesetben a kevés fényre a hosszabb expozíciós idő lehet a megoldás. (Hiszen ha tovább tart az expozíció, több fény érkezik az érzékelő szenzorra.)  Sajnos azonban a gyors mozgások épp rövid expozíciót kívánnak, hiszen csak így lehet biztosítani, hogy ne mozduljon be a felvétel.
  • Növelhetjük az objektíven átjutó fény mennyiségét a rekesz v. blende legnagyobbra nyitásával. Ennek is van hátránya persze, a mélységélességnek ez nem tesz jót, vagyis a legnagyobbra nyitott blendénél bizony előfordulhat, hogy az énekesre fókuszálva, a mögötte álló gitáros már nem lesz éles a képen.
  • Valamint használhatunk minél nagyobb fényerejű objektívet, hiszen minél nagyobb az objektív fényereje, annál több fényt képes összegyűjteni, ami lehetővé teszi a mostohább fényviszonyok közötti fényképezést is.
  • Bónusz lehetőség még a minél érzékenyebb és nagyobb méretű érzékelő lapkát tartalmazó fényképezőgép beszerzése. Ugyan manapság már a legolcsóbb eszközökön is bámulatos ISO és felbontás értékek szerepelnek, de azért nem árt tudni, hogy a legtöbb esetben szoftveres bűvészkedésről van szó, márpedig ha nincs elegendő fény, akkor nincs elegendő információ, vagyis a mégoly okos szoftver sem tud csodát tenni.

Nos. Ennél jobban igazából nem szeretnék most belemélyedni a fotózás szakmai kérdéseibe, van erről ezer fórum és leírás, ha a fenti dőltbetűs szavakat beírjuk a Google keresőbe, hamar választ találunk minden kérdésünkre.

A konkrét tanácsaink viszont azért összeszedjük:

Mobiltelefonos fényképezés esetén túl sokat nem tudunk tenni. Ezeknél az eszközöknél a hardver mindenképp gyengébb a szükségesnél, azonban sok esetben valóban jól használható szoftveres funkciók vannak. A direkt alacsony megvilágításra szolgáló programok segíthetnek, a színpadról alighanem korrekt totálokat tudunk készíteni, de mondjuk az ugráló gitárosról jó minőségű kép készítésére túl sok esélyünk nem lesz. Néhány telefonnál viszonylag sok manuális (vagy legalább is annak hívott) lehetőségünk van, érdemes próbálkozni, de csodát ne várjunk.

Kompakt vagy bridge fényképezőknél már jobbak az esélyeink. Sajnos az objektívek fényereje ritkán jobb a 2.8-as értéknél, az objektív zoom funkcióját használva ráadásul ez folyamatosan romlik. A blendét módunk van a legnagyobb átmérőre nyitni. Az expozíciós idő ezeknél a gépeknél bőven a megfelelő tartományba állítható, azonban a tapasztalat az, hogy a 2.8-as fényerejű objektívhez nehéz olyan értékeket párosítani, ahol kézből fotózva igazán jó kép készülhet (gyakorlatilag az expozíciós időt nem tudjuk a szükséges mértékben növelni, mert bemozdul a kép, vagy a téma).

Érdemes észben tartanunk, hogy a képet végeredményben elkészítő szenzor adott fizikai érzékenységű. Az érzékenységet jelölő ISO érték ugyan ezeknél a gépeknél már egész hajmeresztő értékekig állítható, de a legtöbb esetben bizony a túl magas érték már zajos képeket eredményez. (Itt ugye megint csak elektronikus/szoftveres trükkökről van szó, és ha nincs elég információ, akkor nincs mit erősíteni, ilyenkor keletkezik a zaj a képen, az elektronika nem létező információból próbál valós képpontokat gyártani, változó sikerrel…)

A harmadik csoport a nagyobb méretű szenzort használó, zömében tükörreflexes gépek köre. (Sokféle szenzorméret szabvány van, ebben a kategóriában a legnagyobb a full-frame szenzor, amelyik a klasszikus, 35mm-es filmkocka méretével egyezik meg.) Ezek a gépek cserélhető objektívesek, tehát mód van megfelelő, mondjuk 1.4 fényerejű objektív használatára, ez ugye eleve sokkal nagyobb mennyiségű fényt jelent a fenti 2.8-as fényerejű kompakt géphez képest. Ráadásul a nagyobb szenzor valójában, fizikailag is érzékenyebb. Mindemellett ezek a gépek az elektronika terén is fejlettebbek.

A rossz hír az, hogy igazán jó koncertfotókat sajnos csak az utolsó csoport eszközeivel lehet készíteni. Ha olyan képre vágyunk, ahol a vadul pengető gitáros homlokán kiütköző izzadtságcseppek is tűélesen láthatóak, akkor bizony ilyen felszereléssel kell kezdeni.

Azonban, ha csak pár képet szeretnénk emlékül, akkor az első két csoportba tartozó eszközök sem használhatatlanok.

  • Ha van módunk, manuálisan próbáljuk a fentiek alapján megtalálni azt az expozíciós idő és blende kombinációt, ahol a lehető legtöbb fényt tudjuk összeszedni, úgy hogy a kép még ne mozduljon be.
  • Jó, ha sikerül kifognunk egy-egy lassabb számot, ahol mondjuk nyugodtabbak az előadók, segíthet, ha sikerül kivárnunk a számok váltása közti részeket, ahol esetleg kicsit több fényt kap a színpad.
  • Felejtsük el az esetleg rendelkezésre álló zoom funkciókat, menjünk közelebb, ha közeli képet akarunk.
  • Jómagam sokszor az autofókusz üzemmódot is át szoktam állítani manuálisra. Alacsony megvilágítás esetén az automata fókuszálás sokszor nem kellően gyors, és közben lekéshetjük az optimális pillanatot.

Nagyjából ennyi, amit röviden el lehet mondani a témáról.  Mint mindenhol, itt is a gyakorlás hozza meg a tudást, járjunk sokat koncertre és fotózzunk sokat, néhány koncert, és sok száz expozíció elteltével elkészül majd az első olyan kép is, ami már egész elfogadható…

9 komment
süti beállítások módosítása