Sonar Bistro és Tai Chi Teacher, Gozsdu Manó klub, 2014 11. 21.

Ma este - miközben magamban a tél feltalálóját szidva ballagtam a Gozsdu felé - azon is jártak a gondolataim, hogy a tegnapi közönséghiányos koncert után esetleg ma is valami hasonló lesz, hiszen ilyen cudar hidegben biztos senki nem megy sehová. Aztán, amikor jó másfél órával a koncert előtt odaértem a Gozsdu Manó klubba, látszott, hogy akkora baj azért már nem lehet.

A teljes zenekari beállás (mindkét csapatra) vagy egy óráig tartott, a GMK-ban, - úgy látom - ennek megadják a módját, nem is igen szokott a koncert közben probléma lenni a hangosítással, bár persze, talán a viszonylag kis színpad miatt is, azért néha egy-egy szám esetén a zenészek kérnek némi finomhangolást. Az bizonyos, korábban nem gondoltam volna, hogy egy, - vélhetően nem optimális akusztikájú - klubban ilyen korrekt minőségű hangot tudnak csinálni. (Erről még lesz is poszt biztosan.)

A beállás végeztével a koncert majdnem a kiirt időben kezdődött. A kezdő csapat a Sonar Bistro volt, amelynek két tagja is ismerős lehet a Mighty Fishers-ből, az egyikük a gitáros Ádám Péter, a másikuk pedig sokunk kedvence, maga CéAnne, vagyis Szélinger Anna. Mondom CéAnne. Ami azt jelenti, hogy körülbelül bármit játszhat a zenekar, én biz elmegyek meghallgatni. De persze a Sonar Bistro nem bármit játszik, hanem igen kellemes dalokat. Ezek a dalok náluk mindenféle 'féllemezeken' vannak tárolva, onnan kerülnek elő a koncertre. Szerencsére erre a koncertre több féllemez is előkerült, így 12 számot hallhattunk. Nagyjából a harmadik számtól indult be a buli, a közönség folyamatosan nőtt, persze szokás szerint a terem hátuljában, majd a közepén. Anna minden számok közti szünetben hívta előre a népet, ezzel számonként egy-egy méter közeledést sikerült is elérni. Azt mondtam már, hogy CéAnne - ha olyan kedve van - milyen született show-woman? Mondtam hát. Pedig milyen jól ki tudnám fejteni most is. Nagyon 'ott van' a színpadon, és a közönséggel is igen jól tudja tartani a kapcsolatot. A vérében van ez az egész, na. 

Szóval, a Sonar Bistro számai igazán jók. A csapat nem új, azonban Anna még csak öt koncert óta énekel a zenekarral.

Megint csak meg kellett állapítsam, hogy az élőzene nagy csoda. A Sonar Bistro itt hallott számaiból volt pár, ami korábban letöltve és meghallgatva elsőre nem fogott meg. Élőben azonban egészen magával tudott ragadni, és nem csak engem, a közönség is vevő volt rájuk, pedig érzésre nem csak rajongók voltak, hanem a zenekarral még csak ismerkedők is. A számok amolyan mondanivalóval rendelkező fajtájúak, jórészt párkapcsolati témákkal, azok teljes spektrumát felölelik. A stílus állítólag elektronikus elemeket is tartalmazó trip-pop, bár én a stílusokkal mostanában eléggé óvatosan bánok, különösen az újabb zenekarok esetében, egyre kevesebb az igazán 'stílustiszta' előadás, ami egyébként szerintem jó dolog.

A zenekar tényleg zenekar, jó zenészekkel, CéAnne meg ugye CéAnne, szóval ez egy igen ígéretes projekt, legközelebb ki ne hagyja senki. Tavasszal elvileg a mindenféle fél és másfél lemezekből összeáll egy egész, azt - már ha kiadják amolyan klasszikus hanghordozón - jól meg kell vegye mindenki. A Sonar Bistro koncert végére egész jó közönség jött össze, sokan is voltak, meg lelkesek is, igazából már csak pár szám kellett volna, és elérik a színpadot. Tisztára mint valami koncerten.

A váltás után jött a következő csapat, a Tai Chi Teacher. Talán nem meglepő, de őket sem hallottam még élőben korábban. A közönség kicsit megfogyatkozott talán, viszont aki maradt, az mind pontosan tudta miért jött, rajongók voltak, több, a zenére táncoló párral és lánycsapattal.

A Tai Chi Teacher érdekes repertoárral rendelkezik. A koncerten elhangoztak régebbi és újabb dalok is, minden albumukról. A 'Neszezen', a 'Lennonádé', a 'Birkaember' és már az utolsó, 'a tavasz 17 pillanata' című albumról is. Merthogy ez valóban egy termékeny csapat, és ráadásul a tematikus albumok jó számokkal vannak megtöltve. Sőt, a számoknak még mondanivalójuk is van, majdnem azt írtam, üzenete. Döbbenet, na! A négytagú zenekar vegyes tempójú dalokat játszik, a stílussal megint bajban vagyok. A koncert vége felé játszott Made in China szám például egy nagyon sodró, lendületes dal. Legyen mondjuk rockzene. Amolyan klasszikus értelemben. (Ja, a facebook oldalukon amúgy 'kolostor-rock' van megadva, meg 'robot-gregorián'. Az utóbbi azért erős, az első az akár jó műfaji besorolás is lehet.)

Szóval ott tartottunk, hogy van egy zenekar, amelyik jó számokat nyom, jó szövegekkel, és lelkes közönségük volt. Akkor hát milyen is lehetett a fellépésük? Bizony, jó volt. Nem variáltak színpadképpel (na jó, színes fények azért voltak), vetített hátterekkel, zászlókkal, csodaelektronikákkal, hanem kiálltak négyen és egy lendületeset zenéltek. A dalok tényleg jók, néha egész komoly mondanivalóval, amely mégis egész komolytalan módon van megszövegezve. Jó, tényleg.

Igazából ez talán a legkomolyabb komolytalan zenekar, amit az utóbbi időben hallottam. Persze ez fordítva is igaz.

Konklúzió? Ez egy jó este volt, amolyan igazi klubkoncertes este. A GMK megint csak ügyesen szedte össze a két csapatot. Egyre inkább úgy érzem, bár nyilván messze nem ismerem még az összes lehetséges pesti koncerthelyszínt, de a kategóriájában (mondjuk 200 fő befogadóképesség) a Gozsdu Manó klub mindenképp az élmezőnyhöz tartozik. Menjetek el és próbáljátok ki.

Tracklist:

Sonar Bistro:

• Helyesbítés
• Időn túl
• Jelbeszéd
• Merülés
• November
• Csendben élek
• Nem baj
• Kétszer
• Vendég
• Ott jártam
• Szisszenet
• Bók

 Tai Chi Teacher: 

• Tiszta Gyapjú
• Te vagy az oka
• Birkaember
• Családállítás
• Hamistudat diszkó
• Tűz, víz, repülő
• Talált fegyver
• Lennon a sarokban
• Jó élet/Tedd be most
• Made in China
• Városi muzsikaszó

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall! 

Pozitív és Re-G, Roham bár, 2014 11. 20.

Nem tudom, illik-e ezzel kezdeni a beszámolót, de hát végül is most ezt érzem a tegnapi este legintenzívebb emlékének. Szóval, koncertet szervezni vélhetően nem egyszerű. Pontosabban nem annyira a koncert a gond, ahhoz végül is csak zenekar kell meg egy hely. Hanem a közönség becsábítása, hát úgy tűnik, az már keményebb dió...

Tegnap a Roham bárban lépett színpadra előbb a Pozitív zenekar, majd a Re-G. A koncert elvileg kilencre volt kiírva, de persze csúszott, mint a legtöbb ilyen esemény. A Roham bár ugyanis egy kortárs irodalmi fesztiválnak adott otthont (ami nem áll távol a hely szellemiségétől, amúgy), ahonnan csak nyolc után kezdtek távozni a résztvevők és a közönség, tehát a hangszerek becuccolása is elhúzódott egy ideig, aztán a beállás is, szóval az első fellépő koncertje végül jóval fél tíz után kezdődött csak. A közönség sajnos nemigen volt nagyobb, mint egy átlagos házibuli tagsága, jó részük ráadásul mindenféle ismerős és barát/barátnő lehetett, bár volt néhány táncolni is hajlandó rajongó is.

A Pozitív zenekar számomra megint csak ismeretlen csapat volt. A zenekar a honlapja szerint a mai felállásában 2011-ben alakult újjá. A zenéjükkel történő első találkozás alapján úgy érzem, ez a Sitgan és Lora hangja által meghatározott csapat - bár kétségtelen, hogy reggae alapokkal dolgozik, és persze vannak igazi reggae számaik is - az általam megszokotthoz képest sokkal kirobbanóbb, tempósabb dalokat nyom. Egyszer-kétszer egy-egy résznél még a rockabilly kifejezés is eszembe jutott a koncert alatt. A poszt végén a tracklistából is látható, hogy saját, magyar nyelvű dalokat játszottak. Ráadásul nem is rossz dalokat, a 'Szívlövés' például igazán jól sikerült szerzemény.

A csapat névválasztása nem véletlen, a dalok jó része pozitív szemléletet sugároz, ami az elementáris előadásmóddal együtt igazi kirobbanó bulizenekarrá teszi - vagyis tehette volna - a csapatot. Itt is érezni lehetett ebből valamennyit, de hát a színpad előtt csápoló és ugráló tömeg bizony hiányzott. A 'Volt már jobb is' című dalukkal kicsit megpróbálták megénekeltetni a közönséget, ez igazából sikerült is, de hát kevesen voltunk. (Itt el is hangzott kicsit maliciózusan, hogy hát igen, volt már jobb is...)

Aztán jött a váltás.

Ami persze azt jelentette, hogy az új csapathoz új hangszerek és új beállás is kellett, ezzel megint elment jó csomó idő. Közben némileg nőtt a közönség száma, de így is eléggé lehangoló lehetett a színpadról nézni a kongó termet, amely a Roham bárban amúgy nem is kicsi, és ez persze ez esetben még fokozta a kongás érzetét. A Re-G hozta a már ismert formáját, a dalok is nagyjából azok voltak, mint a korábbi GMK-s fellépésen. Gábor pont ugyanolyan erővel és szívvel nyomja a dalokat mint korábban, az énekhang is ugyanolyan döbbenetes. És továbbra is sörrel működik. Egyebekben pedig továbbra is zseniális.

Volt azért változás is, a korábban még csak pár szám erejéig, vendégként fellépett Márton Anna itt már mint a zenekar új tagja lett bemutatva. A hanggal ugye nála aztán igazán nincs gond, biztos hogy jó döntés volt őt választani a törzstag Ferenc Kinga mellé.

A Re-G-ről most többet nem is nagyon írnék. Tényleg hasonló volt a műsor a múltkorihoz, persze a Roham színpada nagyobb, így itt sokkal jobban elfért a most már 9 tagú zenekar.

Az igen kisszámú közönség ellenére nagyon korrekten végigcsinálta a műsorát mindkét csapat. Persze profik, meg nyilván tudják, hogy nem azokat a nézőket kell büntetni, akik végül eljöttek, de mégis csodálom és becsülöm, hogy a színpadról lenézve, látván a sajnos igen kisszámú közönséget, különösebb látható 'kedélyromlás' nélkül végig tudják nyomni a bulit.

A klubkoncertek világában vannak ilyen esték is. Az nem vitás, hogy a csütörtök este, és egy épp a 'lélektani hideghatár' alá eső külső hőmérséklet nem tesz jót a koncertlátogatók kimozdulási kedvének. Mindazonáltal kár hogy így alakult, mert a két csapat koncertje bőven megérte a beugró árát, a Roham bár sem megfizethetetlen árú hely, ráadásul meglehetősen tágas is. A bulinegyed szélén, pár lépésre a Kazinczy utcától meg a nyilván most is teljesen tömött Gozsdu udvartól nem hiszem, hogy ne lehetne jobban megtölteni egy ilyen koncertet nézővel. Csak tudniuk kéne róla. Marketing meg reklám, ugye... így meg igazából mindenki rosszul jár valamelyest, a helynek bukta az este, a zenekarok számára is rossz érzés lehet (még ha a pénzük esetleg meg is van) és a közönségnek is, hiszen nyilván kevesebb élményt kapnak, mint egy telt házas 'ereszdelahajam' buli esetében. Aztán persze hogy kinek a dolga egy koncert megtöltése az más kérdés, ha ugyanezek a zenekarok máshol tudnak telt házas bulit csinálni, másrészről ugyanezen a helyen más koncerteseményekre sokan elmennek, akkor nehéz igazságot tenni.

Tényleg kár, mert ezzel a két csapattal, ugyanezen a helyen igazán remek estében lehetett volna része az otthon maradt népeknek. No, majd legközelebb.

Tracklist:

POZITÍV:

• Intro
• Álmodnék még
• Utazás
• Legyen a tiéd
• Szívlövés
• Volt már jobb is
• Bummaye
• Táncolj még
• Arra hajlasz babám
• Költözzetek arrébb
• Respekt+Lájkolod

RE-G

• Intro
• Rat Race
• Message
• No No No
• Concusiusus
• Jah Nuh Dead
• Make It Bun Dem
• Look Pon My Country
• Steamers
• Wintercom
• Jah Works
• Nézz Rám
• Remedition Song
• Bang Bang

A zenéről a legtöbb embernek van valami véleménye. Persze ez sokféle lehet, nyilván van jó csomó fanatikus, egy-egy műfaj, vagy akár csak egy-egy előadó iránt rajongó és vannak elfogadóbb, vagy inkább mondjuk úgy, érdeklődőbb hallgatók is. Szintén sokféle lehet a mód, ahogy hallgatjuk a zenét. Mindannyian tudjuk, hogy a kész albumok, MP3 letöltések egyéni hallgatása mindig kéznél van. Akkor és úgy hallgatjuk amikor akarjuk, nem kell elmenni sehová és nem kell tömegben álldogálni, és persze általában egy stúdióban kikevert felvétel jobb minőségű is, mint egy valódi helyszínen hallgatott élő zene.

Ennek ellenére egy koncertre elmenni bizony jó szórakozás lehet. Ha valaki nem csak magát a zenét, mint steril, kész terméket szereti, hanem érdekli az azt létrehozó folyamat, a hangszerek, a zenészek, a technika vagy épp a közönség, akkor egy koncert hatalmas többletet jelenthet az otthoni zenekonzerv hallgatásnál. Persze az igazi nagy koncertek esetében alig kerülünk közelebb az előadókhoz, mintha a tévében látnánk őket. Ezzel szemben a kis, néhány száz fős klubok esetében valóban testközelből szemlélhetjük a zene születését. Láthatjuk az előadók gesztusait, mimikáját, kicsit beleláthatunk hogyan is jön létre a zene, és hogyan viszonyulnak ők a saját produkciójukhoz. Ez pedig nagyon érdekes lehet. Nem utolsó szempont az sem, hogy ezeken a helyeken valóban szóba elegyedhetünk egy-egy előadóval. Az egész sokkal családiasabb és közelibb esemény, mint egy klasszikus, steril nagyszínpados koncert. Közel kerülhetünk ehhez a világhoz, amelyről otthoni zenehallgatóként igazából nem is tudunk. 

Ki tudja, egy ilyen közvetlen hangulatú klubkoncerten akár későbbi világsztárokat is megismerhetünk...

Ha ráadásul a nyitottabb, érdeklődőbb hallgatók körébe tartozunk, és van kedvünk olyan műfajok és előadók irányába is kirándulást tenni, amelyekről esetleg igazából nem is hallottunk korábban, tényleg különleges és meglepő élményekben lehet részünk. Elcsépelt mondatnak hangzik, de tényleg igaz, hogy az élő előadásnak varázsa van. Számos olyan koncerten jártam már, ahol a fellépő együttes lemezét sosem jutott volna eszembe megvenni, ugyanakkor a koncert mégis abszolút kellemes és pozitív tapasztalatokat hozott, néha magát az együttest is megkedveltem ott annyira, hogy később megvettem a lemezüket. A lényeg, hogy vágjunk bele!

Jelenleg csak a fővárosban van vagy 20-30 olyan klub (az A38-tól a Gozsdu Manón át a Roham bárig), ahol a hét második felében szinte minden nap van valamilyen koncert. Ezeken kívül persze rengeteg kisebb kocsma, szórakozóhely van, ahol esetenként szerveznek koncerteket is. Ha érdekel minket ez a világ, ha érdekel a zene, induljunk el a legközelebbi ilyen hely felé. 

A többi aztán már jön majd magától. Lehet hogy rákattanunk egy stílusra, és az ahhoz kapcsolódó koncerteket fogjuk keresni a továbbiakban, lehet hogy megkedvelünk egy-két helyet, és törzsvendéggé válva az oda látogató együttesek koncertjeire megyünk el. (Hasonlóan, mintha egy bizonyos színházba vennénk bérletet.) Az is lehet, hogy elkezdünk barátkozni valamilyen hangszerrel, mert felébred bennünk a rég elfeledett vágy arra, hogy saját magunk is zenéljünk.

A fontos, hogy ne törődjünk a szontyolodott és egyre hűvösebb őszi-téli időjárással, induljunk el, új élményekre éhesen. Nem fogunk csalódni, az bizonyos.

Marge és Lynd, Gozsdu Manó klub, 2014 11. 14.

Bár a poszt címe lehetne valami most divatos rajzfilm címe is, de valójában nem erről van szó. Ez a két név két formációt takar, amelyek zenei világa között valóban lehet némi hasonlóságot felfedezni, bár közelebbről hallgatva talán a különbségek a feltűnőbbek.  Az bizonyos, hogy többedszer is rácsodálkoztam, a Gozsdu Manó koncertszervezőinek milyen jó szeme és füle van az egy napra összehozott együttesek kiválasztásához.

A koncertet a Lynd kezdte, tehát a hagyományos terminológia szerint azt is lehetne mondani, hogy ők voltak az előzenekar. Pedig nem, de erre még visszatérek.

A 2011 óta létező, Kiszner Linda énekesnő köré szerveződő Lynd érdekes, meglehetősen egyedi stílusú csapat. Saját elmondásuk szerint olyan modern zenét csinálnak, amelyen érződik a múlt esszenciája is. A rendkívül meghatározó énekhangot és az akusztikus hangszereket pedig elektronikával, elektronikus zenei kiegészítéssel is vegyítik. Zenéjük néhol melankolikus, néhol sötétebb világú, számtalan stílusból építkező. Semmiképpen sem az önfeledt tombolásra való, sokkal inkább a nyugalmas elvonulásokhoz, számvetésekhez lehet háttér.

A koncert bő negyedházzal indult. Ráadásul, ahogy mindig, itt is a hátsó teremrészekben csoportosult a nép, a színpad előtt egy lélek sem igen volt. Linda invitálására aztán csak előrébb merészkedtek a nézők. A dalok sorjáztak szépen egymás után, a harmadik dal előtt már Linda is mondta hogy bár ők nem kifejezetten a gyors számaikról ismertek, de látja, hogy a közönséget kicsit be kéne 'izzítani' ezért kicsit pörgősebbre veszik. És ez többé-kevésbé sikerült is. A koncert vége felé már előkerült egy karácsonyi dal is. Játszottak új szerzeményt is, (Only tonight) ami bizony igen jó dalnak sikeredett.

Az bizonyos, hogy Linda hangja nagyon rendben van, és igazából a dalok is. Mondjuk nekem többször eszembe jutott a koncert alatt, hogy ilyen hanggal miért nem jazz-t énekel inkább? (A női vokál köré építkező klasszikus jazz a gyengém, bocsánat.) Persze a mai stílusoknál őrült nagy kavarodás van, akár a Lynd egy-egy dalára is rá lehet fogni, hogy ez ugyebár jazz. Aztán persze utánaolvasva rájöttem, hogy nem véletlenül éreztem én oda (mármint a jazz világába) valónak ezt a hangot. Mint írtam, nem ismertem a csapatot, így persze a dalaikat sem. A koncert után azt kell mondjam, nem kizárt, hogy mondjuk egy albumon megvenném ezeket a számokat, viszont az biztos, hogy csak ritkán, bizonyos - nem feltétlenül a legvidámabb - hangulataimban raknám be a lejátszóba. Azokban az időszakokban viszont nagyon jó volna hallgatni. Érzelmes, kicsit gondolkodós dalok sorjáztak egymás után, igazából mind az énekes hangjára épült, bár a basszus és néha a szóló gitár is meghatározó volt. Számomra azért inkább tűnt amolyan 'Linda és a kisérőzenekara' produkciónak. De rendben volt ez így, és azt hiszem, a koncert végére meggyőzték azokat a nézőket is, akik igazából a második fellépő koncertjére jöttek. Ja! Később érdekes lehet, hogy itt a zenekari felállás szóló- és basszusgitár meg persze dob volt.

A koncert második előadója Marge volt. Ez a csapat Batta Zsuzsanna köré szerveződik, aki élőben pont olyan, mint a netes 'lemezborítókon'. Szőke haj, piros száj, dögös fekete csomagolás. Amolyan végzet asszonya, akinél - ha elég ilyen jellegű, thriller filmet láttál - azért eszedbe jut, vajon nem lapul-e egy véres konyhakés a táskájában... No de elkalandoztam.

Szóval énekelni is tud ám a hölgy. Mire az ő koncertjük kezdődött, azért nagyjából összegyűlt a közönség is, bár messze nem volt tele a GM. Marge munkásságát szintén nem ismertem korábban. Épp ezért a dalokat sem. Az az előző jazz-t említő mondatomból is kiderülhetett, jómagam azért inkább az akusztikus hangszerek híve vagyok, mint a teljesen elektronikus zenéé. Ez a koncert épp azért volt érdekes, mert itt igazából Marge és a 'vokalista' Ulmer Anna hangján és a dobokon kívül majd minden elektronikus alap és zene volt. (egyszer került elő egy bassgitár). És ennek ellenére az egész produkció jól összeállt. A közönség itt is szorult persze némi kapacitálásra, de azért Marge tudott velük kommunikálni. 

És hát bizony, az énekhangra itt sem lehet panasz. Voltak új és korábbi dalok is. Azt azonban tényleg szoknom kell még, hogy egy ilyen koncerten nem zenélő zenészeket lássak, hanem elektronikus eszközöket kapcsolgató és nyomkodó előadókat. A dobos persze megvolt, de igazából minden más hang gépekből jön. A fene. (Tudom hogy nem újdonság ez, nyugi, de akkor is fura.)

Beszéljünk inkább az énekről. A dalok és az egész koncert tükrözte azt, amit az elején az énekesnőről írtam. Néha líraibb, szelídebb dalok, de folyamatosan azt érzed, hogy azért van ott más is a felszín alatt, ami aztán egy-egy dalban, vagy dalrészletben ki is bukkan. Összességében nagyon rendben volt a produkció, csak lehetett volna hosszabb. Itt jön az, amire már utaltam a Lynd kapcsán. Lehet hogy ez csak az én véleményem, de nekem úgy tűnt, a kettős koncert fő produkciója inkább a Lynd volt, annak ellenére, hogy Marge produkciójára sokkal többen voltak kíváncsiak. 

A konklúzió pedig csak annyi megint, hogy klubkoncertre járni nagyon jó mulatság. Remek dolog beszélgetni az előadókkal, megismerni mindenféle új zenét. De a legjobb tényleg a testközeli előadásmód, az apró gesztusok megfigyelésének lehetősége. Ráadásul nem is megfizethetetlen mulatság, hiszen például a Gozsdu Manó klubban egy kettős koncerten általában egy ezres a beugró, ami azért kibírható, és ha nem 15 éves whiskyt iszunk hozzá, az italszámla sem megfizethetetlen.  

The Mighty Fishers és Re-G, Gozsdu Manó klub, 2014 10. 25.

(Ez a poszt még a korábbi blogon jelent meg, onnan másoltam át ide.)

Az úgy van, hogy szinte minden, nálunk kevésbé kedvelt és ismert zenei stílusnak van (vagy volt) egy-egy olyan időszaka, amikor kilép a megszokott rajongói-kedvelői köréből, valahogy hirtelen sokkal többen hallgatják, kicsit mainstream-é válik. Néha egy zenekar, néha csak egy dal, ami kiváltja ezt a népszerűséget. Hallhatjuk a rádiókban, láthatjuk a tévében. Aztán ez az időszak elmúlik, és a stílus visszakerül a saját szubkultúrájába, a saját rajongói körébe. És, ha nem tartozunk az adott stílus fanatikus kedvelői közé, lehet, hogy évekig nem hallunk róla semmit. Esetleg, ha valakivel beszélgetve szóba kerül, hogy volt valamikor valami olyasmi, hogy mondjuk country, vagy épp reggae, akkor csak bólogatunk, hogy igen, bizony-bizony, még emlékszünk is ilyen nótákra, de már egyre kevésbé, hiába, régen volt…

Közben pedig számtalan alternatív, a mienktől kicsit távolabb lévő párhuzamos világban ezek a stílusok továbbra is élnek, fejlődnek, új csapatok és zenekarok kezdik játszani ezeket a zenéket, sőt, ezek a zenekarok koncerteznek, lemezeket adnak ki, (ha nem is itthon...) és úgy általában, nagyon is élő zenészként viselkednek.

Ezen poszt apropóját egy ilyen párhuzamos világ újra felfedezése adta. Youtube böngészés közben ráakadtam CéAnne ( Szélinger Anna ) néhány felvételére, és persze rajta keresztül a The Mighty Fishers banda is képbe került. Ez a rocksteady-t és korai reggae-t játszó csapat tökéletesen példázza a fenti gondolatmenetet. Mert bár tudom, ki volt Bob Marley, és persze én is kapásból dúdolok néhány LB27 slágert, azért arról, hogy ez a műfaj bizony mennyire élő nálunk is, nemigen volt tudomásom.

Most azonban, ha már így alakult, el is mentem a The Mighty Fishers soron következő koncertjére, a Gozsdu Manó Klubba. (Tudjátok, hogy mostanában a 'Walking Dead' sorozatot reklámozó zombikéz formájú söralátétet használnak? Nagyon mókás.) Ráadásul ez a koncert nem is csak az övék volt, hiszen vendégként fellépett a Re-G nevű zenekar is. Róluk sem tudtam túl sokat mostanáig, persze.

A koncertet a Re-G indította. A zenekar 1999-ben alakult, és bizony már van némi múltjuk az itthoni reggae életben. Miután nem ismertem a tagokat, azt sem tudtam, hogy a beállás alatt a színpad előtt jövő menő 'rasztakinézetű' raszta vajon csak egy kellően hangulatba került törzsrajongó-e, vagy a zenekar tartozéka. Hát, mint kiderült, bizony az utóbbi. Nem más ő, mint Pabar "RasTaphant" Gábor, aki az általam látott teljesítmény alapján minimum zseniális. Annyira jól váltogatta a profi showman figuráját a kicsit túlfüvezett rasztáéval, hogy az döbbenet.

És ha mindez nem volna elég, egy csomó különböző hang lakik benne. Teljesen különbözőek. És mindet tudja használni. Nem is értem... Amúgy a műsoruk gyakorlatilag a teljes koncert felét töltötte ki, és meglehetősen változatos dalokat szedtek össze. Például az általam különben is nagyon kedvelt 'MAKE IT BUN DEM' dubstep feldolgozás is elhangzott, de a záró BANG-BANG feldolgozás is döbbenet volt. (Ennek a Nancy Sinatra dalnak van ugyan már reggae feldolgozása, de ez nagyon ott volt!) A koncert közben ráadásul egy-egy dal erejéig fiatal vendég énekesnők is beálltak, igencsak profi orgánummal (ez különösen Márton Anna hangjára igaz, ilyen hang nincs is...). Sajnos a koncertjük alatt alig fél háznyi közönség jött össze, csak a vége felé kezdett gyűlni a nép, és nem is igazán hagyták magukat belevonni a produkcióba, pedig a zenekaron nem múlott. 

Szóval, ez már önmagában megérte volna a beugrót. De eztán jött ugye a fő produkció, A The Mighty Fishers. Ahol rögtön bemutattak két új tagot, ugyanis egyik gitárosuk és a dobosuk is új szerzemény. Ez utóbbi külön élmény volt, de ne rohanjunk ennyire előre...

Szóval a Mighty kiadta végre az első teljes nagylemezét, a Soul Garden-t, de a koncerten nem csak erről szóltak a dalok. Itt már teljes ház volt, nem is volt szabad tér a színpad előtt. A fő produkció szerintem CéAnne volt, a hangja ugyanolyan fantasztikus, mint a lemezen, meg a youtube videókon, de élőben az is kiderült hogy igazi show(wo)man Ő is. Végig ugrálta és táncolta és mozogta a teljes koncertet. Hihetetlen energia van benne, persze az ő korában még lehet is. Mindenesetre az nagyon látszik a zenekaron, hogy szeretnek zenélni, és élvezik amit csinálnak. És itt jön amit már említettem az új dobosról... a legtöbb számnak minimum két vége volt. Merthogy amolyan 'házipárbajképp' a dobos, a gitáros és a billentyűs is szerette ha az övé az utolsó szó (illetve hang). Ez pedig néha több véget is kívánt. Amúgy azt gondolom, ez is azon műfajok közé tartozik, ahol az élő előadás fantasztikus pluszt jelent. Az új albumukon és az együttes korábbi számai között is van azért egy-két olyan, amit ha épp olyan hangulatom van, szívfájdalom nélkül átugrok, most azonban meglepődve vettem észre hogy ezek is milyen jók! Nekik már sikerült a közönséget is megénekeltetni a HARD LIFE című dalukkal.

A két zenekar egymás után meglehetősen széles palettát mutatott a reggae zene mindenféle változataiból és rokon műfajokból. Volt egy-egy ska, volt early reggae, és dubstep, meg mindenféle más is. Roppant vidám, amolyan igazi klubszerű volt az egész, mondhatni családias. Kirobbanó energia, időnként egész elképesztő zenészi tehetség, a jelenlegi hazai piac egyik legígéretesebb női énekhangja, és igazán kellemes dalok. Mi kellhet még?

A tanulság amúgy csak annyi, hogy többet kell foglalkozni a kevésbé népszerű műfajokkal is, mert csodákra lehet bukkanni. Valamint számomra esetleg még az, hogy mindenképp keríteni kell valami olyan állást, ahol hivatalból lehet koncertre járni. Mindenfélére. És mindig.

Játszott dalok:

Re-G:

• Re-G Intro
• Rat Race
• Trombone
• Jah Nuh Dead
• Concusiusus
• No No No
• Make It Bun Dem
• Look Pon Mi Country
• Steamers a Bubble
• Wintercom
• Jah Works
• Nézz Rám
• Remedition Song
• Bang Bang

The Mighty Fishers:

• Intro
• Dancing Mood
• Baba Boom
• Cool Collie
• Caribbean Nights
• Tonight
• Welcome Home
• Love Me Good
• No Baptism
• Lay Down
• Working
• Back and Forth
• Hard Life
• Every Night and Every Day
• Everything Crash
• Magical Sound

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!